2015. október 26

A jövő évi választásokon való együttműködésről tárgyalt az RMDSZ és az MPP

A 2016 nyarán tartandó önkormányzati, illetve a 2016 őszén tartandó parlamenti választásokon történő együttműködésről tárgyaltak hétfőn Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetői, tájékoztatott az RMDSZ közleménye, mely szerint mindkét fél egyetértett abban, hogy fel kell kutatni a lehetőséget a két választáson való közös munkára. „Az önkormányzati választások vonatkozásában jogi szempontból több együttműködési lehetőséget is azonosítottak, a parlamenti választások esetében a partnerség kizárólag az RMDSZ listáján történhet meg”, írta az RMDSZ hírlevelében, megjegyezve, hogy a megbeszélésen felmerült egy közös munkacsoport létrehozásának lehetősége is, amely a választási programot dolgozná ki.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.26)

„Románia rendkivül jó eredményeket ért el a gazdasági növekedés és az adóügyi rendszer konszolidálása terén”

„Románia rendkivül jó eredményeket ért el a gazdasági növekedés és az adóügyi rendszer konszolidálása terén” , vélekedett Ismail Radwan, a Világbank egyik szakértője. „Mi több, fellendült a számitógépes technológia, és nagy lehetőségek kinálkoznak a turizmus, a mezőgazdaság és az épitkezési ipar fejlesztése terén. Románia attraktivabb a vállalkozások szempontjából, de ezen a téren is még tennie kell”, fűzte hozzá Ismail Radwan. Megjegyzendő, hogy a Doing Business tanulmány keretében a Világbank 189 országot monitorizál világszerte. Románia a tavaly az 51-ik helyen, mig az idén 48-ik helyen szerepelt”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.26)

A románok inkább a hazai pénznemben kötnek bankhiteleket

A románok inkább lejben kötnek bankhiteleket, amelyek az utóbbi évben 30%-al növekedtek. A devizában felvett hitelek száma 2014 szeptember-2015 szeptember közötti időszakban 10%-al csökkent, közölte a Román Nemzeti Bank. Ez év első felében a lakósság által felvett bankhitelek összege több, mint 100 miliárd lejnek felelt meg, azaz mintegz 24 milárd eurónak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10-26)

Április-július között csaknem 90 ezer munkanélküli alkalmazta magát

Az EuroStat, az Európai Unió Statisztikai Hivatalának legutóbbi adatai szerint április-július közötti időszakban csaknem 90 ezer munkanélküli alkalmazta magát. Az Eurostat először közölt negyedéves áttekintést a munkanélküliségben levő személyek helyzetének alakulásáról. Az európai országokban ez év első negyedévében nyilvántartásban szereplő 22 millió munkanélküli közül a második negyedévben több mint négy milliónak sikerült munkahelyet találnia. Ugyanakkor az emlitett időszakban mintegy négy millió munkanélküli mondott le a munkahelyek kereséséről, akiket inaktiv személynek nyilvánitottak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.26)

A katonai ügyészek szerint Ion Iliescu és Petre Roman döntött a bányászok Bukarestbe hívásáról

A katonai ügyészek szerint Ion Iliescu volt román elnök és Petre Roman egykori kormányfő döntött több más személlyel együtt a Zsil-völgyi bányászok Bukarestbe hívásáról 1990-ben , közölte a román sajtó, ügyészségi forrásokra hivatkozva. A bányászok a román fővárosban tüntetőket, diákokat, járókelőket bántalmaztak, és feldúlták az ellenzéki pártok székházát. Az 1990. június 13. és 15. között lezajlott, úgynevezett bányászjárás miatt a katonai ügyészek Ion Iliescut emberiesség elleni bűncselekménnyel gyanúsítják. Iliescut az előző héten hallgatták ki, miután a korábban lezárt ügyben ismét nyomozást indítottak több, akkoriban magas rangú tisztségviselő ellen, jegyzi meg az emlitett forrás. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.26)

Szerdán bocsátják szavazat alá az elkobzott javakat értékesitó ügynökség létrehozásáról szóló törvénytervezetet

A képviselőház szerdán vitatja meg és bocsátja szavazat alá az elkobzott javakat értékesitó ügynökség létrehozásáról szóló törvénytervezetet, közölte Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. A tervezetet a szenátus korábban elutasitotta, mivel az ellenzék ellene szavazott. A szociáldemokraták vezetője reményének adott hangot, hogy ez alkalommal valamennyi parlamenti képviselő megérti az emlitett ügynökség létrehozásának fontosságát az elkobozott javak értékesitése érdekében. Liviu Dragnea egyben megjegyezte, hogy a képviselőház ugyancsak a szerdai ülésen vitatja meg a levélszavazásra vonatkozó törvénytervezetet is, a parlamenti szakbizottság által jóváhagyott formában. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.26)