2016. február 3

A szenátus engedélyezte a Gabriel Oprea elleni eljárás megkezdését
A szenátorok 102 szavazattal, 30 ellenében és egy érvénytelen szavazat mellett döntöttek a Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter elleni bűnvádi eljárás megkezdéséről. Gabriel Oprea szenátor, aki a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnöki tisztéségt is betölti, arra kérte szenátor társait, hogy szavazzanak az eljárás megkezdésének engedélyezésére. A szenátus tribünjéről mondott beszédében Gabriel Oprea kihangsúlyozta, hogy nem követett el bűncselekményt és ugyanolyan feltételek mellett folyamodott  rendőri kisérethez, mint a korábbi belügyminiszterek. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) azzal gyanúsitja a volt belügyminisztert, hogy mandátuma idején, történytelen módon, többször rendőri felvezetéssel közlekedett Bukarestben. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.03)
A román védelmi miniszter a francia hadsereg vezérkari főnökével találkozott
Mihnea Motoc védelmi miniszter szerdán, Bukarestben Pierre de Villiers tábornokkal, a francia hadsereg vezérkari főnökével találkozott. A megbeszélésen a felek megerősitették, hogy Románia és Franciaország kölcsönösen támogatja egymást a terrorizmus,  mint nemzetközi jelenség leküzdéséért tett erőfeszitésekben. A megbeszéléseken teritékre került a NATO közelgő varsói csúcsösszejövetele is, amelyről a két hivatalosság a szövetséget érő új kihivások szemszögéből tárgyalt. Pierre de Villiert tábornok Nicolae Ciurca román tábornokkal is találkozott, akivel a Fekete-tengeri régió biztonsági helyzetének alakulásáról és Románia nemzetközi katonai szerepvállalásáról folytatott megbeszéléseket. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.03)
Elhalasztották a PSD és az UNPR választási együttműködésének aláirását
A tervek szerint a helyhatósági és parlamenti választások perspektivájában együttműködési megállapodást kellett volna szerdán aláirnia a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) és a Románia Haladásáért Országos Szövetségnek, de elhalasztották, mivel a szenátoroknak ugyancsak szerdán kellett szavazniuk a Gabriel Oprea volt belügyminiszter elleni bűnvádi eljárás megkezdéséről. A  választási megállapodást Liviua Dragnea és Gabriel Oprea, e két politkai alakulat elnökeinek kellett volna parafálnia. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.03)
Felfüggesztették a tudományos dolgozatokat iró rabok bűntetésének csökkentését előirányzó törvényt
Az igazságügyi miniszter szerint sehol a világon nincs olyan, hogy kedvezményekben részesüljenek a rabok, ha könyveket irnak a börtönben.  A kormány szemelőtt tartotta a Legfelsőbb Birói Tanács (CSM) véleményét is, mely szerint nem szükséges e törvény hatálytalanitása, amint ezt az igazságügyi miniszter szorgalmazza. A kormány végül is szeptemberig felfüggesztette a törvényt, amely előirja azon rabok büntetésének csökkentését, akik tudományos dolgozatokat irnak a börtönben. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.03)
November 19-e a Férfiak Napja 
A képviselőház 204 szavazattal, 16 ellenében és 63 tartózkodás mellett megszavazta azt a törvénytervezetet, amely értelmében március 8-án a Nők Napját, mig november 19-én a Férfiak Napját ünnepeljük. Mint Petru Dalca képviselő elmondta a jogszabály célja a nők és a férfiak közötti diszkrimáció megszüntetése. E jogszabályt hat liberális és szociáldemokrata képviselő és szenátor kezdeményezte. A szenátus elutasitotta e törvénykezdeményezést, mig a képviselőház megszavazta. Megjegyzendő, hogy a tervezet ügyében a döntő fórum a képviselőház. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.03)