2016. december 20

A PSD és az  RMDSZ csak parlamenti szinten működik közre

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ csak parlamenti szinten fog közreműködni és az erről szóló megállapodást a két polikai alakulat képviselői a következő napokban irják alá, közölte Livia Dragnea PSD-elnök. Mint hozzáfűzte, arra törekszik, hogy az új kormányt a karácsonyi ünnepek után azonnal szavazza meg a parlament, hogy ezáltal a jövő évi költésgvetés-tervezetet január 15-ig hagyják jóvá a honatyák. Dragnea az is elmondta, hogy a kormányfő-jelöltet a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) támogatta PSD javasolja. „Amennyiben az államfő elfogadja javaslatunkat és mielőbb kijelöli az új miniszterelnököt a jövő héten máris megszavazhatjuk az új kormányt, ami azt jelenti, hogy a jövő évi büdzsét is január 12-15 között megszavazhatja a parlament”, fűzte hozzá Liviu Dragnea szociáldemokrata vezető. Eközben az Elnöki Hivatal szóvivője a román közszolgálati rádiónak kijelentette, hogy Klaus Iohannis államfő egyetértett azzal, hogy  a szerdai konzultáción a PSD és az ALDE együtt vegyen részt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.20)

Berlini merénylet – Németországban valószinüleg fokozzák az ellenörzést

A német rendőrség bejelentette, hogy elemzi a berlini incidens terrorista-jellegét, s véleménye szerint a karácsonyi vásáron tömegbe hajtott kamion sofőrje szándékosan cselekedett. A német belügyminiszter úgy vélte, hogy több elem utal arra, hogy előre megfontolt cselekedetről van szó, de a hatóságok tartózkodnak terrorista cselekedetként határozni meg. A kamion soförjét örizetbe vették és a DPA német hirügynökség szerint afgán vagy pakisztáni menekült, aki az év kezdetén érkezett Németországba. A lengyelországi rendszámú kamionban ketten voltak, egyiküket, egy lengyel állampolgárt, holtan találták a fülkében, mig az elkövető megpróbált elmenekülni, de elfogták. A tömeges gázolásban 12 ember életét vesztette és 48 ember megsebesült, egy része súlyosan. Nincs arra vonatkozó információ, hogy az áldozatok között román állampolgárok is lennének, de Románia berlini nagykövetsége továbbra is kapcsolatban áll a hatóságokkal. Emil Hurezeanu  nagykövet a román közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a merénylet nagyon megdöbbentette Charlottenburg kerület lakóit, akiket mostanig nem fenyegette a terorrizmus veszélye. „Németországban valószinüleg fokozzák az ellenörzést. A jövő ősszel választásokra kerül sor. A populista és szélsőséges erők a német politikai irányvonal radikális megváltoztatását követelik, amely szerintük igen engedékeny”. fűzte hozzá Emil Hurezeanu  nagykövet. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.20)

Külön ülést tart az újonan megválasztott képviselőház és szenátus

Külön ülést tart az újonan megválasztott képviselőház és szenátus – az erre vonatkozó államfői rendelet értelmében. A törvényhozó fórumnak jóvá kell hagynia a parlamenti mandátumokat, létre kell hoznia a parlamenti frakciókat és kijelölnie az állandó bürók összetételét. Az állandó bürók megválasztásáig a képviselőház és a szenátus munkálatait a legidősebb honatyák vezetik, nevezetesen: a szenátus munkálatait a Nemzeti Liberális Párt részéről Len Dănăilă, mig a képviselőház munkálatait Miron Ignat kisebbési rangidős vezeti. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.20)

27 évvel ezelőtt Temesvár lett az első szabad város

Már 27 éve annak, hogy Temesvár felszabadult a kommunizmus alól és Romániában az első szabad város lett. Az 1989-es decemberi forradalom első, temesvári halálos áldozatainak családtagjai hétfő este elindultak a főváros fele, ahol emlékező istentiszteleten vesznek részt és virágkoszorúkat helyeznek el a forradalmi műemlékeknél. A Győzelem Napja alkalmából az 1989.Decemberi Forradalom Országos Alapitványa, Temesváron ünnepi ülést tart. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.20)

Befejezte romániai küldetését a német nagykövet

Lazăr Comănescu román külügyminiszter december 19-én búcsúlátogatáson fogadta Werner Hans Lauk német nagykövetet, aki befejezte romániai küldetését. Lazăr Comănescu köszönetet mondott a német nagykövetnek a  kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséhez való hozzájárulásáért. Werner Hans Lauk a maga részéről megelégedéssel nyugtázta a román hatóságokkal folytatott jó együttműködést. A két hivatalosság külön megjegyezte a romániai német etnikum és a németországi román közösség által betöltött hidszerepet, amely jelentősen hozzájárul a bilaterális kapcsolatok erősitéséhez. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.20)

Andrei Demeny