2017. május 3

Több mint 70 ezer munkanélküli talált magának állást az év első három hónapjában
Az év első három hónapjában több mint 70 ezer munkanélküli talált magának állást az Országos Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (ANOFM) segitségének köszönhetően. Az ANOFM közleménye szerint az állások utáni érdeklődést főleg a 45 éven felüli, városi környezetből származó, középfokú végzettséggel rendelkező férfiak tanusitottak. Az első negyedévben a legtöbb munkanélkülit Temes megyében, valamint Bularestben alkalmazták. Mint az ügynökség megjegyzi, munkavállalás céljából több mint 160 ezer személy vett részt felkészitő programokban. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.03)
A fiatalokat már az iskolában fel kell késziteni a szakmára 
A fiatalokat már az iskolában kell ösztönözni és felkésziteni a jövőben hasznátvehető szakmára, mig az államnak megoldásokkal kell szolgálnia a fiatalok itthonmaradására.Cristian Pârvan, a Romániai Üzletemberek Egyesületének főtitkára úgy vélte, hogy az „államnak szabad útat kell adnia a magán szférából jövő, az egyetemelőtti oktatást ösztönző, kiigazitó kezdeményzéseknek, hiszen odajutottunk, hogy az egyetemek diplomagyárakká váltak. Az egyetemelőtti oktatásban a fiatalok szakmai szempontból könnyebben formálhatók, illetve nevelhetők. A fiataloknak meg kell érteniük, hogy nevelés és tehetség nélkül nem érvényesülnek a társadalomban”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.03)
A nemzetközi sajtószabadság napja
Az újságirók megfélemlitettek nemcsak a diktatórikus rendszerekben, de a demokratikus országokban is, nyiltakozta Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke a nemzetközi sajtószabadság napja alkalmából intézett üzenetében. A volt újságiró, Antonio Tajani, negativ példaként Törökországot, Oroszországot és Kinát emlitette meg, megjegyezve, hogy az Európai Unió, világviszonylatban, a szólásszabadság legerősebb védelmezője.A nemzetközi sajtószabadság napját Bukarestben is megünnelték a FreeEx Sajtószabadság Romániában, 2016-2017 című jelentés bemutatása révén, amely az utóbbi egy évben történt,  a szólásszabadságra kihatott, fontosabb eseményeket elemzi. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.03)
A nemzetközi sajtószabadság napja: „a szolidaritás pillanata a világ valamennyi újságirójával”
A Román Rádió szempontjából a nemzetközi sajtószabadság napja: „a szolidaritás pillanata a világ valamennyi újságirójával”, akik az igazságot előbbre helyezik minden más olyan értéknél, amelyekben hiszünk. Ez alkalommal ismételten megerősitjük ama meggyőződésünket, hogy a szabadság ugyanakkor a kimondott szó iránti kötelességet és az igazság iránti tiszeteletet is jelenti. Minket kivételes privilégiumba részesit a több mint 4,5 millió hallgatónk a Román Rádió mikrofonjánál kimondott szóba vetett bizalma révén, hangzik a Román Rádió sajtóközleményében. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.03)
Románia számára kihivás és egyben prömiernek számit az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének átvétele
Románia számára kihivás és egyben prömiernek számit az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének 2019 első felében való átvétele, vélekedett Ana Birchall, az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter.”E projekt megvalósitása érdekében itt az ideje a háttérbe szoritani a politikai vitákat”, hangsúlyozta Ana Birchall a „Az EU Tanácsának romániai soros elnöksége – Együtt az európai terv konszolidálásáért” témakörú vitán, amelyre a román parlamentben került sor. Mint hozzáfűzte, e célból a kormány létrehozta az EU Tanács romániai elnökségének előkészitésére és gyakorlására hivatott országos tanácsot és elfogadott egy akciótervet. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.03)