2017. február 13

 A Radió Világnapja

Az idén első izben fordul elő, hogy a Rádió Világnapját Európán kivül, Sanghajban ünneplik. Javad Mottaghi, az Ázsia-Csendes-óceani térség Rádiótelevizió Szövetségének főtitkára elmondta: „Az idei rendezvény ‘A te vagy a rádió!’ témakörrel zajlik. A Román Rádió bebizonyitotta, hogy a román lakósság szolgálatában áll, mindenki barátja és összetarja a nemzetet, jó és rossz időkben, egyaránt. Mint mindenhol a nagyvilágban, a közösségi oldalak megosztják a különböző szemlélettel, felfogással rendelekező embereket. Ezzel szemben a Román Rádió összetartja a románokat és az idő változásainak megértéséért pozitiv dialógust szorgalmaz”.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.13)

Klaus Iohannis államfő megbeszélésre hivta Sorin Grindeanu miniszterelnököt és a pénzügyminisztert

Klaus Iohannis államfő keddre a Cotroceni palotába hivta meg Sorin Grindeanu miniszterelnököt és Viorel Ştefan pénügyminisztert az idei államháztartási törvény és társadalombiztositási költségvetés megvitatásáért. A román rádió tudósitója szerint, az államfő meghivását levélben küldte meg a két román hivatalosságnak és a találkozót 11:00 órára szögezte le. Megjegyzendő, hogy a két költségvetési törvényt a parlament plénuma múlt kedden fogadta el, tizenhárom óra vita után, mig ma, kihirdetés végett, megküldték az államfőnek. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.13)

Klaus Iohannis államfő megkapta a parlament támogatását a korrupcióellenes népszavazáshoz

A parlament hétfői együttes ülésén kedvezően véleményezte Klaus Iohannis államfő kezdeményezését, aki a korrupcióellenes harc folytatásáról és a köztisztviselők feddhetetlenségi követelményéről akar kiírni népszavazást. Az államfő azt követően jelentette be népszavazási kezdeményezését, hogy Romániában demonstrációk kezdődtek a kormány közkegyelmi és a büntetőjog módosítását célzó tervezetek ellen. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.13)

A szenátus alkotmányossági bizottsága elutasitotta a 13. számú sürgösségi kormányrendeletet

A szenátus alkotmányossági bizottsága elutasitotta a bűntető-törvénykönyveket módositó, 13. számú sürgösségi kormányrendeletet és kedvezően véleményezte e rendeletet hatályon kivül helyező, 14. számú kormányreneletet. Ezt követően e két rendeletet megvitatás és szavazat alá bocsátás végett megküldik a jogi bizottsághoz, majd a felsőház plénuma elé kerül, amely első házként tárgyja és szavazza meg. A szentási bizottság kedvezően véleményezte a kormány ama törvénytervezetét is, mely értelmében közkegyelemben részesülnek bizonyos büntetések és egyes szabadságvesztéssel járó nevelő jellegű intézkedések.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.13)

Románia energiatermelése nem fedezi a szükségletet

Románai kénytelen villamosenergiát importálni. A Transelectrica vállalat weboldalán közölt adatok szerint hétfő reggel, 10 órakor, a fogyasztás 9.120 megawatt volt a 8.654 megawattos termeléshez képest. Az energiaszükségletet Ukrajnából, Magyarországról sé Szerbiából importált energiával fedezték. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -02.13)

Rozalia Ganciulescu