2015. február 20

 A bolgár államfő romániai látogatása

Klaus Iohannis román államfő pénteken, a Cotroceni palotában fogadta Rosen Plevneliev bolgár államfőt. Rosen Plevneliev elnök bukaresti vizitje Klaus Iohannis államfelnöki mandátumának átvétele óta az első hivatalos, államfői látogatás. A két magas rangú tisztségviselő megbeszélésein teritékre került, egyebek mellett, a schengeni térséghez való csatlakozás szükségessége, valamint a regionális kooperáció fellenditésére hivatott megoldások, tekintettel arra, hogy a román-bolgár kereskedelmi cserék volumene a nyolcszorosára növekedtek az utóbbi tíz évben. Klaus Iohannis elnök szerint Romániának és Bulgáriának ki kell használnia a gazdasági potenciált és e célből közös érdekű projekteket kell kidolgoznia az energia, a közlekedés, az infrastruktúra, az oktatás és a kultúra, valamint a határokon átivelő együttműködés terén. Rosen Plevneliev bolgár államfő kihangsúlyozta, hogy a két ország közös célkitűzése a kollektiv védelem megerősitése a NATO keretén belül, szemelőtt tartva a térség biztonsági kihivásait. A schengeni térséghez való csatlakozásról a bolgár államfő megjegyezte, hogy e folyamatot nem szabad elodázni. „Meggyőződésünk, hogy mindkét állam teljesitette a határellenőrzés nélküli övezetbe való belépéshez szükséges kritériumokat, és ugyanez a véleménye az Európai Bizottságnak is, amit az Európai Parlament is megerősitett. Nem értünk egyet azzal, hogy össszefüggésbe hozzák a schengeni csatlakozást és a Együttműködési és Ellenörzési Mechanizmust (MCV). Két különböző dologról van szó”, hangsúlyozta Rosen Plevneliev. A bolgár vendég méltatta a román hatóságok erőfeszitését, amelyet a korrupció leküzdéséért tesznek. E téren Bulgária is hasonló eredményeket érhet el, csakhogy ehhez bátorságra van szüksége, fűzte hozzá Plevneliev elnök. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.20)

Victor Ponta: A SRI új igazgatójának kinevezéséről a jövő hétfőn döntünk

Victor Ponta miniszterelnök pénteken ismételten megerősitette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti frakciói hétfőn döntenek Klaus Iohannis államfő javaslatáról, amelyet a Román Hirszerző Szolgálat (SRI) új igazgatójának kinevezése kapcsán tett, Eduard Hellwing személyében. A miniszterelnök szerint a szoicáldemokraták úgy vélik, hogy a titkosszolgálatot egy politikailag el nem kötelezett személynek kellene vezetnie. Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök is kijelenette, hogy Eduard Hellwing jelölését felülviszgálják majd úgy az általa vezetett Liberális Reformpárt parlamenti képviselőivel, mint a kormányzási partnerekkel. Az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) már közleményében bejelentette, hogy támogatja az államfő javaslatát. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.20)

Figyelmeztető strájkot tartottak a helyi adminisztráció szakszervezetei

Pénteken félórás figyelmezető sztrájkot tartottak a helyi adminisztráció szakszervezetei. A polgármesteri hivatalok és a helyi tanácsok alkalmazottjai nagyobb fizetést és az étkezési jegyek megadását követelték. A fővárosban meghirdetett tiltakozó akción mindössze a Főpolgármesteri Hivatal és a 3-a kerület Polgármesteri Hivatalanának alkalmazottjai vettek részét. Mint a szakszervezeti tagok elmondták, figyelmeztető sztrájkot tartottak, mivel követeléseiket nem oldotta meg a kormány. Tiberiu Negrei, a Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetségének (FNSA) alelnöke kihangsúlyozta, hogy a költségvetési rendszer szintjén a legalacsonyabb fizetések a helyi közigazgatásban vannak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.20)

Már az idén csökkenhet a hozzáadottérték-adó

A jelenlegi 24 százalékról 20 százalékra csökkenhet már az idén a hozzáadottérték-adó (TVA), valamint az egyes termékekere kirótt luxusadó, közölte Darius Vâlcov pénzügyminiszter. Az emlitett intézkedések nyomán Románia gazdasága a jövő esztendőben 4,4%-os növekedést könyvelhet el, fűzte hozzá a miniszter. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.20)

Az új kompenzált gyógyszerek még nem jutottak el a betegekhez

A tavaly ősszel a kompenzált listára felkerült új gyógyszerek még mindin nem jutottak el a betegekhez. A listán szereplő 23 gyógyszer egyebek mellett reumás, sziv- és érrendszeri betegségek kezelésére szükséges.Mint Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztositó Pénztár elnöke elmondta, az egyik ok, amiért az új gyógyszereket nem használhatják a betegek az az, hogy az orvosok tartózkodnak az új szerek felirásától, valamint amiatt, hogy még nem készültek el a gyógyszerismertető jegyzőkönyvek. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.20)

A bukaresti Műszaki Egyetemen megnyilt a vállalati megoldások vására

A bukaresti Műszaki Egyetemen pénteken megnyilt a vállalalti megoldások első vására, amely kizárólag az egyetemsitáknak szól, akik úgymind gyakornoki órákon vehetnek részt és üzleti készségeiket fejleszthetik, azaz megtanulják hogyan hozható, illetve számolható fel egy vállalkozás.A program keretében a fősikolások 25 vállalatot hoznak létre üzletemeberek és ügyvivők hasznos tanácsadásai segitségével. Az igy létrehozott cégek nem reálisak, csupán a vállalkozási képeségek fejlesztésére alkalmasak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.20)

Andrei Demeny, RADOR