2015. október 21

Emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsíthatják meg Ion Iliescu volt román államfőt

A legfelsőbb ügyészség szerdán beidézte Ion Iliescu volt román államfőt és Virgil Măgureanut, az 1990-ben alakult Román Hírszerző Szolgálat első igazgatóját. A román média szerint mindkettőjüket emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják meg az 1990. júniusi úgynevezett „bányászjárás” ügyében. A legfelső bíróság idén márciusban járult hozzá ahhoz, hogy az el nem évülő bűncselekmények – emberiesség elleni bűntettek és szándékos emberölés – esetében a legfőbb ügyészség újranyissa a korábban vádemelés nélkül lezárt bányászjárás-dossziét. 1990. június 13. és 15. között történt bányászjárásnak több halálos áldozata és sok száz sebesültje volt.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.21)

Madridban kongresszust tart az Európai Néppárt

Madridban tartja soron következő kongresszusát az Európai Néppárt (EPP) szerdán és csütörtökön, amelyen 14 államfő és 78 párt több, mint három ezer küldöttje vesz rész. A megbeszélések, egyebek mellett, az EU határainak megerősitését szolgáló új megoldások megvitatására összpontosulnak. A EPP, amely az Európai Parlament legnagyobb politikai csoportja, megvitatás alá bocsát egy dokumentumot is, „Az Európai Unió védelmezése”, cimmel. A dokumentum fő gondolata az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex hatékonyabb finanszirozásának biztositása. A kongresszuson részt vesz Angela Merkel német kancellár, Viktor Orbán magyar külügyminiszter, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, és az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, valamint a francia ellenzék vezetője, Nicolas Sarkozy és Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő. A kongresszus részvevői megválasztják az EPP új vezetőségét és a román politikusok reményüknek adtak hangot, hogy újra megszerzik az alelnöki tisztséget, amelyet mostanig Anca Boagiu európai parlamenti képviselő töltött be.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.21)

Rendkívüli EU-csúcsot hívott össze Juncker

Rendkívüli EU-csúcsot hívott össze az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker vasárnapra. A bizottság közleménye szerint a brüsszeli találkozó célja az, hogy az érintett országok megállapodjanak olyan „operatív következtetésekről”, amelyeket azonnal meg lehet valósítani. A részvevők elsősorban a balkáni útvonalon fekvő, a menekültáradattól terhelt országok helyzetéről egyeztetnek és a cél az, hogy csökkentsék az ezekre az államokra nehezedő nyomást. A megbeszélésre a nyugat-balkáni migrációban érintett országok vezetőit hívták meg, köztük Ausztria, Bulgária, Horvátország, Macedónia, Németország, Görögország, Románia, Magyarország, Szerbia és Szlovénia képviselőit.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.21)

Az Alfa Kartell szakszervezet szerdán folytatta tiltakozását

Az Alfa Kartell Országos Szakszervezeti Szövetség szerdán is sztrájkőrséget állt a munkaügyi minisztérium székháza előtt. A tiltakozók a Társadalmi párbeszéd törvénnyel kapcsolatosan hozott módositások miatt elégedetlenek, amelyek – véleményük szerint – még inkább korlátozza az alkalmazottak szakszervezetek általi képviseletét a kollektiv tárgyalásokon.Mircea Dumitru, az Alfa Kartell bukaresti szervezetének elnöke kijelentette, hogy a hónap végéig naponta tartanak tiltakozó akciót. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.21)

Rozalia Ganciu