2016. szeptember 9

Klaus Iohannis államfő Berlinben megbeszéléseket folytat Angela Merkel kancellárral

Klaus Iohannis államfő pénteken, Berlinben munkalátogatást tart Angela Merkel német kancellárral, Charles Michel belga miniszterelnökkel és Xavier Bette luxemburgi kormányfővel. E találkozóra az Európai Tanács szeptember 16-i, pozsonyi kötetlen találkozójának előkészitése közepette kerül sor. A pozsonyi összejövetelen az Európai Unió jövőjének megvitatása kerül teritékre a Nagy-Britanniában nemrég tartott nepszavazás után, amelyen a brittek az ország EU-ból való kilépéséről döntöttek. A berlini megbeszélések konklúziót Klaus Iohannis államelnök Románia berlini nagykövetségén megszervezendő sajtónyilatkozat keretében ismerteti. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.09)

Visszafogottságra szólitott a bukaresti elnöki hivatal Dnyeszter-melléki törekvésekkel kapcsolatban

A bukaresti elnöki hivatal a közelgő, ez év decemberére kitűzött választásokkal összefüggő provokatív retorika részének tekinti az orosz többségű úgynevezett Dneszter-melléki Köztársaság az Orosz Föderációhoz való csatalkozására aláirt rendeletet. A román Elnöki Hivatal szövivője a közszolgálati rádiónak elmondta, hogy e téma felelősségteljes megközelitést és visszafogott magatartást követel a feszültségek mesterséges eszkalációjának elkerülése végett. Dnyeszter-melléket illetően Románia a továbbiakban is határozottan állástfoglal a politikai és megvitatott megoldás felkutatása mellett, tiszteletben tartva Moldova Köztársaság területi épségét és szuverenitását, fűzte hozzá a szóvivő. Megjegyzendő, hogy a bukaresti elnöki hivatal arra a hírre reagált, miszerint Jevgenyij Sevcsuk, a Dnyeszter-melléki szakadár köztársaság elnöke, aki indul az év végi választásokon, a tíz évvel ezelőtti, nemzetközi szinten el nem ismert népszavazás eredményének törvénybe iktatásáról adott ki rendeletet. A 2006-os referendumon a résztvevők 97 százaléka a Dnyeszter-mellék függetlenségére és Oroszországhoz való csatlakozására szavazott. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.09)

Corina Creţu európai biztos támogatásáról biztositotta Bukarest főpolgármesterét

Corina Creţu regionális politikáért felelős európai biztos csütörtökön, Brüsszelben támogatásáról biztositotta Gabriel Fireat, Bukarest főpolgármesterét olyan nagy projektek kivitelezésében, mint például az egyik, fővárosi metróvonal megépitésének befejezése, illetve a fűtéskorszerűsités. A 2014-2020 közötti időszakban csaknem 2,3 miliárd eurót bocsátottak Bukarest rendelkezésére, ami 10%-al jelent többet az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Kohéziós Alap révén kiutalt összegekhez képest, mutatott rá az Európai Bizottság közleménye. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.09)

Harminc százalékkal nőtt Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya

Harminc százalékkal nőtt az első hét hónapban a külkereskedelmi mérleg hiánya a tavalyi hasonló időszakhoz mérten – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet. A vizsgált időszakban 5,112 milliárd euró volt a külkereskedelmi mérleg deficitje, ami 1,172 milliárd euróval haladta meg a tavalyi első hét hónapban jegyzett értéket. Az import továbbra is gyorsabban nőtt, mint az export, az első hét hónapban a behozatal 5,8 százalékkal, 38,107 milliárd euróra emelkedett, miközben a kivitel 2,9 százalékkal, 32,995 milliárd euróra nőtt. Júliusban a tavalyi hetedik hónaphoz mérten a román export 4,6 százalékkal csökkent, az import is 4,1 százalékkal esett vissza. Románia az export 75,5 százalékát, az import 77,7 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolította le. A kivitel 47,4 százalékát és a behozatal 37,7 százalékát autók és szállítóeszközök tették ki. Tavaly 38 százalékkal, 8,368 milliárd euróra nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya 2014-hez viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg hiánya azért nőtt meg jelentősen tavaly óta, mert az adócsökkentések és béremelések miatt megnőtt belföldi fogyasztási igényt a román gazdaság nem tudta kielégíteni, ezért importból fedezték a megnőtt keresletet. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.09)

Andrei Demeny – Agenţia de presă RADOR