2016. december 16

Klaus Iohannis államfő a jövő keddre összehivta az új parlamentet

Klaus Iohannis államfő pénteken bejelentette, hogy az új kormány megalakitásáról a jövő héten, kedden, a parlamenti pártok képviselőivel konzultál. Az államelnök gratulált a törvényhozó fórumba bejutott pártoknak, az új parlamentet alkotó 465 képviselőnek és szenátornak, valamint a vasárnapi választásokon a legjobb eredményt elért szociáldemokratáknak. Másrészt, az államfő közölte, hogy kihirdette az egészségügyben és a tanügyben dolgozók béremelésére vonatkozó törvényt. Ami a 102 dij eltörlését – köztük a rádió-tv-dijak – előirányzó jogszabályt illeti, az államfő úgy döntött, hogy felülvizsgálás végett visszaküldi a parlamenthez, megjegyezve, hogy a rádió-tv-előfizetési dijak törlését előzőleg „egy nyugott hangulatban” meg kell vitatni.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -12.16)

Liviu Dragnea helytelenitette a 102 dij eltörlését előirányzó törvény parlamenthez való visszaküldését

Liviu Dragnea szociáldemokrata vezető elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy az államfő a 102 dij eltörlését előirányzó törvény parlamenthez való visszaküldése mellet döntött. Dragnea kijelentette, hogy nem mond le az illető 102 dij eltörléséről és hogy „a törvényt gyorsan, újból átviszik a parlamenten, mivel semmi akadálya nincs annak, hogy 2017-től a lakósság ne fizesse ezeket a dijakat”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.16)

Az 1989. decemberi forradalomról megemlékező rendezvényeket szerveztek Temesváron

Az 1989. decemberi forradalom kirobbanásának 27.-ik évfordulója alkalmából számos megemlékező rendezvényt szerveztek pénteken, Temesváron. A délelőtt folyamán a forradalmárok egyesületeinek képviselői Temesvár Helyi Tanácsának székházában ünnepi ülésen vettek részt. Az ünnepi rendezvények keretében sor került kolinda-koncertre, mig a diákok művészeti kiállitást nyitottak meg. Ugyanakkor egy perc csenddel adóztak a forradalomban életüket áldozók emlékére.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -12.16)

ALDE továbbra is együttműködik a PSD-vel

A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) továbbra is együttműködni szándékszik a Szociáldemokrata Párttal (PSD), nyiltakozta Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE társelnöke, hozzáfűzve, hogy politikai alakulata elérte kitűzött célját, azaz sikerült mandátumokat szereznie mindkét parlamenti kamarában. Másrészt, megerősitette, hogy Daniel Constantinnal, az ALDE másik társelnökével együtt találkozott Klaus Iohannis államfővel és – mint jómaga mondotta – a beszélgetés nem volt”intézményes jellegű”.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -12.16)

A liberálisok ideiglenes elnöke szerint Romániában megalakitható egy jobboldali kormány

Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnöke azt állitja, hogy Romániában, a jelenlegi helyzetben, megalakitható egy jobboldali kormány. Mint hozzáfűzte, megteszi a szükséges lépéseket a jövőben is a jobboldali kormány létrehozása érdekében, amelybe bevonnák az ALDE-t is, amely – véleménye szerint – a szociáldemokratákkal alkotott szövetségben csak „a PSD vontatókocsija” lesz. „Bizom abban, hogy az ALDE nem mond le a jobboldali értékekről”, hangsúlyozta Raluca Turcan.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -12.16)/rganciu