2017. március 15

Sorin Grindeanu kormányfő aggódik az olaszországi románok helyzete miatt

Sorin Grindeanu miniszterelnök aggodalmnának adott hangot az olaszországi románok helyzete miatt, de miután a helyszinre kiszállt kormányképviselőktől megkapja a jelentést, eldönti, hogy hogyan kell eljárnia. Mint hozzáfűzte, elrendelte, hogy a világszerte élő románokért felelős minisztérium és a belügyminisztérium képviselői tegyenek munkalátogatást Olaszországba. A tárcaközi küldöttség látogatására olyan sajtóinformációk nyomán került sor, hogy Sicilia és Calabria régiókban rabszolgaként bánnak a román vendégmunkásokkal. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.15)

Az államháztartási hiány növekedésére figyelmeztette Romániát az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság arra figyelmeztette Romániát, hogy az idén, az Európai Unión belül a legnagyobb költségvetési hiányt könyvelheti el, annak dacára, hogy a tavaly, Európa viszonylatában,  a legnagyobb gayzdasági növekedést érte el. Románia gazdasági helyzetéről szóló jelentés bemutatója alkalmából Angela Cristea, az Európai Bizottság bukaresti képviseletének vezetője megjegyezte, hogy a dokumentum a román gazdaság alakulásával  ellentmondó számos következtetést sorol fel. „A szegénység csökkenése, de ugyanakkor társadalmi egyenlőtlenség  tapasztalható Romániában. Az EU szintjén Romániában növekedett a leginkább a jövedelmi egyelőtlenség és ez 2012-től tartósan tapasztalható tendencia. Igaz, hogy ez nemcsak Romániára jellemző, hiszen e jelenség más uniós országokban is előfordul. Szerintünk e tendencia a globális válság hatásait tükrözi, amit a globalizáció még inkább elbonyolit”, vélekedett Angela Cristea. Viorel Ştefan pénzügyminiszter a maga részéről leszögezte, hogy „Románia azon országok egyike, amely jó gazdasági eredményt ért el és az Európai Bizottság aggodalmát szemelőtt tartja a bukaresti kormány is”. „Románia előrelépett a struktúrális reformok, de főleg a munkaerő-foglalkoztatás, a segénységcsökkentés, valamint az egészségügy és a közigazgatás terén. Szeretném kihangsúlyozni, hogy 2016-tól Romániát a makrógazdasági egyensúlyzavarok nélküli országok közé sorolták, Ausztria, Belgium, Esztónia, Magyarország és Nagy-Britannia mellett. A kormány számtalanszor megerősitette, hogy tiszteletben tartja az államháztartási hiány fenntartásáért tett vállalását, a Stabilitási és Növekedési Paktumban meghatározott értéken, valamint azt, hogy pótlólagos intézkedéseket hoz a kiadások leszoritására, amennyiben az első félévben eltérést tapasztal a kitűzött céltól”, hangsúlyozta  a miniszter. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.15)

A belügyminisztérium tavalyi évértekelő értekezlete

A tavaly, öt egymást követő éven át, számottevően csökkent a bűnözés Romániában, nyilatkozta a belügyminisztérium tavalyi évértékelő beszámolóján Carmen Dan tárcavezető, megjegyezve, hogy mandátumának prioritása az állampolgár biztonságának szavatolása és a gazdasági-pénzügyi bűnözés csökkentése. Az elmúlt kilenc évben a tavaly volt a legalacsonyabb a bűnözési ráta és elsőszámú feladatnak számitott a szervezett bűnözés leküzdése, igy 217 bűnszervezetet sikerült felszámolni. Ugyanakkor jelentős sikernek számitott a június végi akció, amikoris 2.663 kiló kokaint fogalaltak le a román hatóságok a Fekete-tenger partján fekvő Konstaca-kikötőben. A belügyi struktúrák a tavaly első helyre helyezték a gazdasági-pénzügyi bűnözés éa a korrupció leküzdését, tájékoztatott Carmen Dan belügyminiszter, hozzáfűzve, hogy az idén a sújt, egyebek mellett, az állampolgárok biztonságára, a sürgösségi helyzetek és a közszolgáltatások a  hatékonyabb kezelésére helyezik. Az évértekelő értekezleten jelen levő Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök méltatta a belügyminisztérium munkáját, megjegyezve, hogy az intézet nem lépte túl soha hatáskörét és szigorúan az állampolgárok védelme és biztonsága érdekében cselekedett.  Liviu Dragnea képviselőházi elnök az idei, különböző helyzetek – kezdve a nagy havazástól egészen a tiltakozásokig – hatékony kezelését emelte ki. Az évértékelőn részt vett Sorin Grindeanu miniszterelnök, Eduard Hellvig, a Román Hirszerző Szolgálat (SRI) igazgatója, Augustin Lazăr, Románia főügyésze és Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere is. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.15)

Romániába látogatott Reza Baqir, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője

Reza Baqir, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bukaresti küldöttségének vezetője helyzetértékelő látogatáson Bukarestben tartózkodik. Szerdán Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettessel Románia politikai és gazdasági helyzetéről tárgyalt, mig kedden a költségvetési-pénzügyi parlamenti bizottságok tagjaival találkozott. A megbeszélések keretében Reza Baqir nagyra értékelte Románia gazdasági növekedését és a 2009-es válság okozta problémák áthidalását. Reza Baqir méltatta a korrupció leküzdésében a román hatóságok által tett erőfeszitéseket is. Ugyanakkor felhivta a figyelmet a kormány által nemrég hozott gazdasági intézkedésekre, amelyek nyomást gyakorolhatnak a költségvetésre és az államháztartási hiányra. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.15)

Andrei Demény