2014. december 3

Románia megválasztott elnöke december 21-én teszi le a hivatali esküt a parlamentben

A parlament december 21-én összeül, hogy Klaus Iohannis, Románia megválasztott elnöke letegye a hivatali esküt, közölte Marcel Ciolacu, a képviselőház állandó bürójának titkára.Tekintettel arra, hogy Traian Băsescu államfői mandátuma december 21-én, vasárnap jár le, mely napon a parlament nem dolgozik, a szenátorok és a képviselők kedden az alkotmánybiróságtól az ünnepi ülés más napra való elhalasztásának jóváhagyását kérték. Augustin Zegrean, az alkotmánybiróság elnöke szerdán bejelentette azonban, hogy az új államfő hivatali eskütételére kitűzött időpont nem módositható és a parlamentnek megküldi a hivatalos választ. A törvény értelmében a megválasztott államfő mandátuma a hivatali eskű letevésétől számitott idóponttól kezdődik.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.03)

A képviselőház jóváhagyta Markó Attila őrizetbe vételét

A képviselőház 171 szavazattal, 111 ellenében és 3 érvénytelen szavazat mellett szerdán jóváhagyta Markó Attilának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselőjének őrizetbe vételét, így a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kérheti a bíróságon a politikus előzetes letartóztatását. Markó Attilát hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy Bukarest melletti telek után kifizetett kárpótlásért, melynek értékét – az ügyészség szerint – a telek reális árához képest a háromszorosára becsülték. A képviselő ártatlannak vallja magát és azt állítja, a szóban forgó ülésen, amelyen a döntés született, nem volt jelen. Másrészt, a képviselőház ugyancsak szerdán jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely előirányozza, hogy január 24-ét hivatalos ünnepnek nyilvánitsák. A tervezetet korábban a szenátus is elfogadta. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.03)

A kormány jóváhagyta a harmadik költségvetési kiigazitást

Az idén már a harmadik költségvetési kiigazitást hagyta jóvá szerdán a kormány. Ez utóbbi költségvetési kiigazitást a kormány megvitatta a Nemzetkö Valutaalap és az Európai Bizottság képviselőivel is, akik jóváhagyták az intézkedést. A kiigazitás szerint, például,  a szállitásügyi, az igazságügyi és az egészségügyi minisztériumok alárendeltségében levő korházak adósságaik kifizetésére 30 millió lejt kapnak. Ugyanakkor számottevő összegbe részesül a hadsereg, a Mterorex és a Román Hirszerző Szolgálat (SRI). Mint Darius Vâlcov költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter megjegyezte a „költségvetési jövedelmek 1,3 miliárd lejjel növekednek, úgyhogy pozitiv költségvetési kiigazitásról van szó”. „A harmadik költségvetési kiigazitás jóváhagyása végett a kormány először a közpénzügyi- és az adózás rendjéről szóló törvényektől való eltérésre vonatkozó intézkedéseket előirányzó rendeletet fogadott el”, fűzte hozzá a miniszter.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.03)

Az ellenzék birálja a költségvetési kiigazitást

Az ellenzék birálja a kormány által szerdán bejelentett harmadik költségvetési kiigazitást.Cătălin Predoiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke szerint ez illegális, mivel évente csak két költségvetési kiigazitást engedélyez a törvény és nem átlátszó, mivel nem vitatták meg a parlamentben.A liberálisok szerint a rendkivül alacsony költségvetési bevételek és Románia gyenge teljesitése az európai alapok lehivásában, kihatnak maj az ország gazdaságára.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.03)

Konferencia és kiállítás az EP-ben a temesvári eseményekről

Konferenciát és kiállítást szervezett kedden az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában Tőkés László a temesvári eseményekről, valamint az 1989-es fordulatot követő negyedszázad tapasztalatairól.Tőkés László, volt erdélyi református püspök, aki jelenleg fideszes EP-képviselő, az „1989: Befejezetlen forradalom?” című konferenciát megnyitó beszédében a 25 évvel ezelőtti temesvári eseményekre tekintett vissza, és megállapította: az nem tartozik a múlt lezárt kategóriái közé, hanem egy folyamat kezdetének tekinthető, amely azóta is tart. A konferencia után az Európai Parlament brüsszeli épületében – szintén Tőkés László szervezésében – megnyitották a „Temesvárról Európába” című kiállítást.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.03)

Rozália Gănciulescu