2015. október 2

 Victor Ponta társadalmi támogatást kért a menekültek integrálásához

Victor Ponta miniszterelnök a civil társadalom támogatását kérte a Romániába más uniós országokból átirányítandó menedékkérők integrálásához pénteken. A kormány illetékes tárcavezetői a helyhatóságok és több civil szervezet képviselőivel tanácskoztak az országra váró feladatokról, miután az Európai Unió belügyminisztereinek szavazattöbbséggel elfogadott döntése nyomán Romániának – eredeti 1800 fős felajánlásánál lényegesen több – csaknem ötezer menedékkérőt kell átvennie Olaszországtól és Görögországtól.
Victor Ponta a találkozón kifejtette: nem fenyegeti katasztrófa az országot, „nem kell a határokra vezényelni a hadsereget”, mert Románia toleráns ország, de „ha válság fenyegeti Európát”, szolidaritást kell tanúsítania. Azt mondta: meggyőződése, hogy valódi menekültekről van szó, és Irakból és Szíriából nem azért kelnek útra az emberek, mert az otthoninál jobb életre vágynak Németországban. Victor Ponta szerint lehetnek köztük gazdasági bevándorlók, de Románia, ahonnan hárommillió gazdasági bevándorló távozott Nyugatra, „nincs abban a helyzetben”, hogy ezt szóvá tegye.
A kormányfő elismerte: a közigazgatást szokatlan feladat elé állítja a menedékkérők befogadása, a megfelelő törvényes keret kialakítása is még folyamatban van, „menet közben” kell megtanulniuk, mi a teendő. Victor Ponta a civil szervezetek támogatását kérte: segítsék a menekültek közép- és hosszú távú társadalmi beilleszkedését.  „Az állami intézmények meg tudják védeni a határokat, elő tudnak készíteni szálláshelyeket, de ennél többet csak a társadalommal együtt tudnak tenni értük” – jelentette ki. A pénteki találkozót több mint 50 romániai civil szervezet felhívása nyomán kezdeményezte a miniszterelnök. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.02)

Visszatérne a politikába Traian Băsescu

Nem zárja ki Traian Băsescu azt a lehetőséget, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon megpályázza Bukarest főpolgármesteri tisztségét. A volt államfő az Adevărulnak adott interjúban számolt be terveiről. Közölte, hogy legfontosabb céljának a védnöksége alatt létrehozott Népi Mozgalom Párt megerősítését tartja. Mint mondta, azt szeretné, hogy a Népi Mozgalom Párt az ország harmadik politikai erejévé váljon a kormányzó szociáldemokraták és az ellenzéki liberálisok mellett. A főpolgármesteri tisztséget illetően, Sorin Oprescu letartóztatásával gyakorlatilag nyitottá vált a pártok közötti küzdelem a fővárosban a tisztségért. Traian Băsescu korábban már volt Bukarest főpolgármestere, 2000 és 2005 között. A 2004-es önkormányzati választásokon megszerezte második mandátumát, ám abban az évben, decemberben Románia elnökévé választották, így le kellett mondania addigi tisztségéről. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.02)

Hét év alatt a felére csökkent Romániába az egyetemi hallgatók száma

Egyre kevesebb fiatal tanul a romániai felsőoktatásban. Mindössze hét év alatt számuk a felére csökkent. Több fakultáson számos tagozatot és laboratóriumot felszámoltak, mivel tárgyukat vesztették, mig egyes elemzés szerint a végzősöknek több mint fele nem a szakmájában dolgozik. Gabriel Jitaru, a Felsőoktatást, Kutatást, Fejlesztést és Innovációt Finanszirozó Végrehajtó Egység projektjeinek koordinátora a román közszolgálati rádió által sugárzott egyik műsorban kifejtette, hogy jobban össze kell hangolni az oktatást a munkaerő piac igényeivel. Másrészt, az egyetemi hallgatók számának csökkenése a születésszám csökkenésének a következménye. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint számottevően megcsappant a romániai fiatalok érdeklődése a felsőoktatás iránt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.02)

Europol: Dicséretet érdemelnek a román rendőrök szakmai felkészültségükért

Az Európai Rendőrségi Hivatal, az Europol jelentése szerint e szervezet műveleteiben részt vevő román rendőrök nagyfokú szakmai felkészültségről és komolyságról tettek tanubizonyságot.  Az Europol dokumentuma Romániát többször úgy emliti meg, mint egyik jelentős partenere az EU-n belüli rendőrségi együttműködés legfontosabb intézményének. Megjegyzendő, hogy e jelentést az Europol hágai székházában, a kibernetikai biztonság témakörrel  megszervezett konferencián hozták nyilvánosságra. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.02)

Az egészségügyi dolgozók fizetése 25%-al növekedett

Október 1-től mintegy 200 ezer egészségügyi alkalmazott fizetése 25%-al növekedett. Az egészségügyi rendszerben jelenleg a nettó átlag fizetés 1.500 lej, mig az emlitett béremelés havi 375 lejnek felel meg. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉ – 10.02)

Szükséges a dohányzásellenes törvény módositása

A hatályos dohányzásellenes törvény módositása elősegiti a fiatalkorúak dohányzásának megelőzését, mondotta Florin Mihălţan professzor, a Tüdőbetegeségeket tanulmányozó Román Egyesület elnöke a „Miért annyira nehéz lemondani a dohányzásról” témakörű konferencián. „Módositani kell a jeleng érvényben levő törvényt a nem dohányzók védelmezése érdekében”, fűzte hozzá Florin Mihălţan, megjegyezve, hogy a dohányzás káros hatása miatt elsősorban a gyermekek szenvednek. E törvény módositását jelenleg a képviselőház egyészségügyi bizottsága vitatja. A „Románia lélegzik” Koalició, amely 200  szervezetet, egyesületet és nemkormány szervezetet tömörit, támogatja e kezdeményezést. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.02)

Andrei Demeny