2015. december 16

 Klaus Iohannis: A jövő esztendő a bizalom visszaszerzésének az éve kell, hogy legyen

Az idei esztendő a normalitás helyreállításának éve volt Romániában, 2016-ban pedig a demokratikus intézményekbe vetett bizalom visszaszerzésére kell összpontositanunk, hangsúlyozta Klaus Iohannis államfő szerdán, mandátuma első évének mérlegéről tartott parlamenti beszédében. A Colectiv szórakozóhelyen októberben történt tűzvész, amely 2015 „legtragikusabb leckéje” volt, olyan súlyos problémákat hozott a felszinre, amelyek előtt a hatóságok szemet húnytak. Ezek után a társadalom határozottan elvárja, hogy a választott képviselők felelősségteljesen és tisztességesen végezzék munkájukat, hangsúlyozta az államfő. Klaus Iohannis tisztségében való beiktatásának évfordulója december 21-én lesz, de akkor a parlament már vakáción lesz, ezért a költségvetés megszavazásának és az 1989-es temesvári forradalom kitörésének évfordulóján mondta el évértékelő beszédét.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -12.16)

A közúti forgalmazók csütörtökön a kormány előtt tűntetnek a kötelező felelősségbiztosítási díj drágitása ellen

A bukaresti Főpolgármesteri Hivatal bejelentette, hogy a közúti forgalmazók 6-7 ezer gépjárművel vesznek részt a csütörtöki, a kormány székháza előtt tartandó tűntetésen. A tiltakozók azt kifogásolják, hogy a hatóságok semmit nem tettek a kereskedelmi gépjárművek kötelező felelősségbiztosítási díjának háromszoros drágítása ellen. Dacian Cioloş miniszterelnök szerint a fuvarozók tiltakozása nem a kormány ellen szól, amely csak közvetitő szerepet tölthet be a tiltakozók és a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság között. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.16)

A jelenlegi pártok helyett új politikai alakulatok kellenek, véli a lakósság 40%-a

A lakósság 47,2%-a szerint Romániában új pártokra van szükség, mig 40%-a úgy véli, hogy valamennyi pártnak „el kell tünnie” a közéletből és helyükbe új pártokat kell létrehozni, derült ki INSCOP közvéleménykutató intézet legutóbbi adataiból. A megkérdeztetek 36%-a válaszolt „igen”-nel és 34%-a „nem”-el  arra a kérdésre, ha egy újonnan létrehozott pártra szavazna-e. Erre a kérdésre a lakósság 30,1% vagy nem válaszolt vagy bizonytalan választ adott. Ezek közül 28,7% hajlandó egy új politikai alakulatra szavazni azzal a feltétellel, hogy politikailag el nem kötelezett tagokat tudjon soraiban. Az interjú alanyok 7,9%-a nem szavazna egy ilyen pártra, mig a bizonyatlanok aránya 44,4% volt, mutat rá az ISNCOP-felmérés.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.16)

Temesvár az 1989-es forradalom hőseire emlékezik

Temesváron 26 évvel ezelőtt kezdődtek a román forradalom kitőréséhez vezető akciók. A helyi hatóságok és a forradalmárok egyesületei egész héten külünböző rendezvények keretében emlékeznek meg a mártirváros hőseiről.”A szabadság nem adott, meg kell szerezni és csakis akkor örizhető meg, ha nap, mind nap megvédjük”, hangsúlyozták a temesvári forradalmárok képviselői  az 1989 decemberi eseményeknek szentelt rendezvény-sorozat megnyitóján. A csütörtök délelőtt tartott művészeti kiállitás megnyitásán  és a román forradalom témakörrel szervezett történelmi versenyen részvevő diákok dijazásán a meghivottak között volt Petre Roman volt miniszterelnök is. A megemlékező ünnepségen jelen levő forradalmárok elégedetlenségüknek adtak hangot amiatt, hogy 26 év után mág minidg ellentmodások vannak a forradalom kitörésével kapcsolatosan és amiatt, hogy a forradalmi eszmények egyrésze nem vált valóra. A Megyei Tanács a délután folyamán hagyományosan, ünnepi ülést tartott, amelyen több forradalmárnak átnyújtották a Város Tiszteletbeli Polgára cimet.

(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.16)

Rozalia Ganciulescu