2014. október 3

Traian Basescu államfő meghívta Viktor Orbán kormányfőt, hogy látogasson el Bukarestbe is

Traian Băsescu államfő pénteki Cotroceni sajtónyilatkozatában egyebek mellett elmondta: „Tudván azt hogy a magyar miniszterelnök Kolozsvárra látogat, meghivtam egy magán jellegű bukaresti találkozóra, mely jó alkalom lenne a román-magyar kapcsolatok alakulásának, illetve egyes romániai magyar politikusok által Románia alkotmányos előirásaival szemben tanusitott magatartásának a megvitatására. Lévén, hogy nem egy hivatalos találkozóról van szó, nem kerül sor sajtóközleményre sem”. Másrészt, Traian Băsescu azt is elmondta, hogy a Microsoft-ügyben bűnvádi kivizsgálás megkezdését szorgalmazta öt volt miniszter ellen és kérését az igaszágügyi miniszter jóváhagyta. Legutóbbi sajtóinformációk szerint Orbán Viktor felkereste Traian Băsescu elnököt Bukarestben, a Cotroceni palotában.A bukaresti látogatást megelőzően Orbán Viktor miniszterelnök Kolozsváron ünnepélyes keretek között felavatta a helyi Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának otthont adó épületet.

Hivatalosan megkezdődött az államelnöki-választási kampány

Október 3-án hivatalosan megkezdődött az államelnöki-választási kampány. A 14 jelöltnek csaknem egy hónap áll rendelkezésére, hogy a sajtóban, interneten, a közszolgálati rádió- és televizió kampányműsoraiban megismertessék a szavazókkal programjaikat és közöljék választási üzeneteiket.

Pénteken felavatták a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér kifutópályáját

A román kormány hozzájárul a Brassó-Vidombák Nemzetközi repulőtér épitési munkálatai egyrészének finanszirozásához, közölte Ioan Rus belügyminiszter a repülőtér kifutólyájának pénteki felvatásán. Mint hozzáfűzte, a helyi finanszirozás hiányában meg kell találni a módszert arra, hogy a szállitási minisztérium partnerként vegyen részt a replütér megépitésében, amelyet mielőbb át kell adni a forgalomnak. A román közszolgálati rádió helyi tudósitója szerint meghirdették a pályázatot az épitési munkálatok második részének a megkezdésére. A vidombáki repülőtér nagymértékben előmozditja majd Brassó, Kovászna és Hargita megyék fejlesztését, úgy gazdasági, mint társadalmi szempontból.

A Fekete-tengeri régió 5. bukaresti csúcsösszejövetele

Az Európai Régiók Közgyűlése és a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetsége már ötödik alkalommal szervezi meg Bukarestben a Fekete-tengeri régió országaian magas szinzű összejövetelét. A munkálatok megnyitásakor Victor Ponta miniszterelnök kihangsúlyozta, hogy Románia fontos tényező akar lenni a térség stabilitásának szavatolásában.”Alig egy évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy e térségben újabb konfliktussal szembesülünk, hogy megváltoznak a határok, amelyre az utóbbi 25 évben nem volt példa és reméljük, hogy nem is lesz, hogy megszegik a nemzetközi jogokat, s a térség biztonságát és fejlődését komoly fenyegetések veszélyeztetik”, mondotta a román kormányfő. Özsan Bozatli, az Európai Régiók Közgyűlésének elnöke is a Fekete-tengeri országok közötti együttműködés fontosságáról beszélt a térség politikai stabilitásának és a béke meghonositásának érdekében. „A régió nagyobb adminisztrativ önnállósága enyhitene a gazdasági fejlettség szempontjából ezen országok között tapasztalható különbségeken és közelebb hozná az állampolgárokhoz a politikai döntéseket”, véledekett Marian Opriş, a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének elnöke, hozzáfűzve: „Véleményem szerint fontos, hogy e bukaresti csúcstalálkozó Ukrajnához, Grúziához és Moldova Köztársasághoz ösztönző és szolidaritásunkról biztositó üzenetet fogalmazzon meg”.

George Maior: Benyújtom lemondásom az új államfőnek

George Maior, a Román Hirszerző Szolgálat (SRI) igazgatója pénteken Temesváron kijelentette, hogy nem ajánlották fel számára a miniszterelnöki tisztséget, mi több, természetesnek tartja, hogy a választások után benyújtsa lemondását az új államelnöknek, aki majd eldönti, hogy folytatja-e vagy sem tevékenységét e szolgálat élén.George Maior igazgatót a temesvári Nyugati Egyetem  a „Doctor Honoris Causa” címmel tűntette ki.