2015. szeptember 10

Kápátalján átadták az első kishatárforgalmi engedélyeket

Kárpátalján csütörtökön hivatalosan átadták az első kishatárforgalmi engedélyeket, amelyeket a román és az ukrán kormány által aláirt kétoldalú egyezmény értelmében bocsátottak ki. A dokumentumokat Eleonora Moldovan, Románia Csernyivci-i főkonzula adta át.Az első kishatárforgalmi engedélyeket Szlatinán adták át. Gheorghe Uhali polgármester, aki ugyancsak részesült e dokumentumban, elmondta, hogy már nagyon rég várja, hogy ez megtörténjen. Véleménye szerint a követező lépésként meg kell nyitni Ukrajna slatinai konzulátusát. „A kishatárforgalmi engedélyt csak az veheti át, aki útlevéllel rendelkezik. A kishatárforgalmi engedélyt birtokló személyek egy térképet is kaptak azokról a településekről, amelyeket az engedéllyel megtekinthetnek. Természetesen szabadon lehet mozogni más okmányokkal is, mint például, vizummal, de a legfontosabb feltétel az, hogy a Románia területén való tartózkodás ne haladja meg a 90 napot”, hangsúlyozta Eleonora Moldovan konzul. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.10).

Kudarcba fulladt a szállitásügyi minisztérium székházában sorra került tárgyalás

Kudarcba fulladtak a három állami vasúti társaság adminisztrációja és a vasúti szakszervezetek közötti tárgyalások, amelyet a szállitásügyi minisztérium székházában tartottak csütörtökön. A szakszervezetek a tárgyaláson a kollektiv munkaszerződések megkötését, a legkevesebb 10%-os béremelést és az étkezési jegyekben való részesitést követelték. Grigore Mare szakszervezeti elnök elmondása szerint a szállitásügyi minisztérium kijelentette, hogy a román vasutak (CFR) költségvetései üresek. A tárgyalások a jövő héten folytatódnak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.10)

Romániát nem fenyegeti bűntetés, ha elutasitja a kötelező számú menekültek befogadását

Az Európai Parlament csütörtökön jóváhagyta a Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke által javasolt sürgösségi intézkedéseket a menekültek tagállamok közötti elosztására vonatkozóan. Az uniós tagállamok hatóságai eltérő álláspontra helyezkednek, ami a menekültválság kezelését illeti.Klaus Iohannis államfő ismételten megerősitette, hogy Románia továbbra is a menedékkérők önkéntes alapon történő elosztását szorgalmazza, a befogadási kvóták kötelezővé tételét nem tartja megoldásnak. „A Brüsszelben bejelentett adatok csupán kiinduló pontként szolgálnak a jövőbeli tárgyalásokra és Románát nem fenyegetik szankciók, ha elutasitja a kötelező számú menekültek befogadását”, fűzte hozzá Klaus Iohannis. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.10)

Az Oltchim vegyipari vállalatnál újabb elbocsátásokra kerül sor

A Râmnicu Vâlcea-i Oltchim vegyipari vállalat vezetősége úgy döntött, hogy novembertől 225 alkalmazottat elbocsát. A vállalatnál ez lesz a második elbocsátási hullám 2013 után, amikor 900 alkalmazottnak mondtak fel.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.10)

Tovább csökkentek a fogyasztói árak Romániában

Tovább csökkentek a fogyasztói árak augusztusban, amikor az előző évi árszintnél 1,9 százalékkal, a júliusinál pedig 0,5 százalékkal adták olcsóbban termékeiket a kereskedők, derült ki az Országos Statisztikai Intézet csütörtöki jelentéséből. Az infláció júniusban fordult negatívra, amikor a bukaresti kormány valamennyi élelmiszerre és alkoholmentes italra kiterjesztette a 9 százalékos kedvezményes áfát. A mínusz 1,9 százalékos éves infláció újabb történelmi mélypontnak számít a rendszerváltozás óta, miután júniusban 1,6, júliusban pedig 1,7 százalékos negatív inflációt regisztráltak havi összevetésben.Éves szinten az élelmiszerek lettek jelentősen olcsóbbak, amelyekért 7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint tavaly, míg az egyéb termékek 0,8 százalékkal drágultak, a szolgáltatások pedig 2 százalékkal kerültek többe.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.10)

Rozalia Gănciulescu