2016. november 10

A közszolgálati rádiónak és televiziónak szüksége van az előfizetési dijakra

Az Elnöki Hivatal és az Active Watch egyesület csütörtökön közvitát szervezett, amelyen elemezték a rádió-tv-dijak 2017 január 1-től való eltörlésével jaró következményeket. A részvevők hangsúlyosan kifejezésre jutatták azt, hogy a közszolgálati rádiónak és televiziónak szüksége van az előfizetési dijakra, mivel ezen dijak teremtik meg a közönséggel a kapcsolatot, valamint azt, hogy módostani kell a Román Rádiótársaság és a Román Televiziótársaság megszervezését és működését szabályozó törvényt, főleg amiatt ahogy az emlitett két közintézet vezetőségének kinevezése és menesztése történik. A szociáldemokrata Liviu Dragnea által javasolt törvénytervezet – amely 102 dij megszűntetését irányozza elő, köztük a rádió-tv-dijak is – kihiredetése előtt Klaus Johannis államfő tudni óhajtotta, hogy milyen következményekkel jár a rádió-tv-dijak eltörlése. Mint hozzáfűzve: Valószinüleg kihirdette volna e jogszabályt, ha a parlament nem foglalja e dokumentumba a rádió-tv-dijakat azon dijak közé, amelyeket a jövő év kezdetétől tervez megszüntetni. Az államfő szerint e dijak nem szüntethetőek meg sürgősségi eljárással, közvitára való bocsátás nélkül. A rádió-tv-dijakkal kapcsolatos döntését november 15-én közli, fűzte hozzá. A vitán részvevő Demeter András, a Román Rádiótársaság Igazgatótanácsának tagja elmarasztalta azt, hogy kapkodva dolgozták ki e jogszabálytervezetet, megjegyezve, hogy a rádió és televizió előfizetési dijaknak köszönhetően működött e két közintézmény 88, illetve 60 éven át.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.10)

Klaus Johannis: lehetséges az egyesülés a Moldovai Köztársasággal, de nem a közeljövőben

A Moldovai Köztársasággal való egyesülés lehetséges, de nem a közlejövőben, nyilatkozta szerda este Klaus Johannis államfő, a Bukaresti Egyetemen szervezett „A politika, az elmélettől a gyakorlatig” című vitaesten. Az államfő szerint a Moldovával való egyesítésnek három feltétele van: „… hogy akarják a románok, hogy akarják a moldovai emberek, és hogy egyik országnak a területén se legyenek nemzetközi joghatóság alá tartozó viták”. Véleménye szerint az unionista mozgalmak eltávolították a moldovaiakat Romániától. „Sok ilyen kvázi-unionista mozgalom, látjuk a választási eredményekből, csak idegesítette a moldovaiakat és eltávolította őket Romániától. Egyik moldovai tárgyalópartnerem felhívta a figyelmet a gazdasági vetületre is. Több moldovai állampolgár, aki Oroszországban dolgozott, hazajött és munkanélkülivé vált. Arra számított, hogy hazajön és itt új lehetőségek várnak rá, és ehhez mi is nagyon-nagyon kevéssel járultunk hozzá”- fejtette ki az államfő.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.10)

Traian Băsescu részt vesz a moldáv elnökválasztáson

Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) elnöke, aki átvette a moldáv állampolgárságát tanusitó okmányokat, kijelentette,  hogy részt vesz Moldova Köztársaság elnökének megválasztására tartandó vasárnapi  szavazáson. Traian Băsescu felhivást intézett a Prutton túli állam állampolgáraihoz, hogy szavazzanak Moldova Köztársaság európai integrációjára.”Moldova Köztársaság állampolgára vagyok, az elnökválasztáson urnákhoz járulok és Maia Sandura szavazok, mivel Ő vele biztos, hogy a köztársaság az európai integráció utján halad a jövőben is”, mondotta A PMP elnöke.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.10)

Még mindig használhatatlanok az egészségügyi kártyák

Hétfő óta működésképtelen az egészségügyi informatikai rendszer, így jelenleg is offline üzemmódban teszik hozzáférhetővé az egészségügyi szolgáltatásokat, a kártyák továbbra sem működnek. Felelőtlenséggel vádolja az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat a háziorvosok érdekeit képviselő két országos szervezet az egészségügyi kártyás rendszerben bekövetkezett fennakadások miatt. A Háziorvosok Országos Egyesülete és a Háziorvosok Patronátusainak Országos Föderációja szerint a rendszerben november másodikától tapasztalt meghibásodások teljes káoszt okoztak a családorvosi rendelők tevékenységében. A családorvosok képviselői most azt kérik a központi biztosítótól (CNAS), hogy bocsásson ki egy rendeletet, mellyel garantálja, hogy a rendszerhiba idején elvégzett egészségügyi szolgáltatások ellenértékét megtérítik. A két szervezet továbbá azt is sérelmezi, hogy teljességgel hiányzik a dialógus az országos biztosítóval, a központi vezetők rendszerint figyelmen kívül hagyják a patronátusok követelményeit.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.10)

Rozalia Ganciulescu