2016. június 21

A román államfő Nagyszebenbe látogatott Joachim Gauck német államfővel

Klaus Iohannis román elnök és Joachim Gauck német államfő kedden a nagyszebeni Romániai Német Demokrata Fórum székházában tett látogatást. A román államelnök ez alkalommal kihangsúlyozta: „Mára már megcáfolhatatlan, hogy a kisebbségpolitika alapvetően fontos a regionális béke és stabilitás biztosítása szempontjából”. Mint hozzáfűzte, „modell értékű a románok és az erdélyi szászok, svábok tiszteleten alapuló harmonikus együttélése és szolidaritása”. A két államfő a korábban Iohannis által vezetett polgármesteri hivatalban kezdte nagyszebeni látogatását, majd felkereste a város evangélikus templomát és a német nyelvű Brukenthal gimnáziumot. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.21)

Dacian Cioloş miniszterelnök videokonferenciát tartott a prefektusokkal

Dacian Cioloş miniszterelnök kedden a prefektusokkal és több miniszterrel tárgyalt a szélsőséges időjárás miatt jelentős anyagi károkat szenvedett települések megsegitése érdekében. A prefektusokkal tartott videokonferencián ismertetett adatok szerint a nagy esőzések és szél, illetve a jégeső 20 megyében 164 településen okozott komoly károkat, mi több két ember életét vesztette, mig egy személyt eltűntnek nyilvánitanak. A megbeszélések után Dacian Cioloş közölte, hogy a jövő heti kormányülésen kijelölik  a helyi közösségek megsegitését szolgáló intézkedés-csomagot. Tekintettel arra, hogy a következő időszakban nagy aszály veszélyezteti az országot, ugyancsak a jövő héten, a mezőgazdasági miniszter tájékoztatást terjeszt elő az öntözőrendszerek használatát elősegitő intézkedésekről. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.21)

Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök szerint Nagy-Britanniának az EU-ban a helye

Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök szerint Nagy-Britanniának az Európai Unióban kell maradnia, de erről csakis a állampolgároknak kell dönteniük a küszöbön álló referendumon. Nagy-Britannia kilépése az EU-ból leginkább az ott dolgozó és élő románokat érinti.A legutóbbi közvéleménykutatási eredmények szerint a népszavazás várhatóan nagyon szoros eredményt hoz.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.21)

Első fokon megszüntették a Hidroelectrica energiacég elleni csődeljárást

A bukaresti törvényszék kedden megszűntette a Hidroelectrica legnagyobb román energiacég ellen a csődeljárást. A kedden kimondott ítélet még nem jogerős, a hitelezőknek egy hét áll rendelkezésükre, hogy benyújtsák a fellebbezést. Románia energiaszükségletének 30 százalékát fedező cég először 2012-ben kérte a bíróságtól, hogy nyilvánítsák fizetésképtelenné, miután mintegy egymilliárd euró adósságot halmozott fel. A többségi állami tulajdonban levő vállalat azért került válságos anyagi helyzetbe, mert 2004-ben csaknem tucatnyi előnytelen szerződést kötött az áramot viszonteladó magáncégekkel. A Hidroelectrica nyereségessé tételét a Romániának 2009 és 2015 között hitelt nyújtó Nemzetközi Valutaalap is szorgalmazta.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.21)

Rozalia Gănciulescu