2015. október 29

Klaus Johannis államfő a Moldova Köztársaságban kialakult helyzetre reagált

A Valeriu Sterleţ vezette moldáv kormány ellen benyújtott bizalmatlansági inditvány megszavazása után – amely a kisinyóvi kabinet menesztését jelentette – Klaus Iohannis román államfő igy nyilatkozott: „Folytatni kell Moldova Köztársaság európai közeledését, valamint a reformok gyakorlatba ültetését”. Az Elnöki Hivatal által nyilvánosságra hozott közlemény rámutat: Kisinyóvban egy stabil kormányt kell alakitani sürgösen és Románia ismételten megerősiti eltökélt támogatását Moldova Köztársaság iránt. A román külügyminisztérium is közleményében hangsúlyozta, hogy a felelős moldovai politikusoknak szemelőtt kell tartaniuk, elsősorban, Moldova Köztársaság stabilitásának fenntartását, illetve a legutóbbi parlamenti és helyhatósági választásokon az állampolgároktól kapott Európa-barát megbizást. A román külügyminisztérium is úgy véli, hogy Moldova Köztársaságban mielőbb meg kell alakitani az európai integrációs erőfeszitéseket folytató új kormányt.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.29)

A stratégiai partnerség erősitése az USA-val, Románia prioritása

Valeriu Zgonea képviselőházi elnök az Egyesült Államokban tett látogatása során az amerikai hivatalosságokkal a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról, valamint a biztonsági és védelmi téren fenntartott kooperációról tárgyalt. A stratégiai partnerségi kapcsolat erősitése az USA-val Románia külpolitikájának prioritását képezi, hangsúlyozta Valeriu Zgonea, aki Washingtoban biztonsági témakörű konferencián vett részt. A képviselőház elnöke megbeszéléseket folytatott Mark Kirk amerikai szenátorral, ama törvénytervezet kezdeményezőjével, amely arra hivatott, hogy további négy kelet-európai országgal – köztük Románia is – bővüljön a Vizummentességi Programban részvevő országok listája. Zgonea reményének adott hangot, hogy a román állampolgárok is nemsokára vizum nélkül utazhatnak az Amerikai Egyesült Államokban. A képviselőház elnöke az amerikai román közösség képviselőivel és zsidó szervezetek vezetőivel is találkozik. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.29)

Romániában kezd kiterjedni az ökológiai gazdálkodás

Hazánkban a termőfelületek több mint 2%-a ökológiai gazdálkodással művelt terület, ami hozzájárul ahhoz, hogy a külföldi befektetők érdeklődést tanusitsanak Románia iránt, mondotta Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter. Az ökológiai gazdálkodással művelt területek 2010-től mostanig 37%-al növekedtek, fűzte hozzá a miniszter.E téma kapcsán Daniel Constantin csütörtökön részt vett egy kerekasztal megbeszélésen, amelyet az Olasz Kereskedelmi Kamara Romániáért szervezett. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.29)

A román kormány támogathatja a turizmus terén működő kisvállalatokat, vélekedett az amerikai nagykövet

A román kormány támogathatja a turizmus terén működő kisvállalatokat az európai alapok keretében rendelkezésükre bocsátott összegek lehivásában, vélekedett Hans Klemm, az USA bukaresti nagykövete.Mint hozzáfűzte, Románia attraktiv rendeltetési hellyé válhat, ha javitja az infrastuktúrát és jobban megismerteti turisztikai létesitményeit. A nagykövet nyilatkozata a „Hónap vállalkozója” dij átadásakor hangzott el, amellyel Alex Grigorescut, a Bucharest Walks program szerzőjét tűntették ki. Megjegyzendő, hogy a „Hónap vállalkozója” programot az amerikai nagykövetség hozta létre, ez év januárjában.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.29)