2015. április 30

Klaus Iohannis államfő a szakszervezeti szövetségek vezetőivel tárgyalt

Klaus Iohannis államfő a szakszervezeti konföderációk vezetőivel  folytatott megbeszéléseket a Cotroceni palotánban. A megbeszélések középpontjában a társadalmi párbeszéd és munkatörvénykönyv állt. A szakszervezeti vezetők előterjesztették elégedetlenségeiket, mig az államfő megigérte, hogz a társadalmi párbeszéd prioritásainak egyikét fogja képezni. Bogdan Hosszu, az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség elnöke leszögezte, hogy a dialógustörvény által az ágazati kollektiv munkaszerződésre vonatkozóan előirányzott feltételeket lehetetlen teljesiteni. Klaus Iohannis először találkozott a szakszervezetekkel. Az államfő elkötelezte magát a társadalmi szereplőkkel folytatandó tárgyalások mellett a nemzeti stabilitás kiépitése érdekében. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG –  04.30)

Victor Ponta miniszterelnök Szaúd-Arábiába látogat

Victor Ponta miniszterelnök április 29 és május 1 között a Szaúd-Arábiai Királyságban tesz hivatalos látogatást. A román kormányfőt a riadi King Khaled nemzetközi repülőtéren magas rangú szaúdi hivatalosságok fogadták. E látogatás a kétoldalú kapcsolatokban fontos mozzanatot jelent, mivel egy román miniszterelnök először látogat el Szaúd-Arábiába a diplomácia kapcsolatok 20 évvel ezlőtti felvétele óta. A látogatásnak fontos gazdasági vetülete is van. Igy teritékre kerülnek az infrastruktúrára, iparra, az energetikai szektorra, a mezőgazdaságra és a turizmusra vonatkozó projektek megvitatása. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.30)

Victor Ponta miniszterelnököt Szaúd-Arábia kiálya fogadta

Victor Ponta miniszterelnököt csütörtökön Riadban Salmab Bin Abdulaziz Al Szaud, Szaúd Arábia királya fogadta. A kormányfő látogatásának célja a politkai és diplomáciai dialógus, illetve a két ország közötti kereskedelmi cserék fellenditése. A bukaresti kormány számára egyben jó alkalom arra, hogy Szaúd-Arábia királya tájékozódjon a romániai üzleti és befektetési lehetőségek felöl. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.30)

Négy román katona megsebesült Afganisztánban

Őrjáratozás közben négy román katona megsebesült Afganisztánban. Az incidens csütörtök reggel, nyolc kilóméterre a kandahari légibázistól történt, melynek védelmét és biztonságát egy román osztag biztositja. A páncélkocsi, amely a román vadászkatonákat szállitotta, egy pokolgéprobbanása közelében haladt. A katonák a helyszinen elsősegélynyújtásba részesültek, majd a kandahari korházba szállitották őket. A román közszolgálati rádió tudósitója szerint, Afganisztában mintegy 650 román  katona teljesiti küldetését, s ezek nagyrésze a kandahari légibázis védelmét biztositja. Legutóbbi információk szerint, a sebesült katonák állapota stabil és egy katonai korházban gondozzák. Mircea Dusa védelmi miniszter közölte, hogy egészségi állapotuk és az orvosok véleménye alapján döntenek majd arról, hogy repatriálják-e a katonákat vagy folytathatják missziójukat. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.30)

Május 3-ig több mint 32 ezer rendőr, csendőr és határrendőr örködik a nyugalom felett

Május 3-ig több mint 32 ezer rendőr, csendőr és határrendőr örködik a nyugalom és a közrend felett. Ezenkivül 9.700 rendört helyeznek ki a turisztikai- és szórakozóhehelyekre, illetve azokra helyekre ahol nyilvános rendezvényeket tartanak. Gabriel Oprea belügyminiszter ugyanakkor közölte, hogy 285 SMURD gyorsmentő egység, 754 mentőegység és mintegy 4.100 túzoltó áll mjad készenlétben. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.30)

Andrei Demeny