2015. január 12

Klaus Iohannis államfő Párizsban részt vett a szolidaritási meneten

Klaus Iohannis államfő Párizsból való hazatérésekor elmondta, hogy a nemzetközi szolidaritás és a terrorizmus elleni küzdelem akaratát kifejező tűntetésen vett részt. Mint hozzáfűzte: „A párizsi demonstráció nemcsak a franciák tűntetése, hanem egy nemzetközi szolidaritás-menet volt”. Románia elnöke köszönetet mondott a meghívásért Francois Hollande francia elnöknek. „Megelégedéssel nyugtázom, hogy itt lehettem ezekben a nehéz pillanatokban”, mondotta Iohannis. A román államfőt az Elysee palotában francia kollégája fogadta, aki külön köszönetet mondott Klaus Iohannis államelnöknek a január 7-i terrortámadás után azonnal kinyilvánitott szolidaritásért, illetve a párizsi menetelésen való részvétellel kapcsolatosan elhangzott meghivásra adott azonnal válaszért, közölte a Facebook közösségi oldalon a román államfő szóvivője, Tatiana Niculescu-Bran, megjegyezve, hogy Klaus Iohannis biztositotta Franciaország elnökét a román nép támogatásáról és testvériségéről. A menetelés előtt a román államfő Jean-Calude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, Angela Merkel német kancellárral és az Európai Parlament elnökével, Martin Schulzal, valamint a Párizsban jelen levő más európai országok képviselőivel találkozott.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.12)

A politikai pártok aláirják a védelmi költségvetés növelésére hívatott egyezményt

A Klaus Iohannis államfővel folytatott hétfői megbeszéléseken részt vett parlamenti párok támogatják a védelmi költségvetés növelésére hivatott egyezményt. A Szociáldemokrata Párt (PSD) kijelentette, hogy aláirja az államfő javasolta politikai egyezményt, melynek célja a GDP-vel arányos minimális 2%-os küszöbérték szavatolása 2017-ig a védelmi minisztérium számára, közölte Victor Ponta miniszterelnök. ”Támogatom a hosszú távú egyezmény megkötését a védelmi rendszer finanszirozására”, fűzte hozzá a kormányfő a Cotroceni palotában tartott meszélések után. Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke szerint az államfő által javasolt politikai megállapodás teljes mértékben indokolt és nemzetbiztonsági, illetve Románia valamennyi állampolgárának védelmébe történő befektetést jelenti. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint e megállapodás fontos és szükséges annál inkább, hogy Románia vállalást tett a NATO-val szemben, és illetve azért, mert jelenleg „kevésbé megszokott geopolitikai helyzettel” szembesülünk. „Az USA-val megkötött partnerség, Románia Észak-Atlanti Szövetséghez való hovatartozásán túlmenően, pénzügyi erőfeszitésre kötelez honvédelmi téren”, vélekedett Kelemen Hunor. Az RMDSZ a Cotroceni megbeszéléseken az oktatás finanszirozását célzó politikai megállapodás megkötését javasolta, mely területnek 2019-ig 6%-ot különitenének el a GDP-ből. Az egészségügyi költségvetés növelése és a nemzeti kisebbségekre vontakozó egyezmény megkötése további témák voltak az államfővel folytatott hétfői megbeszéléseken. A Cotroceni megbeszéléseken jelen volt Gabriel Oprea, a Románia Fejlődéséért Nemzeti Szövetség elnöke is, aki az államfővel sorra került találkozó után kifejtette, hogy javasolni fogja a kormányfőnek és a koaliciós partnereknek, hogy a védelmi költségvetést a jövő évtől kezdődően növeljék. Politikai források szerint az egyemény aláirására kedd délelőtt, az Elnöki Hivatalban kerül sor.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.12)

Tiltakoznak a forradalmárok

Több száz forradalmár tiltakozott hétfőn a Victoria téren ama kormányrendelet ellen, amely előirányozza a forradalmi igazolványok újabb kiértékelését. A 95. számú sürgösségi kormányrendeletet december 30-án közölték a Hivatalos Közlönyben. Constantin Vasilescu, a Forradalmárok Egyesületeienk képviselője szerint „a cél a 241. számú törvény módositása, ami más forradalmár-kategóriákat és igazolványokat jelent”. A forradalmárok a miniszterelnök és Adrian Sanda államtitkár lemondását, valamint a 241. számú törvény azonnali hatályba helyezését követelték.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.12)

Monica Macovei létrehozta az M10 Egyesületet

A Monica Macovei által létrehozott M10 Egyesület célja az állampolgári tudat fejlesztése az igazságszolgáltatás és az állam szerepkörének erősitéséért. A novemberi elnökválasztáson függetlenként indult Monica Macovei megjegyezte, hogy az egyesület létrehozásának az ötlete azt követően született, hogy a választások első fordulójában a szavazatok 4,5%-át szerezte meg. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.12)