2015 április 22

A szenátus elfogadta a pártfinanszirozási törvény módositó javaslatait

A szenátus nagy szavazattöbbséggel elfogadta a  politikai pártok, illetve a választási kampányok finanszirozására vonatkozó törvény módositótására hivatott javaslatokat, amelyeket felülvizsgálás végett Klaus Iohannis államfő nemrég visszaküldött a Parlamentnek. A szenátorok egyben elfogadták a politkai pártok törvényének módositott változatát is. A politikai alakulatok finanszirozására vonatkozó törvényt módositó javaslatok értelmében a pártok kölcsönöket kaphatnak fizikai és jogi személyektől, de a fizikai személyektől kapott kölcsönöket három év leforgása alatt vissza kell adniuk,bankátutalás révén. A törvénymódositások előriányozzák azt is, hogy az Állandó Választási Hatóság ellenőrizheti a politikai pártok jövedelmeit és kiadásait.A pártokra vonatkozó törvény módositott változata szerint egy párt létrehozható három alapitó taggal is és már nem szükséges 25 ezer aláirás összegyűjtése, amint ahogy ezt az előző jogszabály megkövetelte. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.22)

Megadóztatják a borravalót

A kormány szerdán elfogadott sürgösségi rendelet értelmében, megadóztatják a borravalót.  A rendelkezés szerint a kereskedelmi egységeknek külön nyugtatömbön kell regisztrálniuk a borravalót, amit 16 százalékkal adóztatnak meg. E rendelet része a kormány azon intézkedéssorozatának, amit az adócsalás visszaszorítása érdekében hozott meg az elmúlt hetekben.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.22)

Sova-ügy

Călin Popoescu Tăriceanu, a szenátus elnöke közölte, hogy aláirja a Dan Şova szociáldemokrata szenátor ügyében az Alkotmánybiróság által igényelt határozatot és rövid időn belül megküldi a Hivatalos Közlönynek. A szenátus állandó bürója szerdán elfogadta a Dan Sova ügyében a jogi bizottság által kidolgozott határozattervezetet, amely megállapitja, hogy a március 25-i voksolásnál nem volt meg a minősített többség, vagyis a szenátus teljes létszámának fele plusz legalább egy szavazat. A szenátusnak  a Hivatalos Közlönyben közölnie kell egy határozatot arról, hogy hozzájárul-e vagy sem a szociáldemokrata Dan Sova szenátor őrizetbe vételéhez. A liberális Cătălin Boboc már kijelentette, hogy pártja azonnal megtámadja az Alkotmánybiróságon a szenátus határozatát, amint megjelenik a Hivatalos Közlönyben. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.22)

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter bukaresti nyilatkozata

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerdán Bukarestben kijelentette, hogy „azon uniós tagállamok, amelyek 200%-os arányban teljesitették a schengeni csatlakozás megkövetelte, műszaki jellegű kritériumokat, csatlakozniuk kellene e térséghez”. „A schengeni csatlakozásáért Romániának külün erőfeszitést kell tennie azért, hogy érveit Németország, Franciország és Hollandia elé terjessze és megvédje, és ha ezt követően továbbra is visszhangok lesznek Berlinben, október lenne a legmegfelelőbb hónap e probléma megoldására”, mondotta Jean Asselborn, akit a román közszolgálati rádió tudósitója idézett. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.22)

Bulgária összekapcsolja gázvezeték-hálózatát Romániával és Görögországgal

Bulgária összekapcsolja gázvezeték-hálózatát Romániával és Görögországgal, hogy ezáltal csökkentse egyoldalú függőségét az orosz gázszállításoktól. Ez irányban a három érintett ország energiaügyi illetékesei szerdán megállapodást irtak alá. A Bulgária, Románia és Görögország által 2018-ra kialakítandó úgynevezett vertikális gázfolyosó 220 millió euróba kerül. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.22)