2015. július 7

Klaus Iohannis román államfő Nicolae Timofti moldovai elnökkel tárgyalt

Románia a legőszintébb és legelkötelezettebb támogatója Moldova európai integrációjának, s ez olyan esélyt jelent Kisinyóvnak, amellyel Bukarest nem rendelkezett, amikor felvételét kérte az Európai Unióba – hangsúlyozta Klaus Iohannis román államfő kedden, miután Nicolae Timofti moldovai elnökkel tárgyalt. A két ország államfőjének megbeszélésére abból az alkalomból került sor, hogy Nicolae Timoftit díszdoktorrá avatta a suceavai Ştefan cel Mare Egyetem, Moldova Köztársaság európai integrációjáért, valamint a két ország közötti kapcsolatok elmélyitéséért tett erőfeszitéseinek elismerése jegyében. Mint Timofte elmondta, „nagy megtiszteltetés számra e kitűntetés, mig a román államelnökkel folytatott megbeszélések fontosak és sokat jelentenek a Prut folyó mindkét partján élő állampolgárok számára”. Klaus Iohannis üdvözölte, hogy a moldovai városok többségében az európai elkötelezettségű pártok jelöltjei győztek az önkormányzati választásokon. Ez azt bizonyítja, hogy Moldova európai integrációját nemcsak az EU, vagy Románia szorgalmazza, hanem a moldovai polgárok is , fűzte hozzá a román államfő.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.07)

Az élelmiszertermékek áfacsökkentése nyomán fellendült a fogyasztás

Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter szerint az élelmiszertermékek áfacsökkentése nyomán fellendült a fogyasztás és növekedtek a központi költségvetés bevételei.Igy, a kormánynak minden indoka meg van arra, hogy a jövő év január 1-től minden termék forgalmi adóját 24%-ról 19%-ra csökkentse, fűzte hozzá.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.07)

A Hunedoara Energetikai Komplexum 540 alkalmazottat bocsát el

A Hunedoara Energetikai Komplexum már megezdte 540 alkalmazott elbocsátásának előkészitését. A személyzet leépitése valószinüleg már a jövő héten megkezdődik, miután a komplexum lehivja a 97 millió lej értékű állami segélyt. A kollektiv elbocsátás a társaság átszervezésének részét képezi, de mostanig nem került sor, mivel a kombinátnak nem volt pénze a kompenzált bérek kifizetésére. A „Muntele” szakszervezet, a Zsil-völgyi bányászok legjelentősebb érdekképviseleti szervezete reményének adott hangot, hogy az adminisztratív munkakörben dolgozók és a kisegítő személyzet körében kerül sor a leépitésekre, hiszen a bányákban igy is kevés a munkás. A Hunedoara Energetikai Komplexumnak jelenleg mintegy 6.500 alkalmazottja van és a komplexum Románia energiaszükségletének mintegy 5%-át biztositja. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.07)

A hosszú kánikula gondot okoz a gazdáknak

Az ország számos térségében több száz hektárnyi termést érint a nagy szárazság. A legnagyobb gondok Moldovában, Dobrudzsában és a Bánságban vannak, ahol egyes gazdálkodók arra panaszkodtak, hogy termésük mintegy 30%-a megsemmisült. Mint Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter elmondta, most a károk felmérésén dolgoznak. „Külön segélyekkel fogjuk támogatni a kisebb gazdálkodókat. A helyzet jelenleg nem aggasztó, de fokozott figyelmet igényel”, fűzte hozzá a miniszter.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.07)

Könnyebb lesz a vidékfejlesztési alapok lehivása

A 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban egyszerűsitették a vidékfejlesztésre szánt alapok lehivását. Igy, az melitett időszkaban hozzáférhetőbb lesz az Európai Agráralap révén vidékfejlesztésre szánt nyolc miliárd euró lehivása. Mint Székely Attila a brassói Kereskedelmi és Iparkamara tanácsadója elmondta, „a pályázatok benyújtása ezentúl online módon történik és ugyanakkor módosultak a pontozási skálák a pályázatok kiértékelésében”.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.07)