2015. október 22

Az 1990-es bukaresti bányászjárás ügyében három volt kormánytagot is vizsgálna az ügyészség

Többek között Petre Roman volt román miniszterelnököt és Gheorghe Dobre volt közlekedési minisztert is meggyanúsította a román legfőbb ügyészség az 1990-es bukaresti bányászjárás ügyében, amikor a Zsil-völgyi bányászok brutálisan bántalmazták a Ion Iliescu akkori elnök ellen tüntető ellenzékieket, diákokat. A legfelső bíróság idén márciusban járult hozzá ahhoz, hogy az el nem évülő bűncselekmények – emberiesség elleni bűntettek és szándékos emberölés – esetében a legfőbb ügyészség újranyissa a korábban vádemelés nélkül lezárt bányászjárás aktáit.Szerdán Ion Iliescu volt államelnököt és Virgil Măgureanu volt hírszerző főnököt is kihallgatták gyanúsítottként.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.22)

Cătălin Predoiu liberális alelnök sajtónyilatkozata a bányászjárás ügyében

„Történelmi pillanatnak tekinthető a bányászjárás-dosszié újramegnyitása, amely arról tanuskodik, hogy a román társadalom képes vállalni nehéz témákat is”, vélekedett sajtónyilatkozatában Cătălin Predoiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke.A vizsgálat újrakezdése a 90-es bányászlátogatás ügyében „az áldozatok, illetve az áldozatok rokonainak a győzelme, legalábbis a jelenlegi szakaszban, de nemcsupán, hiszen az Európai Emberjogi Biróság győzelmét is jelképezi”, fűzte hozzá. A katonai ügyészek a román államfő jóváhagyását kérték Petre Roman exkormányfő, Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes és Victor Athanasie Stănculescu egykori védelmi miniszter elleni vizsgálat megkezdéséért.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.22)

A román egészségügyi rendszer nem igényel több pénzt a következő költségvetési kiigazitáskor

A román egészségügyi rendszer nem igényel több pénzt a következő költségvetési kiigazitáskor, nyilatkozta Nicolae Bănicioiu  egészségügyi miniszter, hozzáfűzve, hogy a minisztérium rendelkezik a szükséges összegekkel a folyamatban levő országos programok, illetve azon kártéritések kifizetésére, amelyeket a bukaresti Giuleşti nőgyógyászati és szülészeti korházban pár évvel ezelőtt történt tűzvész nyomán a törvényszék rendelt el. Az orvosok bérének kifizetésére is megvannak a szükséges források, fűzte hozzá a tárcavezető. Ebben a helyzetben a következő költségvetési kiigazitáskor az egészségügynek nem utalnak ki pótösszegeket, mondotta Nicolae Bănicioiu.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.22)

A Nemzetközi Valutaalap helyteleniti az áfa csökkentését és a bérek növelését

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) helyteleniti az áfa csökkentését, valamint az egészségügyi és a tanügyi káderek fizetésének növelését, közölte Victor Ponta miniszterelnök. Mint hozzáfűzte mindkét intézkedés szükséges és fenntartható, és hozzájárul a gazdaság növekedési ütemének megörzéséhez. Másrészt, a liberálisok azt állitják, hogy a Ponta-kormány akadályokat gördit a jövő évi költségvetés kidolgozása elé.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.22)

A kisinyóvi parlament megvizsgálja a Valeriu Sterleţ vezette kormány ellen benyújtott bizalmatlansági inditványt

A kisinyóvi parlament a jövő héten megvizsgálja a Valeriu Sterleţ vezette kormány ellen benyújtott bizalmatlansági inditványt. A dokumentum aláirói azzal vádolják Valeriu Sterleţ kormányfőt, hogy védelmezi a korrupcióval vádolt exminiszterelnököt.Mint Adrian Candu, a moldáv parlament elnöke megjegyezte, a szocialisták és a kommunisták által benyújtott bizalmatlansági inditványt a jövő csütörtökön vitatják meg. Megjegyzendő, hogy a bizalmatlansági inditványt a Szocialisták Pártja és a Kommunisták Pártja részéről összesen 42 képviselő irta alá. A kormány megbuktatásához 51 parlamenti szavazatra van szükség.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.22)

Rozália Gănciulescu