2014. december 9

A kormány és a külföldi hitelezők közös nevezőre jutottak a jövő évi költésgvetés-tervezetet illetően

Victor Ponta miniszterelnök kedden bejelentette, hogy a  kormány és a külföldi hitelezők, nevezetesen a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Európai Bizottság közös nevezőre jutott  a jövő évi költésgvetés-tervezetet illetően, s igy a pénteki kormányülésen jóváhagyják a dokumentumot, majd megküldik a parlamentnek. A tárgyalások tétje a költségvetési hiány volt. A miniszterelnök egyen közölte, hogy a jövő évben nem vezetnek be pótdijakat és adókat, vlamint 1,5%-ról 1%-ra csökkent a speciális épitkezésekre kirótt adót. A 2015-re érvényes költségvetésbe foglalták a nyugdijak kiegészitését is, valamint az egészségügyben és az oktatásban dolgozók béremelését, mondotta, egyebek melett, a kormányfő. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.09)

A román forradalom 25. évfordulója alkalmából a parlament ünnepi ülést tart december 17-én

A szenátus és a képviselőház állandó bürói keddi együttes ülésén megállapodtak abban, hogy a parlament december 17-én ünnepélyes keretek között emlékezik meg a román forradalom 25. évfordulójáról. Ugyanakkor azt is elhatározták, hogy a két parlamenti kamara együttes ülést tart december 21-én Klaus Iohannis megválasztott államfő hivatali eskütétele alkalmából. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12. 09)

A brit kormányfő üdvözölte Klaus Iohannis megválasztott államfőt

David Cameron brit miniszterelnök üdvözölte megválasztott államfőt és felajánlotta támogatását a korrupció elleni küzdelemben. Nagy Britannia bukaresti nagykövetsége által a Facebook közösségi oldalon közölt levélben David Cameron kihangsúlyozza, hogy országa és Románia egy erős, közös értékekre és célkitűzésekre épült partneri kapcsolatot fejlesztett ki. A brit kormányfő egyben megjegyezte, hogy mielőbb közreműködni óhajt Románia új elnökével, az Európai Unión belül, a közös kihivásokra való reagálás terén, és kifejezésre juttatta Nagy Britania készségét a korrupció elleni küzdelemben Románia által tett erőfeszitések támogatásában. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.09)

A helyi megválasztott képviselők politikai migrációjának szabályozása

A szenátus 86 szavazattal, 36 ellenében és 6 tartózkodás mellett jóváhagyta a helyi képviselők politikai migrációját szabályózó sürgösségi kormányrendeletre vonatkozó törvénytervezetet. A viták alatt a kormányképviselők e dokumentum jóváhagyását szorgalmazták, miközben az ellenzék a tervezet előirásait birálta, azt állitva, hogy csak ösztönzőleg hatnak a politikai traszeizmusra. A szenátorok elutasitották a liberális Cătălin Boboc szenátor módositó javaslatát. A törvénytervezetet hallghatólagosan már elfogadta a képviselőház, igy kihirdetés végett megküldik az államfőnek. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -12.09)

A Tarom légitársaság alkalmazottjainak egyharmada munkakonfliktust robbantott ki

A Tarom légitársaság alkalmazottjainak egyharmada munkakonfliktust robbantott ki, ezáltal adva hangot a fizetésekkel kapcsolatos elegédetlenségének. A Tarom műszaki dolgozóinak szakszervezete a vezetőség képviselőivel szeptemberben aláirt kollektiv munkaszerződés tiszteletben tartását követelte. Aurel Curdov országos szakszervezeti vezető szerint a vezetőség nem ismeri el a kollektiv munkaszerződés előirásait. Másrészt, Silvia Columb, a légitársaság kereskedelmi igazgatója kijelentette, hogy most nem teljesithetik a szakszervezeti tagok  bérköveteléseit, mivel a társaság továbbra is veszteséget könyvel el és reményének adott hangot, hogy a jövő esztendőben „megszabadulnak a veszteségtől”.(RADOR HIRÜGZNÖKSÉG – 12.09)

Rozalia Gănciulescu