2015. november 17

Megszavazták az új kormányt

A Dacian Cioloş kinevezett miniszterelnök által javasolt új kormányt 389 szavazással, 115 ellenében szavazta meg a parlament. Ezt követően az új kormány tagjai a Cotroceni Palotában, Klaus Iohannis államfő előtt leteszik a hivatali esküt. Megjegyzendő, hogy a kabinet beiktatását megelőzően Dacian Cioloş ismertette a parlamentben a három lényeges elvre épülő kormányprogramot, nevezetesen: átláthatóság, felelősség és dialógus-készség. Parlamenti felszólalásában Liviu Dragnea, a Szocáldemokrata Párt (PSD) elnöke kijelentette, hogy pártja megszavazza a Cioloş-kormányt, amelynek folytatnia kell a gazdaság fejlesztését és kifogástalanul kell megszerveznie a jövő évi választásokat. Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke szerint az új kormánynak ki kell igazitania mindazt, amit a Ponta-kormány rosszul tett, mig Alina Gorghiu, a PNL másik társelnöke úgy fogalmazott, hogy pártja politikusokból álló kormányt javasolt és nem volt igénye egyetlen tisztésgre sem. A liberálisok megszavazzák az új kormányt, mondotta, hozzáfűzve: „A PNL egy lojális, de az igazat kimondó partnere lesz az új kabinetnek”.Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnöke szerint a Cioloş-kormány egy demokratikus szavazás alapján megválaszott kormány helyébe lép és emiatt küzdenie kell a demokratikus politikai rendszer megváltoztatására irányuló terv ellen. Traian Băsescu, a Népi Mozgalom elnöke is úgy nyilatkozott, hogy a kormányprogram nem ad választ sem az utca követeléseire, sem pártjuk elvárásaira, és ezért pártja a Cioloş-kormány ellen szavaz. Az RMDSZ kijelentette, hogy bizalmat szavaz a parlamentben az új kormánynak, de a továbbiakban konkrét törvénytervezetekről óhajt egyeztetni a kormány illetékeseivel. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.17)

Dacian Ciolos az utolsó pillanatban lecserélte miniszter-jelöltjét

Dacian Ciolos kinevezett miniszterelnök kedden, alig néhány órával az előtt, hogy összeült volna a parlament az új román kormány beiktatására, visszavonta Cristina Guseth jelölését az igazságügyi minisztérium élére, mivel a Freedom House România civil szervezet igazgatója nem tudta meggyőzően bizonyítani alkalmasságát a bizottsági meghallgatáson. A kinevezett miniszterelnök a posztra korábban is esélyesnek tartott Raluca Prunát, az Európai Bizottság szakértőjét, a romániai Transparency International volt elnökét jelölte, akit a parlamenti szakbizottságok megszavaztak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.17)

Rendkívüli készültség az Olaszország-Románia mérkőzés miatt

Bologna városában, ahol kedd este Olaszország-Románia barátságos labdarúgó-mérkőzésére kerül sor, rendkívüli intézkedéseket vezettek be.A Renato Dall’Ara bolognai stadionba százötven rendőrt és csendőrt vezényelnek ki és bevetnek bombakereső kutyákat is a stadionba belépők ellenőrzésénél. A 20.45-kor kezdődő találkozóra mintegy negyvenezer szurkolót várnak, közöttük az Olaszországban élő román közösség tagjait. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.17)