2017. április 26

A parlament leváltotta a közszolgálati rádió vezetőségét

A parlament szerdán leváltotta a közszolgálati rádió igazgatótanácsát és elnök-vezérigazgatóját, és Georgică Severin volt szociáldemokrata szenátort nevezte ki ideiglenesen az intézmény élére. Mint ismeretes a parlament két házának együttes ülése elutasította a közintézmény tavalyi éves tevékenységi jelentését, ami automatikusan Ovidiu Miculescu elnök-vezérigazgató, valamint az igazgatótanács leváltását jelentette.Georgică Severin kinevezését a Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolta. 2012-ben Ovidiu Miculescu is a PSD támogatásával került a rádió élére.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.26)

A miniszterelnök munkacsoport létrehozását szorgalmazta az infrastruktúrális projektek kivitelezésére

Sorin Grindeanu miniszterelnök a Közbeszerzési Országos Ügynökség elnökétől munkacsoport létrehozását kérte, amelyet a 2014-2020-as közúthálózati-fejlesztési tervben ( Master Plan) szereplő infrastruktúrális projektekkel biznának meg, hogy a szállitásügyi minisztériummal közreműködve, a pályázatok meghirdetéséhez szükséges dokumentáció rövidebb idő alatt elkészülhessen.Sorin Grindeanu kihangsúlyozta azonban, hogy a határidők leröviditésének nem kell kihatnia az átláthatóságra, a közpénzek hatékony és korrekt felhasználására. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.26)

Az Országos Környezetvédelmi Őrség szakszervezeti tagjai figyelmeztető sztrájkot tartottak

Az Országos Környezetvédelmi Őrség szakszervezeti tagjai szerdán figyelmeztető sztrájkot tartottak.Mint Valentin Neagoe szakszervezeti vezető elmondta: legnagyobb elégedetlenségüket a környezetvédelmi rendszerben jelenleg létező jövedelem egyenlőtlenség váltotta ki. A 2003-tól működő Erdészeti Örségnél az átlagfizetés négyezer lej, és a tevékenységi terület kimondottan az erdészetre szoritkozik, mig a Környezetvédelmi Őrségnél a fizetés mintegy 1.500 lej, viszont a tevékenység az erdészetre, biodiverzitásra, hulladék-kezelésre, vegyianyagok kezelésére, ipari szennyezésre és más területekre terjed ki, hangsúlyozta a szakszervezeti vezető. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.26)

Nőtt a román társadalom öregedési indexe

Az Országos Statisztikai Hivatal által szerdán nyilvánosságra hozott adatok szerint az utóbbi évben súlyosbodott a demográfiai öregedés Romániában. 2017. január 1-én a 65 éves és ezen felüli idős lakósság száma csaknem 270 ezerrel volt nagyobb a 14 éves korig terjedő fiatalok számához képest. Az elmúlt esztendő kezdetén, 100 fiatalra átlag 106 idős személy jutott, mig egy évvel később ez az adat 108-ra változott. Következésképpen, a lakósság átlag életkora is megnövekedett néhány hónappal, amely 2017. január elsején valamivel több volt mint 41 év.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.26)