2016. január 6

Klaus Iohannis: Nem fogok egyetérteni azzal, hogy bűntetett előéletű személyek vegyenek részt a kormányban
Klaus Iohannis államfő határozottan kijelentette, hogy nem ért egyet azzal a törvénytervezettel, amely lehetővé teszi, hogy a bűnvádi perekben jogerősen elitélt személyek részt vegyenek a kormányban. Az új Legfelsőbb Birói Tanács alakuló ülésén Klaus Iohannis aláhúzta, hogy egy ilyen törvény elfogadása katasztrófális lenne a demokráciára nézve. Florin Iordache igazságügyi miniszter leszögezte azonban, hogy e jogszabályt a Nép Ügyvédje törvényes érvekkel alátámasztva kontesztálta az alkotmánybiróságon. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.01)
Kihirdette a román elnök a 102 illetéket megszüntető törvényt
Kihirdette Klaus Iohannis elnök pénteken azt a jogszabályt, amely mintegy 102 különféle illeték eltörléséről rendelkezik. A jogszabályt korábban az elnök visszaküldte megfontolásra a parlamentnek, de a törvényhozói testület változatlanul szavazta meg még egyszer. Másodszor az elnök már nem küldhette vissza a jogszabályt, így kénytelen volt kihirdetni, mert korábban az alkotmányossági normakontrollt is kiállta. Iohannis azt kifogásolta a törvényben, hogy megszünteti a rádió- és televízió-illetéket, amelyet a lakosság fizetett a villanyszámlán feltüntetett illetékként. Az így befolyt pénzből biztosították az állami Román Televízió és Román Rádiótársaság költségvetésének jelentős részét. A két intézmény alkalmazottai tiltakoztak az intézkedés ellen, ugyanis a törvényt kezdeményező Szociáldemokrata Párt (PSD) a továbbiakban úgy akarja finanszírozni a közmédiát, hogy az állami költségvetésből közvetlenül utalják majd ki a rádió és a televízió éves költségvetését. Az újságírók szerint így csorbulhat a két közintézmény függetlensége, és a pártoknak nagyobb lehetőségük lesz beavatkozni a televízió és rádió műsorszerkesztési politikájába. Az illeték eltörlése ellen romániai és nemzetközi médiaszervezetek is tiltakoztak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.01)
Az Országos Hárompárti Tanács véleményezte a minimálbér növelését
A Szociális Párbeszédért Országos Hárompárti Tanács a munkaügyi minisztériumnál összült és véleményezte ama kormányhatározatot, amely a minimálbér 1.450 lejre való növelését irányozza elő. Bogdan Hossu, az Alfa Kartell Szakszservezeti Szövetség elnöke közölte, hogy a törvény szövegébe foglalják azt is, hogy az 1.450 lej nem tartalmazza a pótlékokat, amelyre jogosultak az alkalmazottak. A megbeszélések a nap folyamán a pénzügyminisztériumnál folytatódnak, majd jóváhagyás végett a kormányülés elé terjesztik. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.01)
Romániában fennakadásokat okozott a nagy havazás
Az ország több, mint felében küzdenek az emberek a kemény téllel. A havazás és a hóvihar miatt több tucatnyi országútat lezártak és a települések százai maradtak áram nélkül.  Buzău, Brăila, Vrancea, Ialomiţa, Konstanca, Călăraşi és Tulcea megyékben vörös jelzésű hóviharriadó lépett életbe. Az emlitett megyékben a szél sebessége meghaladja a 85 kilóméteres óránkénti sebességet. A kedvezőtlen időjárás miatt a Napsugár autópályát, valamint Konstanca, Călăraşi, Ialomiţa és Brăila megyékben teljesen lezárták az utakat a forgalom elől. Az ország déli részén közlekedő mintegy 50 vonatjáratot annuláltak. A légiközlekedés is a téli körülmények között zajlik, de egyetlen járatot sem kellett felfüggeszteni a bukaresti repülőtereken. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.01)
Több mint 14 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Több mint 14 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi első tizenegy hónapban 2015 hasonló időszakához képest – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet (INS). A kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 14,2 százalékkal bővült, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 14,3 százalék volt. A növekedés főként az élelmiszer, ital és dohánytermékek eladásának köszönhető, amely 15,5 százalékkal emelkedett. A nem élelmiszerek értékesítése 15,4 százalékkal bővült, üzemanyagból 10,3 százalékkal adtak el többet. Tavaly novemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 10,5 százalékkal nőtt 2015 tizenegyedik hónapjához mérten. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.01)
Demeny Andrei – RADOR