2014. október 24

„Románia érdekeit nem képviselik megfelelően Brüsszelben”

Erre a konklúzióra jutott, egyebek mellett, az Európai Bizottság bukaresti képviseletének székházában pénteken ismertett jelentés. Az Europuls nem kormányzati szervezet által készitett jelentés értelmében Romániát sablon szerűen képviselik au Európai Unióban, ami nem mindig felel meg a valóságnak.Az Europuls-dokumentum szerint nem nagyon ismerjük érdekeinket, hiányzik a hozzáállásunk és a hosszú távú stratégia.Alexandra Tămăşan, az Europuls szakértője úgy vélte, hogy nem tartunk európai témakörű tanácskozásokat, nem végzünk  hatástanulmányokat, mig a parlamentnek nincs döntő szerepe az európai ügyekkel kapcsolatos törvénykezési folyamatban.”Büsszelben sokan úgy látják Románia parlamentjét, mint a kormány függelékét, épp ezért is fontos, hogy széleskörű konzultálások tárgyát képezze Románia állásfoglalása, amelyre az Európai Tanácsban folyó tárgyalásokon helyezkedik. Az Europuls-jelentés uganakkor azt ajánlja, hogy a Románia brüsszeli mandátumait itthon, a miniszterekkel együtt vitassa meg. Mi több, a régiók, egyesületek, helyi hatóságok és vállalatok érdekeit Brüsszelben is kell képviselni, mutatott rá a jelentés. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.24)

A Román Hadsereg napja

A Román Hadsereg napja alkalmából – amelyet október 25-én ünnepelnek -,  Mircea Duşa védelmi miniszter üdvözlő üzenetet intézett a román katonákhoz, bizalmának adva hangot, ami szakmai felkészültségüket illeti, hiszen erről már annyiszor tanubizonyságot tettek a hazai és nemzetközi téren szervezett akciókban. Mircea Duşa egyben megemlitette azt is, hogy az idén lesz 70 éve annak, hogy a román katonák felszabaditották az idegen megszállás alól az utolsó nagy erdélyi városokat – Nagykároly és Szatmárnémet –  és tisztelettel adóztak az 1944-ben életüket áldozott katonák emléke előtt.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.24)

A kormány összehivta a Sürgösségi Helyzetek Felügyelőségének parancsnokságát

A rosszra fordult időjárás miatt a kormány összehivta a Sürgösségi Helyzetek Felügyelőségének parancsnokságát, amelytől Victor Ponta miniszterelnök azt kérte, hogy időben jellezze, ha problémák adódnak. Liviu Dragnea közigazgatás miniszter pedig a helyi hatóságoktól azt kérte, hogy a polgármesteri hivatalok szintjén hozzák létre az állandó készenléti szolgálatokat azon övezetekben, ahol figyelmeztetést rendeltek el.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.24)

Az európai vezetők szennyezés-csökkentő intézkedésekben állapodtak meg

A brüsszeli csúcstalálkozón részt vett európai vezetők péntekre virradólag több, szennyezés-csökkentő intézkedésekben állapodtak meg, melyek között az üvegház hatású gázkibocsátások 40%-al való csökkentése.Az uniós tagállamok állam- és kormányfőinek magas szintű összejövetelén Romániát Traian Băsescu államfő képviselte. Az Európai Tanács ülése péntek kora délután ért véget, majd megkezdődött az eurózóna tagállamainak csúcstalálkozója. A magas szintű összejövetelen zárónyilatkozatot fogadtak el, amely egyebek mellett kijelenti, hogy az EU továbbra is teljes mértékben elkötelezett az ukrán válság politikai rendezése mellett.A zárónyilatkozat üdvözli az energiabiztonság szavatolása terén az EU, Ukrajna és Oroszország között folyó tárgyalásokban elért eredményeket és reményét fejezi, hogy hamarosan végleges megállapodás születik e kérdésben.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.24)

Tömeges kihallgatás a választási csalással vádolt kormányfőhelyettes ügyében

Több mint száz tanút hozatott buszokkal Bukarestbe pénteken a Legfelső Bíróság Liviu Dragnea román miniszterelnök-helyettes ügyében, akit választási csalás megszervezése és befolyással való üzérkedés vádjával állított bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség (DNA).Dragnea azt állítja, hogy nem követett el törvénytelenséget. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő politikust azzal gyanúsítják az ügyészek, hogy a Traian Băsescu államfő leváltását célzó 2012-es népszavazáson politikusi befolyását felhasználva csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében.Liviu Dragneának a novemberi államfőválasztáson is kulcsszerepe van pártja mozgósításában, regionális fejlesztési miniszterelnök-helyettesként neki van a legjobb kapcsolata a PSD önkormányzati tisztségviselőivel. Dragnea a napokban közölte, hogy megpályázza a PSD elnöki tisztségét, ha Victor Ponta miniszterelnök-pártelnököt novemberben államfővé választják.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.24)

Rozalia Gănciulescu