2015. augusztus 31

Augusztus 31 /A Román Nyelv Napja

A Román Nyelv Napja alkalmából a román néphez intézett üzenetében Klaus Iohannis államfő kihangsúlyozta, hogy gondolatait az itthoni és a külföldön élő románokra összpontositja, „hiszen az anyanyelv közvetelnül fűződik nemzeti eredetünkhöz és identitásunkhoz”. Vicor Ponta miniszterelnök is üzenetében modotta el, hogy „e nap a romániai, a Moldova Köztársaságban és világszerte élő románok lelki ünnepe”. Az egyik közösségi oldalon közölt üzenetében a miniszterelnök igy fogalamzott: „A román nyelv identitásunk alapköve. Az, hogy ma románul irunk és beszélünk megszokottá vált, de ez nem igy volt őseink számára, hiszen nekük meg kellett közdeniük e jog kihivisáért”. A bukaresti Parlament a Román Nyelv Napjának megünneplését, törvény révén, 2013-ban fogadta el, miközben Moldova Köztársaság ezt a napot már több, mint 20 éve ünnepli és ugyancsak agusztus 31-én. E napot itthon, és a világszerte élő román közösségek különbőző kulturális rendezvényekkel ünneplik. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.31)

Hétfőn vitatja meg a szenátus költségvetési bizottsága az új adótörvénykönyv-tervezetet

A parlament őszi ülésszaka előtt egy nappal korábban vitatja meg az új adótörvénykönyv-tervezetet a szenátus költségvetési bizottsága. A múlt héten a politikai liderek, konszenzus révén, úgy dönöttek, hogy e tervezetet az erdeti formában fogadják el, amelyet két hónappal korábban már jóváhagyott a parlament, de e szabályozó rendelkezésben foglalt egyes intézkedéseket több szakaszban ültetik gyakorlatba. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.31)

Liviu Dragneanak nincs szándékában a kormány átalakitását kérni

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke kijelentette, hogy nincs szándékában a kormány átalakitását kérni és egy ilyen jellegű döntést csakis Victor Ponta miniszterelnök hozhatja meg. Dragnea hozzátette: a PSD vezetőségének hétfői ülésén arról vitatkoznak, hogy miként kell a Ponta vezetette kormány tagjainak fenntartaniuk a kapcsolatot saját pártjukkal.”Számtalanszor szogalmaztam, hogy a szociáldemokrata miniszterek időközönként tájékoztassanak a PSD Állandó Bürója keretében a kormány tevékenységéről, hogy a párttagok a dolgok ismeretében támogathassák nyilvánosan a kormányintézkedéseket”, a fűzte hozzá Liviu Dragnea. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.31)

Tiltakoznak a Bihar megyei Rézbánya dolgozói

A tiltakozás jegyében a Bihar megyei Rézbánya 55 bányásza már hét napja, hogy nem jött fel a felszinre. A tiltakozókkal további 21 bányász szolidarizált, kijelentve, hogy a felszinen, hétfőtől éhségsztrájkba lépnek. A tiltakozók az Ásványi Források Országos Ügynökségének (ANRM) képviselőitől azt kérték, hogy a tárgyalások végett, szálljanak ki a helyszinre. A tiltakozó bányászok attól tartanak, hogy munkahelyek nélkül maradnak, mivel a kitermelési engedély hiánya miatt leállitották annak a két magánvállalatnak a működését, ahol mostanig dolgoztak, áll az ANRM közleményében. Megjegyzendő, hogy a Bihar megyei Rézbánya állami vállalat, amely mészkövet és dolomitot termel ki.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.31)

A kormány a szakszervezetekkel konzultál a közszférában dolgozók bérezésére vonatkozó törvényről

A kormány a héten megkezdi a konzultálásokat a szakszervezetekkel a közszférában dolgozók bérezésére vonatkozó törvényről, nyilatkozta hétfőn Romana Plumb munkaügyi miniszter.Mint hozzáfűzte, a tervezetet megvitatják Klaus Iohannis államfővel is. Az új adótörvénykönyv elfogadása után kiértékelik a költségvetési forrásokat és kijelölik a közszférában dolgozók béremelésének szakaszait, fűzte hozzá a munkaügyi miniszter. E jogszabály a pártok prioritásai között szerepel és megvitatás végett hamarosan a parlament elé terjsztik. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.31)

Rozalia Gănciulescu