2016. január 27

Az Európai Bizottság ismertette a Romániára vomatkozó MCV-jelentést

Az igazságügyi reformok terén elért eredményeket kiértékelő, szerdán nyilvánosságra hozott jelentésben az Európai Bizottság megállapitja, hogy Románia eredményeket tud felmutatni az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolása és a korupció leküzdése szempontjából. Az Európai Bizottság úgy vélte azonban, hogy Romániának még tennie kell e téren és ezért az idén is fenntartja az Együttműködési és Ellenörzési Mechanizmust. Mint Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke megjegyezte, a romániai igazságügy terén magas szintű szakmai hozzáértést tapasztalt, mig a bukaresti tűntetések arról tanuskodnak, hogy a korrupcióval összefügő problémák megoldása nagyon fontos a románok számára. Az MCV-jelentés ajánlata szerint Romániának jobban oda kell figyelnie az igazságügyi funckiókba kinevezett személyek integritására. A parlamenti képviselők tekintetében a jelentés azt ajánlja – akárcsak a tavaly is -, hogy foglalják egy viselkedési kódexbe azt, hogy a honatyáknak tiszteletben kell tartaniuk az igazságügyi rendszer függetlenségét. A Romániára és Bulgárirára vonatkozó MCV-jelentéseket legközelebb a jövő évben dolgozza ki az Európai Bizottság.
Az MCV-jelentés ismertetése előtt Raluca Prună igazságügyi miniszter úgz értékelte, hogy az úgynevezett „együttműködési és ellenőrzési mechanizmus” bevezetése óta eltelt tiz év után is az igazságügyi reform megvalósitása terén még mindig vannak sebezhető pontok, amelyeket ki kell iktatni. Az MCV pozitivan értékeli az Alkotmánybiróság, az Országos Feddhetetetlenségi Ügynökség, a korrupció ellenes ügyészség (DNA) munkáját, jegyezte meg Raluca Pruna. A román rádió amszterdami tudósitójának nyilatkozva, az igazságügyi miniszter reményének adott hangot, hogy a közeljövőben értelmét vesziti az Együttműködési és Ellenörzési Mechanizmus és lemond erről az Európai Bizottság. Raluca Pruna miniszter Hollandiában részt vesz az európai igazságügyi miniszterek kötetelen találkozóján. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.27)

A holokauszt áldozataiank nemzetközi emléknapja

A romániai „Elie Wiesel” Nemzeti Holokausztkutató Intézet és más intézmények Bukarestben és az ország más városaiban számos rendezvény keretében emlékeznek a második világháború alatt elkövetett zsidóllenes népirtásra, amelynek több mint hat millió európai zsidó esett áldozatul. Szilágy megyében, a helyi zsidó közösség az Észak-Erdélyi Holokauszt Múzeumban tart emléknapot. Zilahon és Szilágysomlyón a hét végén nemzetközi szemináriumot szerveznek a holokausztról, amelyre a szervezők meghivták a holokauszt-túlélők Romániában és külföldön tartózkodó utódait, valamint történészeket és kultúraszerető embereket. Ez alkalommal felidézik, hogy a lengyelországi Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborok túlélőit 1945. február 27-én a szabaditotta fel a Szovjet Vörös Hadsereg. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.27)

Klaus Iohannis államfő üzenete a holokauszt áldozataiank nemzetközi emléknapja alkalmából

A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából elhangzott államfői üzenet kihangsúlyozza, hogy „félelem nélkül kell cselekednünk a szélsőséges vagy a radikális megnyilvánulások ellen”. „A tragikus és példátlan történelmi esemény ismerete és elsajátitása az antiszemitizmus, a xenofóbia és a szélsőség bármilyen formája megnyilvánulásának megelőzősére és leküzdésére hivatott legbiztosabb fegyver”, hangsúlyozta Klaus Iohannis államfő. Mint hozzáfűzte, Románia az idén átveszi a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) elnökségét és elkötelezi magát, hogy megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy e tragédia történelme világszerte ismertté váljon. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.27)

Alkotmányos a dohányzást szigoritó törvény

Az alkotmánybiróság döntése értelmében megfelel az alkotmányos előirásoknak a dohányzást zárt nyilvános helyeken tiltó törvény. Igy, az alkotmánybiróság elutasitotta a több párt szenátora által a múlt hónapban beterjesztett óvást, akik úgy vélték, hogy megszegi az alaptörvényt az emlitett jogszabály. A törvénytervezetet kihirdetés végett az államfő elé terjesztik és a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számitott 45 nap után helyezik hatályba. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.27)