2015. július 3

Luxemburg átvette félévre az EU soros elnökségét

Luxemburg átvette félévre Lettországtól az Európai Unió soros elnökségét. A nagyhercegségre immár 12-ik alkalommal kerül sor az EU-elnökségi feldatainak rotációs alapon történő ellátására, ami ezúttal – a görög helyzet és a menekültek miatt – minden eddiginál nagyobb kihivást jelent a luxemburgi diplomácia számára. A december 31-ig tartó elnökséget a jövő év első felében a holland EU-elnökség követi. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.03)

Veszélyben az öntözéses gazdálkodás

A mezőgazdasági minisztérium megoldást keres az öntőzéses gazdálkodás fejlesztésére, mivel jelenleg a megművelhető felületek mintegy 10%-án használnak öntözőberendezést. „E probléma csak részben oldódott meg”, magyarázta Daniel Constantin tárcavezető aradi látogatásán, hozzáfűzve, hogy már kidolgoztak egy tervet az infrastruktúra reabilitálására, de „ennek eredményéről csak szeptemberben tud beszámolni”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.03)

A görög közvélemény megosztott az euróról való lemondás tekintetében

Athénban csütörtökre két, egyidőben tartandó demonstrációt hirdettek meg. Az egyik tűntetésen a nemzetközi hitelezők által kitűzött feltételek elfogadását szorgalmazzák, mig a másikon a feltételek határozott elutasitásáért tűntetnek. A legutóbbi közvéleménykutatások szerint, három nappal a referendum megszervezése előtt, amelyen a görög lakósságnak arra kell válaszolnia, hogy akarja-e vagy sem a nemzetközi hitelezőkkel való együttműködés folytatását, a társadalom két táborra, csaknem egyenlő módon oszlik meg. Az Alkotmány téren 19:30 órakor „Nem a hitelezőknek” jelszó alatt tartandó mitingen Alexis Ciprasz is részt vesz, azzal a szándékkal, hogy egy újabb mandátum megbizására ösztönözze az állampolgárokat a tárgyalások folytatása érdekében. Ugyanebben az időpontban, néhány kilóméter távolságban, a „Európában élünk” kezdeményzés hivei tűntetnek az „Igen” szavazásért, a vasárnapi referendumon. Ebben a pillanatban az egyedüli valós tény az utóbbi napok fejleményei: a görög bankok bezárása és a tőkekorlátozás, tájékoztatott a román rádió helyi tudósitója. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.03)

Az áfából származó bevételek 25%-al voltak nagyobbak júniusban

Az áfából (TVA) származó bevételek 25%-al voltak nagyobbak júniusban az elmúlt esztendő ugyanezen időszakához képest, annak ellenére, hogy az élelmiszertermékekre számitott hozzáadtottérték-adót 24%-ról 9%-ra csökkentették. Az elemzett időszakban az TVA-ból származó összegek az elmúlt évhez képest több, mint 200 millió euróval növedtek. Az Országos Közpénzügyi Ügynökség legutóbbi adatai szerint júniusban a jövedelmi adóból származó bevétel 40%-al volt nagyobb. Az év első hat hónapjában az állami költségvetésbe csaknem két miliárd euróval több folyt be az elmúlt esztendő első negyedévéhez képest.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.03)