2015. szeptember 16

A magyar-román határon is lesz kerítés

A magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármas határtól „ésszerű távolságig” húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. A minisztérium kedden honlapján közölte, hogy Magyarország külügyminisztériuma kevéssel a nyilvános bejelentés előtt tájékoztatta a román külügyminisztériumot a két ország határára tervezett kerítés építésének előkészületeiről.
Azt is közölte, hogy Bogdan Aurescu külügyminiszter azonnal tájékoztatta a román döntéshozókat a helyzetről.
Szijjártó Péter külügyminiszter kedden bejelentette, hogy a magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármashatártól „ésszerű távolságig” húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány. Hozzátette: az intézkedésre azért van szükség, mert a magyar-szerb határon épített kerítés hatására az embercsempészek megváltoztathatják útvonalukat, így a bevándorlási nyomás egy része áttevődhet Románia irányába. A külügyminiszter elmondta, előkészítő munkáról van szó, a határvonaltól négy méterre, magyar területen kezdik meg a földmunkálatokat, amelyek szükség esetén ideiglenes biztonsági határzár, kerítés felépítését teszik lehetővé. Hozzátette, az „ésszerű távolság” azt jelenti, hogy a hármashatártól a Maros folyóig, majd onnan még pár kilométer hosszan kezdik meg az előkészítő munkálatokat. A román külügyminisztérium szerint az Európai Unió stratégiai partnerségben levő két tagállama közé kerítést építeni „nem helyes lépés politikai szempontból, az európai szellemiség szerint”. A liberálisok szerint a román külügyminisztériumnak magyarázatot kell kérnie a budapesti hatóságoktól a tervezett kerités román-magyar határon való felépitéséről. Ionuţ Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője kijelentette, hogy a magyar fél döntése veszélyes és indokolatlan. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.16)

Afgán határsértőket fogtak el a román határrendészek

Két afgán határsértőt fogtak el a román határrendészek tegnap délután a magyar-román-szerb hármashatár közelében. Állításuk szerint Magyarországon át szerettek volna Németországba jutni, de eltévedtek, ezért kerültek román területre – nyilatkozta az MTI-nek Mihaela Leş, a román határrendészet temesvári kirendeltségének szóvivője. A két afgán férfi azt kérte, hogy engedjék vissza őket Szerbiába, a román hatóságok pedig a vonatkozó román-szerb egyezmény értelmében el is indították a visszabocsátási eljárást. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.16)

Felelősségteljes törvényhozásra inti a honatyákat Klaus Johannis államfő

A törvényhozás minőségére és annak következetlenségeire hívta fel ma a figyelmet Klaus Johannis. Az államfő a parlament előtt mondott beszédet. Johannis az adótörvény, az oktatási törvény, a helyi közigazgatási törvény valamint a munkatörvény gyakori módosítását említette a legsúlyosabb problémák között. Az államfő szerint a sorozatos törvénymódosításnak rendkívül káros hatása van az egészségügyre és az oktatásra is. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.16)

A levélszavazásra vonatkozó törvénytervezetet valószinüleg novemberig elfogadják

A választási törvény kidolgozásával és alkalmazásával megbizott parlamenti bizottság tagjai abban állapodtak meg, hogy a levélszavazásra vonatkozó törvénytervezetet novemberig el kell fogadni ahhoz, hogy a jövő évi parlamenti választásokon alkalmazni lehessen. A bizottság nem tudott dönteni afelöl, hogy a viták alapját a liberálisok vagy a szociáldemokraták által kezdeményezett törvényjavaslatok képezik-e vagy a bizottság által kidolgozott dokumentum. A levélszavazás tervezetének vitáját a jövő héten újjitják fel. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.16)

Nem született döntés a tanügyi szakszervezetek és a kormány között

A tanügyi szakszervezetek továbbra is kitartanak a novembertől bevezetendő 15 százalékos fizetésemelés vagy a decembertől hatályba lépő 20 százalékos béremelés mellett, míg a kormány 10 százalékos béremelést javasol jövő év elejétől. A szakszervezeti vezetők elégedetlenek a tegnap délutáni tárgyalásokkal. Szerintük a kormány által ígért 10 százalékos béremelés kevesebb, mint amire számítottak, ráadásul ezt már a kormánnyal kötött tavalyi megállapodás is tartalmazta. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.16)

Andrei Demeny