2014. november 7

Partneri megállapodás Románia és az Európai Bizottság között

Corina Creţu európai biztos pénteken, Bukarestben, az európai alapokkal megbizott minisztérium székházában ismertette a Románia és az Európai Bizottság között létrejött partneri egyezményt. Románia e megállapodás alapján használhatja fel a 2014 és 2020 közötti időszakban rendelkezésére bocsátott európai alapokat. A román hatóságok és az Európai Bizottság képviselői kijelölték  azon területeket, melyek esetében szükség van európai támogatásra, nevezetesen: infrastuktúra, környezetvédelem, a szociális egyenlőtlenség csökkentése, új munkahelyek létrehozása és a versenyképesség növelése. Mint Corin Creţu elmondta: „Romániában nagyon magas azon fiatalok száma, akik lemondanak az iskoláról és e kérdés rendezésében sokat tud segiteni nekünk az Európai Bizottság”.További gond, amellyel Románia küzd, a közigazgatás, amely még mindig nem felel meg az elvárásoknak. Eugen Teodorovici tárcavezető a maga részéről kihangsúlyozta: „Románia reményének ad hangot, hogy az Európai Bizottság mielőbb – november végéig – egyetért az operativ programokkal, kivéve a nagy infrastruktúra programokat, amelyek hosszasabb tárgyalásokat igényelnek”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.07)

Bukarestbe várják az Európai Bizottság szakértőit

Hétfőn Bukarestbe érkeznek az Európai Bizottság szakértői, hogy a regionális fejlesztési minisztérium szakembereivel együtt elemezzék a bürokratikus akadályok feloldásának lehetőségét, amelyek elnehezitik az európai alapok lehivását. Ez irányban Corina Creţu európai biztos és Liviu Dragnea regionális fejlesztési miniszter pénteken megtartotta első beszélgetését.Mint Corina Creţu kihangsúlyozta, az Eupai Bizottság ösztönzi a pénzügyi eszközök felhasználását, mivel ezek hozzájárulnak a rendelkezésre bocsátott alapok maximalizálásához. „Európai biztosi minőségemben tett első romániai látogatásom alkalmából biztositom önöket, hogy személyemben és az Európai Bizottságban egy megbizható partnerre találnak és meggőződésem, hogy Románia egy eredményes ország lesz”, fűzte hozzá Corina Creţu.Liviu Dragnea megerősitette a maga részéről, hogy a bürokratikus akadályok miatt számos beruházási projekt marad függőben.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.07)

Hivatali visszaélés miatt vizsgálatot inditottak Tánczos Barna RMDSZ-szenátor ellen

Hivatali visszaélés miatt  vizsgálatott indított Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Amint a szenátor elmondta, gyanúsított minőségben válaszolt az ügyészség kérdéseire egy 2005-2006-os üggyel összefüggésben. Tánczos Barna ebben az időszakban az Állami Birtokok Ügynökségének (ADS) elnöki tisztségét töltötte be. A DNA közleménye szerint, Tánczos Barnát és hivatali utódját, Daniel Drăgant többrendbeli hivatali visszaéléssel és csalással gyanúsítják. Az ügyészség szerint a hivatal vezetői törvénytelenül minősítettek visszaszolgáltathatónak egyes, Bukarest környékén található telkeket. Ezzel 16 millió lej kárt okoztak a Băneasa-i Gyümölcstermesztési Kísérleti Állomásnak.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.07)

Több, mint 2.400 román céget dijazott a Kereskedelmi és Iparkamara

Több, mint 2.400 román céget dijazott a Kereskedelmi és Iparkamara, amelyek együtt a 2013-as üzleti évben 80 miliárd eurós forgalmat könyveltek el. Az Országos Cégkatalógus szerint épitkezési, turisztikai, kereskedelmi és mezőgazdasági vállalatok részesültek kitűntetésbe. Az eseményen jelenlevő Mihai Draban kamaraelnök úgy vélte, hogy az üzletikör sikere az előrelátható és meghatározható adózástól és a jó infrastuktúrától függ. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -11.07)

Az alkotmánybíróság jóváhagyta az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Az alkotmánybíróság pénteken jóváhagyta az államelnök-választás első fordulójának eredményét, amely szerint Victor Ponta és Klaus Johannis lendül versenybe a november 16-án sorra kerülő második fordulóban. A taláros testület egyhangú döntéssel hagyta jóvá az eredményt. Victor Ponta az első fordulóban a szavazatok 40 százalékát, mig Johannis a voksok 30 százalékát szerezte meg.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -11.07)

Bizonytalan az államelnök-jelölti tévévita

„A Szociáldemokrata Párt (PSD) négy tévévitát szorgalmazott, amellyel Klaus Johannis csapata nem értett egyet”, nyilatkozta a Liviu Dragnea szociáldemokrata ügyvezető elnök a két jelölt kampánycsapatával folytatott tárgyalás után. A PSD–UNPR–PC pártszövetség és a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) a második fordulóban versenybe lendülő Victor Ponta és Klaus Johannis között tartandó vita megszervezeséről tárgyalt. A megbeszéléseken a PSD részéről Liviu Dragnea ügyvivő és Gabriei Firea, a párt szóvivője, mig az ACL részéről Alina Gorghiu liberális és Adriana Săftoiu demokrata-liberális szóvivők vettek részt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.07)