2017. február 8

Elutasította a parlament az ellenzék bizalmatlansági indítványát

A parlament 161 szavazattal, 8 ellenében elutasitotta az ellenzék bizalmatlansági indítványát, amelyet azért terjesztett be a kormány ellen, mert az sürgősségi rendelettel módosította január 31-én a büntető törvénykönyvet és a perrendtartást. Az indítvány 161 törvényhozó általi megszavazása nem volt elég a kormánybuktatáshoz, hiszen ehhez 233 szavazat kellett volna.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.08)

Valer Dorneanu: Nem volt konfliktus az államhatalmi ágakat képviselő intézmények között

Az alkotmánybiróság szerdai itélete szerint nem létezett  konfliktus az államhatalmi ágakat képviselő intézmények között, amikor a kormány elfogadta a bűntető-törvénykönyvet módositó 13. számú sürgösségi rendeletet. Az alkotmánybiróság szerdán tárgyalta Klaus Johannis államfő, illetve a Legfelső Bírói Tanács (CSM) elnöke, Mariana Ghena által benyújtott, a hatalmi ágak között fennálló konfliktus megállapítására vonatkozó kérését. Az alkotmánybiróság megállapitotta, hogy nem áll fenn alkotmányos jellegű jogi konfliktus sem a kormány és az igazságszolgáltatás, sem a kormány és a törvényhozás között, illetve azt, hogy a kormány – hatáskörében – törvényesen járt el rendeletek kibocsátásakor. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.08)

A szociáldemokrata liderek és Sorin Grindeanu miniszterelnök a párt egyes területi képviselőivel találkoztak

A bizalmatlansági inditvány megvitatása előtt a Szociáldemokrata Párt (PSD) liderei és Sorin Grindeanu miniszterelnök a PSD egyes területi vezetőivel találkoztak a Parlamentben, akik biztositani óhajtották a kormányt támogatásuk felöl. „Több kollégánk szorgalmazta a napokban e találkozót, akik azért akartak idejönni, hogy meggyőződjenek: gyakorlatba ültetjük a kormányprogramot, és hogy elmondják: közösségeik tagjai arra ösztönözték, hogy támogassák továbbra is a kormányt, mivel nagy elvárásaik vannak, mind a helyi fejlesztéseket, mind a többi gazdasági és szociális intézkedéseket illetően”, magyarázta Liviu Dragnea PSD-elnök. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.08)

A szenátus törvénytervezetet fogadott el a rokkantak és háborús veteránok állami járandóságának növelésére

A szenátus által elfogadott törvénytervezet értelmében 75%-al növekednek a rokkantak, háborús veteránok és özvegyek (amennyiben nem mentek férjhez újból) állami járandóságai. E törvénytervezet esetében a döntő fórum a képviselőház.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.08)

Elutasitották a Hunedoara Energetikai Komplexum fizetésképtelenné nyilvánításáért benyújtott kérést

A Hunyad megyei törvényszék elutasitotta a  Hunedoara Energetikai Komplexum fizetésképtelenné nyilvánításáért több, mint két hónappal ezelőtt benyújtott kérést. A törvényszék határozata hét napon belül megtámadható a gyulafehérvári Táblabiróságon. A vállalat vezetősége kijelentette, hogy élni fog e lehetőséggel. A komplexum, melynek adóssága csaknem 1,3 miliárd lejhez közeledik, többször is kérte  fizetésképtelenné nyilvánítását, mivel ez lett volna az egyetlen megoldás a csőd elkerülésére. A szakszervezetek aggodalmuknak adtak hangot a törvényszék döntése miatt, amely semmi reményt nem ad a vállalat talpraállitására. A Hunedoara Energetikai Komplexumnál több, mint 5.300-an dolgoznak.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.08)

Rozália Gănciulescu