2017. április 11

A képviselőház megszavazta a háborus veteránok és özvegyeik jövedelmének növelését
A kormánykoalició és az ellenzéki pártok parlamenti képviselői megszavazták a parlamenti szakbizottság módositó javaslatait, melyek nyomán növelik a háborús veteránok és özvegyeik jövedelmeit. A képviselőház plénuma több jogszabály-tervezetet hagyott jóvá,  melyek közül – az emlitett törvénytervezeten kivül – az alkotmánybiróság megszervezésének módositására vonatkozó törvényjavaslatot is. A háborús veteránok és özvegyeik jövedelmeinek növelésére utaló  törvénytervezetet kihirdetés véget megküldik Klaus Iohannis államfőnek. A képviselők jóváhagytak egy másik törvénytervezetet is, mely értelmében az alkotmánybiróság birói ellen csakis akkor indithatnak bűnvádi eljárást vagy vehetik őket örizetbe, ha a testület tagjai kétharmados arányban beleegyezését adja. E törvénytervezetet, mind döntő fórum, a szenátusnak kell megszavaznia. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.11)
A képviselőház jogi bizottsága a börtönbűntetések bizonyos körülmények közötti  csökkentését vitatja
A jogász képviselők a börtönbűntetésekre vonatkozó több törvényjavaslatot vizsgálnak. A képviselőház jogi bizottsága keddi ülésén folytatta egyes foglyok szabadságvesztési idejének leröviditéséről szóló törvénytervezet vitaját. Igy, feltételezhető, hogy a szenátorok döntése szerint minden 30 napért, amelyet a foglyok nem megfelelő börtönkörülmények között töltenek, bűntetésüket három nap helyett kilenc nappal csökkentik. Az elképzelést több szociáldemokrata képviselő támogatta. Stelian Ion, a Mentsük meg Romániát Egyesület (USR) képviselője úgy vélte azonban, hogy e javaslat megkegyelmezésként értelmezhető. „Mi nem támogatunk egy ilyen törvényjavaslatot”, hangsúlyozta Stelian Ioan. Az RMDSZ által tett további módositó javaslat a börtönbűntetés 20 nappal való csökkentésére utal a folgyok által megirt mindegyik tudományos munkára számitva. E törvénytervezetet jóváhagyás végett a képviselőház plénuma elé terjesztik, az Alsóház lévén e dokumentum esetében a döntő fórum. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.11)
A Sürgösségi Helyzetek Főfelügyelősége polgárvédelmi felkészitő gyakorlatokat végez
Április 18 és 21 között a A Sürgösségi Helyzetek Főfelügyelősége polgárvédelmi felkészitő gyakorlatokat végez. Igy, Bukarestben és az ország megyéibe naponta 10 és 15 óra között megszólalnak a szirénák és katasztrófára utaló riadót adnak. A szirénák 16 másodpercen át, öt hangváltozással szólnak. A gyakorlat végén két percig tartó folyamatos szirénahanggal jelzik a riadó végét. Országos viszonylatban több mint 7.700 riadó-rendszer hozható működésbe katasztrófa esetén vagy más polgárvédelmi helyzetben. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.11)
Sorin Grindeanu kormányfő Beszterce-Naszód megyébe látogatott
Sorin Grindeanu kormányfő kedden Borgóvölgy (Valea Bârgăului) polgármestereivel találkozott, akikkel megvitatta e térség közúti infrastruktúrájának javitását, valamint a helyi lakósok fűtésre alkalmas fakitermeléshez való jogát. A miniszterelnök a polgármestereknek ismertette a helyi fejlesztésről szóló országos tervet. Ezt követően Sorin Grindeanu megtekintette egyik megyei út rehabilitási munkálatait, amelyeket, az épitő cég vállalása alapján, a nyárig befejeznek. A miniszterelnök kedd délután részt vesz a Beszterce-Naszód Megyei Tanács megalakulásának 25.-ik évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.11)
A román védelmi miniszter az amerikai légierők európai parancsnokával találkozott
Gabriel Leş védelmi miniszter és a Nicolae Ciuca tábornok, a román hadesreg vezérkari főnöke, Ted Wolters tábornokkal, az amerikai légierők európai parancsnokával, a szövetségi légierők Ramstein-i parancsnokságának parancsnokával találkozott. A megbeszélések fő témája a román és az amerikai légirerők közötti egyűttműködés, valamint a nemzetközi biztonsági helyzet elemzése volt. Ugyanakkor teritékre került az amerikai és a más szövetséges országok légierőinek fokozottab részvétele a Fekete-tenger térségében zajló küldetésekben és hadgyakorlatokban, valamint az elért eredmények kiértékelése. Gabriel Leş köszönetet mondott az Egyesült Államok által nyújtott segitségért a román légierők technikai eszközeinek korszerűsitése érdekében. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.11)