2015. december 18

Az államfő aláirta a jövő évi állami költségvetés törvényének kihirdetésére vonatkozó rendeletet

Klaus Iohannis államfő pénteken aláirta a jövő évi állami költségvetésre és a társadalombiztositás költségvetésére vonatkozó törvények kihirdetésére utaló rendeleteket. Mindkét törvénytervezetet a parlament két nappal korábban nagy szavazattöbbséggel hagyta jóvá. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.18)

Ma avatták fel a deveselu-i rakétavédelmi bázist

A katonai és rakétavédelmi bázis megépítése és aktiválása Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti stratégiai partnerségi viszony egyik legfontosabb projektje volt. A deveselu-i bázist két évvel ezelőtt kezdték építeni,  a mai ünnepségen Lazar Comănescu külügyminiszter, Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Mihnea Motoc  védelmi miniszter, és sok más hazai és amerikai tisztviselő vett részt.  Lazar Comănescu szerint Románia részvétele a rakétaelfogó rendszerben egy olyan stratégiai elkötelezettséget jelent, amelyet nemcsak az egész politikai osztály, de a teljes román közvélemény is támogat.“A rendszer elindítása egy rendkívül fontos pillanat mind a ország, mind pedig az Egyesült Államok és a NATO számára” – fogalmazott a külügyminiszter. A román külügy vezetője továbbá hangsúlyozta, hogy a Deveselu katonai bázison elindított rakétapajzs a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség fontos bizonyítéka, és szeretné, ha a jövőben a két ország között a gazdasági kapcsolatok is erősödnének. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.18)

Dacian Cioloş: az európai szolidaritást nem lehet elnyerni fenyegetésekkel

A migrációs kérdésben az Európai Unió tagállamainak szolidaritását nem lehet elnyerni fenyegetésekkel – jelentette ki Dacian Cioloş román miniszterelnök az osztrák kancellár csütörtöki nyilatkozatára reagálva. Werner Faymann a Die Welt című lapban megjelent interjúban kilátásba helyezte a menekültek tagállamok közötti elosztásától vonakodó országok európai uniós támogatásának csökkentését. Az osztrák kancellár kiemelte, hogy a „szolidaritás nem egyirányú utca”, és aki több pénzt kap az uniós költségvetésből, mint amennyit befizet, nem teheti meg, hogy „egyszerűen lapít”, amikor a menekültek „méltányos elosztásáról” van szó. A román sajtó által pénteken idézett Dacian Cioloş rámutatott: Románia elutasítja a fenyegetéseket, amelyek olyan kérdésben fogalmazódnak meg, amire Európának közös választ kell adnia. Hozzátette: az EU-csúcson csütörtökön erről nem esett szó, ezért az osztrák kancellár álláspontja személyes vélemény. „Értem, hogy nagyobb szolidaritásra van szükség, de Románia jelezte már, hogy szolidáris Európával azzal a feltétellel, hogy a migrációs kérdést a gyökerénél kezeljék az ellenőrizetlen bevándorlás megfékezése érdekében” – jelentette ki. Románia szeptemberben az európai uniós belügyminiszteri fórumon a kötelező kvótarendszer ellen szavazott. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.18)

Visszaküldte a parlamentnek a fizetés helyetti teljesítés törvényét Klaus Iohannis államfő

Visszaküldte megfontolásra a bukaresti parlamentnek a fizetés helyetti teljesítés törvényét Klaus Iohannis román államfő pénteken. A november végén megszavazott jogszabály lehetővé tenné a jelzáloghiteleseknek, hogy adósságuk teljes visszafizetése helyett átadják a bankoknak a hitelbiztosítékban megjelölt ingatlant. A parlamenthez intézett levelében az elnök üdvözölte a törvényt, ugyanakkor alkalmazási feltételeinek pontosítását, a létező jogszabályi kerettel való összehangolását kérte. Négy romániai fiókkal rendelkező nemzetközi bankcsoport vezérigazgatója december elsején levélben figyelmeztette Klaus Iohannist, hogy súlyos következményekkel járhat, és kártérítési perekre kényszerítheti a Romániában üzletelő pénzintézeteket, ha jelenlegi formájában hirdeti ki a törvényt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.18)