2015. febrár 4

Klaus Iohannis államfő a volt gazdasági miniszter elleni bűnügyi eljárás megkezdését kérte

Klaus Iohannis államfő levelet intézett az igazságügyi miniszterhez, s ebben Adriean Videanu volt gazdasági miniszter elleni bünügyi eljárás megkezdését kérte, mutat rá az Elnöki Hivatal közleménye. Az államfő kéréséről értesitették a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék melletti ügyészséget is. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.04)

A DNA ügyészei Elena Udrea előzetes letartóztatásának jóváhagyását kérik a képviselőháztól

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészei Elena Udrea képviselő, volt fejlesztési miniszter előzetes letartóztatásának jóváhagyását kérik a képviselőháztól. Elena Udreat megvesztegetéssel vádolják a „Gala Bute” ügyben. Pontosabban azzal, hogy fejlesztési miniszter minőségében, 2011 folyamán azt sugallta Adrian Gărdean üzletembernek, hogy azon szerződések ellenében, amelyeket saját cégeinek itélt oda a Feljesztési Minisztérium, „szponzorálja” a Lucian Bute román ökölvivónak szervezett gálameccset. A képviselőház jogi bizottsága szerdán úgy döntött, hogy pozitivan véleményezi az ügyészek kérését az Elena Udrea elleni bűnvődi eljárás megkezdéséért, de a kérést a képviselőház plénumának kell megszavaznia. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -02.04)

A szerdai kormányülés konklúzióit Darius Vâlcov pénzügyminiszter ismertette

A kormány kilenc ezer lakást tervez épiteni, amelyeket bérbe ad majd a 18-35 életév közötti személyeknek, akik az országos átlag alatti jövedelemmel rendelkeznek, illetve családoknak.A terv finanszirozására a kormány 175 millió euró értékű kölcsönt hagyott jóvá, amelyet az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával kötnek meg. A szerdai kormányülésen 10 millió lejt jelöltek ki a lakótömbházak idei hőszigetelésére, közölte Darius Vâlcov pénzügyminiszter. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.04)

Az őszön lejár az elővigyázatossági hitelmegállapodás

A hét végén születik döntés arról, hogy Románia miként folytatja együttműködését a nemzetközi pénzügyi intézetekkel. A Nemzetközi Valutaalappal (IMF), a Világbankkal (VB) és az Európai Bizottsággal (EB) megkötött elővigyázatossági hitelmegállapodás érvényessége az őszön lejár. Az emlitett három intézet pénzügyi szakértői február 10-ig az emlitett hitel feltételeinek telejesitését vizsgálják Bukarestben. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.04)

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara romániai irodája üdvözölte a kormányt a tervezett Közbeszerzési Nemzeti Stratégia kidolgozásáért

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara romániai irodája üdvözölte a román kormányt a Közbeszerzések Nemzeti Stratégiájának kidolgozását célzó javaslatáért. Mint a kamara közleménye megjegyzi, a közbeszerzések reformja az üzleti kör prioritását képezik. A romániai Amerikai Kereskedelmi Kamra azt ajánlja a kormánynak, hogy fogadja el az európai közbeszerzési irányelveket, mondjon le az úgynevezett  „legalacsonyabb ár dominációjáról”, alkalmazzon rugalmasabb eljásárokat és biztositsa a közbezserzési rendszerben dolgozó személyzet jobb szakmai felkészitését. Victor Ponta miniszterelnök szerdán megemlitette az európai alapokért felelős miniszternek, hogy kormánya a tavaszi ülésszakban törvénycsomagot terjeszt a parlament elé számos olyan helyzet javitására, amelyek általában elégedetlenséget váltanak ki és elnehezitik az európai alapok megfelelő időben történő felhasználását.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.04)

A liberálisok első alelnöke szerint az ÁFA jelenlegi szintje akadályozza a mezőgazdaság fejlesztését

A kormányprogram kidolgozásának szándékában a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerdán a mezőgazdaság fejlesztési lehetőségeit vitatta meg.Cătălin Predoiu, a párt első alelnöke úgy vélte, hogy az ÁFA jelenlegi szintje akadályozza a gazdaság eme ágazatának fejlesztését és olyan adópolitikát javasolt, amely hozzájárul a román termelők versenyképességének növeléséhez.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.04)

Összefognak a Szilágy megyei városok és községek önkormányzatai az EU-alapok hatékonyabb lehivásáért

Szilágy megye, a zilahi hatóságok, illetve több város és község polgármestere úgy döntött, hogy ezentúl közösen dolgozzák ki a fejlesztési projekteket az európai alapok lehivási ütemének növeléséért.A szilágyi városok és községek  polgármesteri hivatalai a „Világvárosi térség az európai alapok lehivási ütemének növelésére és a befektetők vonzására” cimű programba tömörülnek. Mint Radu Căpîlnaşiu, Zilah polgármestere elmondta, a cél a szállitási, a távközlési és az energetikai infrastruktúra javitása és fejlesztése, valamint az egész világvárosi térség tartós fejlesztése, a turizmus előmozditása és a beruházóknak lehetőséget kináló övezetek kialakitása. Az emlitett programhoz való társulás egyedüli megoldást jelent a vidéki közösségek számára is. Ioan Cătană, Szilágykövesd prolgármestere szerint „projektek nélkül semmi esélyük a fejlődésre, mivel saját forrásokból nem lehet fejlődni”. A Szilágy megyei polgármesteri hivatalok, a befektetők vonzásáért, közösen dolgozzák ki a fejlesztési programokat, a konkrét kedvezményekkel együtt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -02.04)

Andrei Demeny