2015. október 5

Klaus Iohannis államfő a korrupciómentes egészségügyi rendszer kialakitását szorgalmazta

Klaus Iohannis államfő szerint az egészségügyi alkalmazottaknak megigért nagyobb fizetés nem oldja meg e rendszer problémáit a közpénzek hatékony és korrekt gazdálkodása, valamint az egészségügyi infrastruktúra hiányában. „Romániának korrupciómentes egészségügyre van szüksége, amely megjutalmazza az egézségügyi káderek értékét”, mondotta Klaus Iohannis. Az államfő arra a  konferenciára utalt, amelyen jómaga is részt vett és amely az egészségügyi politikáról, valamint arról szólt, hogy számos orvos külföldön próbál szerencsét egy jöbb jövő megteremtése reményében. „A szakorvosi személyzet külfödre való távozása az egészségügyi rendszer sebezhetőségéről tanuskodik és ennek egyik oka a törvény gyakori módositása, illetve  szervezési és menedzselési problémák”, fűzte hozzá az államfő. Megjegyzendő, hogy az Elnöki Hivatal az Egészségügyi Világszervezettel és a Nemzetközi Migrációs Szervezettel közreműködve hétfőn, a Cotroceni palotában konferenciát szervezett, melynek témája az egészségügyi szakpolitika volt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.05)

Egyelőre nem tűzik napirendre Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez

Nem tűzik napirendre az uniós belügyminiszterek eheti tanácskozásán Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, mert továbbra sincs konszenzus az ügyben – közölte Victor Ponta. A kormányfő rámutatott: Románia szolidaritást vállal európai uniós partnereivel a bevándorlók problémájának kezelésében, de az egyenlő kötelezettségek mellett egyenlő jogokra is igényt tart. Victor Ponta hozzátette: jövőre a román csatlakozást rendre elutasító Hollandia lesz az EU soros elnöke, így nem lát esélyt arra, hogy mandátuma végéig Romániát felvegyék a schengeni övezetbe. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.05)

Október 5 – az Oktatás Világnapja

Október 5-e az Oktatás Világnapja és e napon az iskolákban nem tartanak órákat. Ugyancsak október 5-én ünneplik a Pedagógusok Napját is. A román közszolgálati rádió tudósitói szerint, országszerte szünetel a tanitás e napon, azaz a diákok és a tanárok nem tartanak órákat, hanem önkéntes foglalkozásokat szerveznek, legyen az kirándulás, sporttevékenység vagy múzeumi látogatás formájában. Az UNESCO 1994-ben hozott döntése értelmében az Oktatás Világnapját a világ több, mint 200 országában minden év október 5-én ünnepelik. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.05)

Hétfőtől japán sztrájkba lépnek a liberális honatyák

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselői hétfőtől japán sztrájkba lépnek a levélszavazás elfogadásáért, amely a külhoni román állampolgárok szavazati joga. A liberális honatyák továbbra is részt vesznek a parlamenti munkában, azzal a különbséggel, hogy fehér karszallagot viselnek. A PNL szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) elodázza e dokumentum megvitatását, mig a szociáldemokraták azt állitják, hogy elég sok idő állt a PNL rendelkezésére e jogszabály elfogadtatására, abban az időben, amikor a Választási rendszer módositásával megbizott parlamenti bizottság elnökségét töltötte be. Mihai Voicu liberális bizottsági elnök lemondása nyomán e testület felfüggesztette tevékenységét. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.05)

Román-amerikai hadgyakorlatokat tartottak a deveseleui bázison

Román és amerikai katonák közös hadgyakorlatokat végeztek az Olt megyei deveseleu-i bázis őrség- és védelmi kapacitásának ellenőrzése céljából. A hadgyakorlatot a csapatmunkára, illetve a katonai létesitményeket érő esetleges fegyveres támadás nyomán keletkezett helyzetben való reagálásra összpontositották. A román és amerikai tisztek által vezetett gyakorlaton a Román Katonai Rendőrség több csoportja kiképzésben részesült. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.05)

Andrei Demeny