2015. április 27

Klaus Iohannis államfő Olaszországba látogat

Kalus Iohannis államfő hétfőn megkezdte két napos, hivatalos olaszországi látogatását, mely alkalommal a román-olasz kétoldalú együttműködési kapcsolatok EU-n és NATO-n belüli megszilárditásának módszereiről, illetve Románia schengeni csatlakozásáról tárgyal. Elutazása előtt Klaus Iohannis kihangsúlyozta, hogy Olaszország a fontosabb kereskedelmi partnerek egyike Románia számára, az az ország, amellyel stratégiai partneri kapcsolatot épitettünk ki. A megbeszélések napirendjén szereplő másik fontos téma az olaszországi román közösség helyzetének elemezése, fűzte hozzá a román állemelnök. „Az olaszországi román állampolgárok jogainak tiszteletben tartására és megvédésére törekszem és szerintem ez mindkét fél érdeke. Az olaszországi román közösség nagymértékben hozzájárul az ország gazdasági és társadalmi fejlődéséhezés és hidszerepet tölt be a két ország között”, hangsúlyozta Klaus Iohannis. „A román államfő látogatását nagy érdeklődéssel várják a római hatóságok és valószinüleg annak nyomán is, hogy Olaszorszégban több mint egy millió kétszáz ezer román állampolgár él és dolgozik”, mondotta a román közszolgálati rádió helyi tudósitójának Laura Boldrini, a római képviselőház elnöke. Klaus Iohannis hétfőn Sergio Mattarella olasz államfővel, Pietro Grasso szenátusi elnökkel és az olaszországi román közösség képviselőivel találkozik. Kedden megbeszéléseket folytat Matteo Renzivel, a Miniszteri Tanács elnökével és a Román Akadémia római székhelyén elbeszélget az olaszországi román főiskolásokkal. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.27)

Victor Ponta felhivást intézett a Nemzeti Liberális Párthoz

Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke felhivásában kérte a liberálisokat, hogy tanusitsanak nagyobb „bölcsességet” és ne akadályozzák meg az alkotmány felülvizsgálását. Victor Ponta szerint a liberálisok nem következetesek az alaptörvény módositása terén, mivel már nem támogatják a parlamenti köztársaság elképzelését és a prezidenciális kormányzati formát szorgalmazzák. A miniszterelnök a Parlament palotájába hivta meg mindazon parlamenti tagokat, akik három évvel ezelőtt aláirták Mihai Răzvan Ungureanu kormányának megbuktatásához vezető bizalmatlansági inditványt. A liberálisok közölték, hogy nem vesznek részt a találkozón.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.27)

Bogdan Aurescu külügyminiszter norvégiai látogatása

Bogdan Aurescu külügyminiszter hétfőn hivatalos látogatást tesz Norvégiában, Borge Brende norvég külügyminiszter meghivására. A román diplomáciai vezető megbeszéléseket folyat norvég kollégájával és Olemic Thommesen-el, a parlament elnökével. Borge Brende és Bogdan Aurescu aláirja a „Románia és a Norvég Királyság közötti Konvenciót a kettős adóztatás elkerülésére és a jövedelemadókhoz kapcsolódó adócsalások megelőzésére vonatkozóan”. A megbeszélések napirendjén szerepelnek európai és biztonségi kérdések, a Keleti Szomszédság helyzetének alakulása, a Keleti Partnerség májusi, rigai csúcstalálkozójának elkőszitése és a NATO-n belüli együttműködés. A román külögyminiszter oslói látogatásának programjában szerepel a Román Főiskolások Külföldi Ligája helyi kirendeltségének és a CAESAR (Center of Advanced European Studies and Research) alapitvány képviselőivel való találkozó is. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.27)

Az év végéig bezárják a petrillai bányát

Mintegy 700 zsil-völgyi dolgozó szerepel az elbocsátási listán és a tervek szerint az év végéig bezárják a petrillai bányát. A román hatóságok reményüknek adtak hangot, hogy az Európai Bizottság egyetért az elbocsátások számának felére való leszoritásával, mivel az sorozatos elbocsátások a térség lakóssága számának súlyos csökkenéséhez vezet. „225 bányász esetében már megkezdődtek az elbocsátási eljárások, de ezek 65%-a még nem érte el az öregségi nyugdijkorhatárt és igy a két évre szóló munkanélküli segély mellett kiegészitő jövedelmekbe is részesülnek”, mondotta Aurel Anghel vállalati igazgató.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.27)

Hétfőn újraindult a roncsautó-program

Hétfőn újraindult az ez évre szóló roncsautó-program. Egy hibridautó vásárlásakor a vásárló 6.500 lejnek megfelelő értékjegyet és 1500 lejes jutalékot kap, közölte Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.27)

A Galac megyei Smârdan lőtéren befejeződött a multinacionális hadgyakorlat

A Galac megyei Smârdan lőtéren hétfőn befejeződött a multinacionális hadgyakorlat, amelyen mintegy 2.200 román katona és 400 hadieszköz, valamint az amerikai, brit és a moldáviai hadsereg katonái vettek részt. A hadgyakorlatok célja a NATO haderői közötti interorperabilitás szintjének növelése volt. „A misszió sikeresen zárult és céltért”, mondotta Michael Farinelli a francia hadsereg kapitánya. A záróünnepségen Oliviu Irina dandártábornok kijelentette, hogy „a hadgyakorlatok hasznos tapasztalatcserét jelentettek és jó alkalmat nyújtottak a NATO katonáinak a kapcsolatok erősitésére”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.27)

Andrei Demeny – RADOR