2015. március 23

Victor Ponta: A célkitűzések 80%-át telejesitettük

Victor Ponta miniszterelnök saját blogján közölt jelentésben értékelte a tisztségbelépésétől mostanig eltelt időszakot és úgy vélte, hogy kormányzása alatt sikerült teljesiteni a „Szociál-Liberális Szövetség – Erős Románia” programban kijelölt célok 80%-át. „Annak dacára, hogy a liberálisok cserben hagyták az USL-et, a Szociáldemokrata Párt továbbvitte e programot és igyekezett gyakorlatba ültetni”, irta Victor Ponta, a megvalósitott célok között emlitve meg a társadalombiztositási hozzájárulás (CAS), illetve az élelmiszertermékekre kirótt hozzáadottérték-adó (TVA) csökkentését, a költségvetési alkalmazottak fizetéseinek kiigazitását, a nyugdijak, a kis fizetésű orvosok és tanárok béreinek növelését, valamint iskolák és korházak újbóli megnyitását. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.23)

A román külügyminisztérium elitélte Oroszország újabb fenyegetését

Bogdan Aurescu külügyminiszter elitélte a NATO rakétavédelmi rendszeréhez csatlakozó államok elleni fenyegetést, amelyet Oroszország koppenhágai nagykövete fogalmazott meg. Bogdan Aurescu szolidaritásáról biztositotta e skandináv országot. Dánia tavaly augusztusban közölte, hogz legalább egy fejlett radarrendszerrel felszerelt fregattal járul hozzá a tervezett rakétavédelmi rendszer működtetéséhez. Ooroszország élesen ellenzi a rendszer kialakitását, amelynek fő komponenseit Lengyelországban és Romániában tervezik telepiteni. Két héttel ezelőtt az orosz külügyminiszter-helyettese arra figyelmeztetett, hogy az emlitett két országabn telepitendő rakétavédelmi rendszerek megszegik a Közepes hatótávolságú nukleáris erők szerződésének előirásait. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.23)

A brit védelmi miniszter Romániába látogat

Mircea Duşa román védelmi miniszter hétfőn, Bukarestben fogadta Michael Fallom brit védelmi minisztert. A megbeszéléseket követő közös sajtóértekezleten Mircea Duşa elmondta, hogy brit kollégájával az ukrajnai válság nyomán kialakult politikai és katonai helyzetről és a Krim-fésziget Oroszországhoz való csatolásáról tárgyaltak. A kétoldalú megbeszélések további témái között szerepelt a fekete-tengeri övezet biztonságának szavatolása, a két ország NATO-n belüli együttműködése és az egy hónappal korábban sorra került NATO-ülésen a védelmi miniszterek által hozott intézkedések elemzése, illetve a NATO és az EU keleti szárnyának biztonsága. Michael Fallon brit védelmi miniszter megerősitette, hogy Nagy-Britannia csapatokkal vesz részt a NATO két parancsnokságában, amelyek Romániában fognak működni. Mint hozzáfűzte, októberben a Brit Királyi Haditengerészet egyik legnagyobb rombolója a Konstancai kikötőben fog tartózkodni. A brit vendéget Klaus Iohannis államfő és Victor Ponta miniszterelnök is fogadta. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.23)

Romániai üzleti élet

Egyik tanácsadói cég által készitett tanulmány szerint az utóbbi évtizedben létrehozott kis-és közepes vállalatoknak több mint felét a válság miatt felszámolták. A csaknem 600 ezer romániai mikrovállalatot úgy kell értelmezni, hogy legtöbbnek két alkamazottja van és székháza a tulajdonos lakhelye, illetve egy postafiók cime alatt található. A 2009-ben kirobbant válság nagyon megviselte az épitkezési, az ingatlan tranzakciós és a szállodai ágazatban működő cégeket. Az épitkezési válallatok 2011 ás 2013 között évente csaknem egymiliárd dollárt veszitettek. A mikrovállalatok egyrésze restruktúrált és igy sikerült igazodnia a válsághelyzethez. A KeysFin tanácsadócég szerint a bankhitelek megkötésében ütköző nehézségek miatt a kis-és közepes vállalatok tevékenysége egyre inkább leszorul. Az egyik következmény, amellyel számolniuk kell majd a hatóságoknak is, az lesz, hogy az üzletek a gazdasági szempontból aktiv térségekbe – Bukarest, Temesvár, Konstanca, Kolozsvár, Arad és Brassó – összpontosulnak, s ez negativ hatással lesz az ország más régióira nézve is. A régiókközti különbségek egyre inkább elmélyülnek, s emiatt egyes helyi önkormányzatok a csőd szélére sodródnak, mutat rá a tanulmány. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.23)

A koldusok „ostrom alá vették” Aradot

Az aradi helyi rendőrség széleskörű akcióba kezdett a kéregetés leküzdésére. A Húsvéti ünnepek környékén több tucatnyi, az ország más térségeiből érkező kéregető ütötte fel a fejét Aradon. A hatóságok hétfőn több mint 40 koldust azonositottak Arad központjában található egyik épületben. A helyi rendőrség szerint a koldusok egyrésze havonta ezer eurót is megkeresi, amelyből bérelt apartmanját fizeti. A rendőrség szerint ezt az állapotot az aradiak a koldusok iránt érzett sajnálattal tartják fenn. A koldusok közül többen munkaképesek, de nem dolgoznak, mivel sokkal könnyebb kéregetni Mi több, nagyrészük nem is hajléktalan, hiszen van fedél a feje fölött – esetleg más megyében. Igy tehát, a sajnálat nem az egyedüli érzés, amellyel az embereknek kellene viszonyulniuk az utca „szomorú művészeihez”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.23)

Andrei Demeny