2015. november 10

Dacian Cioloş volt uniós biztost jelölte miniszterelnöknek Klaus Iohannis államfő

Dacian Cioloş korábbi európai uniós mezőgazdasági biztost jelölte miniszterelnöknek kedden Klaus Iohannis államfő és megbízta azzal, hogy egy szakértői kormányt alakítva vezesse Romániát a jövő ősszel tartandó parlamenti választásokig. Az államelnök a pártokkal folytatott egyeztetések után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a változást követelő társadalmi elvárások közepette Romániának független, feddhetetlen, a bonyolult rendszerek irányítására képes miniszterelnökre és minden korrupciós gyanún felül álló miniszterekre van szüksége.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.10)

December 1-től 10%-al növelhetik a költségvetési dolgozók fizetését

A Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatára a munka- és egészségügyi bizottságok képviselői kedden elfogadták ama javaslatot, mely értelmében a közszférában dolgozó valamennyi alkalmazott fizetését 10%-al növelhetik december 1-től. A munkaügyi minisztérium helyesli a javaslatot, miközben a pénzügyminisztérium arra figyelmeztet, hogy nincs meg a szükséges alap egy ilyen intézkedés gyakorlatba ültetéséhez. Adrian Solomon, a munkaügyi bizottság elnöke, szociáldemokrata képviselő szerint azonban most kell elfogadni a 10%-os fizetésemelést ahhoz, hogy belefoglalják a jövő évi költségvetésbe. A liberális képviselők úgy vélik, hogy a költségvetésiek 10%-os fizetésemelése olyan intézkedés, amelyet átláthatóan kell megvitatni, hogy megtalálják a gyakorlatba ültetéséhez szökséges forrásokat. E tervezet végső döntését a képviselőház szerdai plénuma hozza meg. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.10)

Kedvezően véleményezték a Lefoglalt javakat kezelő országos ügynökség létrehozására vonatkozó törvénytervezetet

A képviselőház jogi bizottsága kedvezően véleményezte a Lefoglalt javakat kezelő országos ügynökség létrehozására vonatkozó törvénytervezetet. Az intézet szerepe az adocsalás, illetve korrupciós tettek révén, jogtalanul szerzett javak kezelése ezek értékének megörzése végett addig, amig a tulajdonos esetleg bebizonyitja ártatlanságát, illetve a javak értékesitése a jogerős törvényszéki itélet kimondása esetén. Bogdan Ciucă bizottsági elnök úgy vélte, hogy a tervezetet a képviselőház szerdai plénumán elfogadhatják. E dokumentum esetében a végleges döntést a képviselőház hozza meg. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.10)

Nőtt az ipari termelés

Az év első kilenc hónapjában 3%-al nőtt az ipari termelés az elmúlt esztendő hasonló időszakához képest, közölte az Országos Statisztikai Intézet. A feldolgozóipar teljesítménye 3,6 százalékkal javult, a villamos-, hőenergia és gáz termelése, szolgáltatása 2,3 százalékkal nőtt, a kitermelőipar teljesítménye ugyanakkor 9,7 százalékkal visszaesett. Szeptemberben az éves adatok szerint az ipari termelés 3,9 százalékkal volt nagyobb a tavalyi kilencedik hónaphoz képest. A bukaresti kormány és a Nemzetközi Valutaalap 3,4 százalékos gazdasági növekedésre számít az idén.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.10)

Rozalia Ganciu