2015. április 1

Klaus Iohannis: Románia ismét tekintélyes és megbizható ország lesz

Klaus Iohannis államfő megelégedéssel nyugtáza, hogy több európai országban tett látogatásának köszönhetően Románia visszaszerzi tekintélyét és megbizhatóságát. Nagy elégedetenséget okoz azonban az államfőnek az, ahogyan a parlament viszonyul az igaszságügy kéréseihez, amelyeket a feltételezett korrupciós cselekedetek elkövetése miatt egyes parlamenti képviselők mentelmi jogának megvonásáért intéz a törvényhozó fórumhoz. Klaus Iohannis szerint ez a magatartás kihathat Románia schengeni csatlakozására is. Másrészt, megjegyezte, hogy a politikai intézmények megreformálása első számú feledat marad a jelenlegi parlamenti ülésszak végéig. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.01)

A török államfő Romániába látogat

Recep Tayyip Erdogan török államfő kelet-európai diplomáciai turnéja részeként látogat el Romániába. Recep Tayyip Erdogan elnököt útjára több miniszter, parlamenti képviselő és üzletember kisérte el. Mint elmondta: bukaresti látogatásának célja a Romániával megkötött stratégiai partnerség megerősitése. Látogatása során megbeszéléseket folytat Klaus Iohannis államfővel és Victor Ponta miniszterelnökkel. A két államfő először négyszemközti beszélgetést folytat, majd hivatalos megbeszéléseket tart a két delegáció részvételével. Ezt követően közös sajtóértekezletet tartanak. Recep Tayyip Erdogan legutóbb 2007-ben látogatott Romániába, miniszterelnöki minőségében. A román-török kapcsolatok azt követően lettek szorosabbak, hogy a két ország 2011-ben aláirta a Stratégiai Partnerség megkötésére hivatott közös nyilatkozatot, majd 2013-ban parafálták a partnerség akciótervét. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.01)

Klaus Iohannis: Románia és Törökország érdeke közös

Románia és Törökország érdeke közös és, egyebek mellett, NATO tagságuk is egymáshoz fűzi, mondotta Klaus Iohannis államfő Recep Tayyip Erdogan török államfővel a Cotroceni palotában folytatott megbeszéléseket követően. A török elnök leröviditette romániai látogatását a szerdai isztambuli fegyveres összetűzések miatt, amelyek az egy nappal korábban történt túszejtés után robbantan ki, melynek következtében egy ügyész is életét vesztette. A Cotroceni megbeszélések után a két államfő közös sajtóértekezletet tartott. Klaus Iohannis biztositotta török kollégáját afelöl, hogy Románia támogatja Törökország uniós csatlakozását, amely “határozottan hozzájárul majd a térség gazdasági fejlődéséhez és stabilitásához”. Klaus Iohannis részvétet nyilvánitott a keddi istambuli események után, melyek során két felfegyverzett férfi túszul ejtett egy ügyészt, de a lövöldözésekben mind a hárman életüket vesztették. A török államfő úgy vélte, hogy a terrorizmus ellen világviszonylatban kell küzdeni. Másrészt annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a román és a török üzletembereknek együtt kell jelen lenniük a harmadik ország piacán, “mivel igy sokkal erősebbek lesznek”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.01)

Módosul a törvény az ANAF-felügyelők túlzott magatartásának megelőzéséért

Victor Ponta miniszterelnök leszögezte, hogy módositják a törvényt az Országos Pénzügyi Adminisztrációs Ügynökség (ANAF) felügyelői által esetleg tanusitott túlzott magatartás megfékezéséért. “Egy vállalat tevékenységét abban az esetben függesztheti fel az ANAF, ha pluszban vagy minuszban 300-500 lejt találnak a felügyelők, mig a felfüggesztésre vonatkozó döntés akkor veszitheti érvényességét, ha a bűntetés napján az illető vállalat kifizeti a könyvitelbe be nem iktatott összeg tizszeresének megfelelő pénzbirságot. Az ANAF üzleteket, vendéglőket zárt be 1-2 lejért, amelyek, például, borravalóból származtak”, magyarázta a miniszterelnök. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.01)

Az idén is folytatódik a roncsautóprogram

Az autógyártók, importőrök és forgalmazók szerdától benyújthatják az iratokat a hazai gépjárművek megújitását célzó roncsautorpogramban való részvételért. A program összértéke 200 millió lej. Az idén 20 ezer, új járművek megvásárlása esetén felhasználható értékjegyet bocsátottak ki a fizikai személyek esetében, és 5 ezret a jogi személyek és a közintézmények számára. Az értékjegyeket elektrónikus formában osztják szét, a Környezetvédelmi Alap elektrónikus rendszere révén. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.01)

Moldova Köztársaság elnöke nem vesz részt a moszkvai katonai parádén

Nicolae Timofti, Moldova Köztársaság elnöke közölte, hogy nem vesz részt a május 9-i, moszkvai katonai parádén, amelyet a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából szerveznek. Ezáltal Nicilae Timofti csatlakozik azon más nemzetközi vezetőhöz, akik úgy döntöttek, hogy nem tesznek eleget az orosz hatóságok meghivásának és nem vesznek részt a katonai parádén az Orosz Föderáció és a Nyugat közötti feszültségek hangulatában. Nicolae Timofti úgy döntött, hogy e napot Kisinyóvban ünneplik meg a moldovai háborús veteránokkal együtt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.01)