2017. május 15

Klaus Iohannis államfő felülvizsgálás végett visszaküldte a köztisztviselők jogállását módositó törvénytervezetet

Klaus Iohannis államfő felülvizsgálás végett visszaküldte a parlamentnek a köztisztviselők jogállását módositó törvénytervezetet.Az államfő a korrupciós cselekedetek elkövetése miatt vizsgált és ezzel vádolt köztisztviselők funkcióból való felfüggesztését szorgalmazza az idő alatt, amig birósági döntés születik velük kapcsolatban.A parlament a törvényből törülte az erre vonatkozó cikkelyt és az Elnöki Hivatal úgy vélte, hogy ez kihat a köztisztviselői tisztségre és számos, nehezen kezelhető következményekkel járhat.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.15)

A szenátus jogi bizottsága kedvezően véleményezte az egységes bértörvény tervezetét

A szenátus jogi bizottsága kedvezően véleményezte az egységes bértörvény tervezetét. A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) és az RMDSZ képviselői a tervezetre szavaztak, mig az ellenzék – ellenszavazott. A tervezet jogi bizottságban való megvitatása alatt Şerban Nicolae bizottsági elnök, szociáldemokrata szenátor bejelentette, hogy különböző szakszervezeti szövetségek és egyesületek részéről több módositó javaslat érkezett, amelyeket megküldtek a munkaügyi minisztériumnak. Az ellenzék nem szavazta meg a tervezetet; a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsük meg Romániát Szövetség (USR) képviselői azzal érveltek, hogy e törvénytervezet kidolgozásával párhúzamosan nem dolgoztak ki egy költségvetési hatástanulmányt is.George Dircă USR-szenátor szerint az egységes bértörvény számottevően megviseli majd a költségvetést, mig hosszú távon nem fenntartható. Şerban Nicolae bizottsági elnök felrótta az ellenzéknek, hogy politikai nyilatkozatokat fogalmaznak meg.”Tekintettel arra, hogy ez lévén az utolsó ülés, amelyet bizottsági elnök minőségemben vezetek, baráti és kollégiális alapon mindenkit felkérek: legyen tekintettel arra, hogy a politikai nyilatkozatnak nincs helye ebben a bizottságban”, szögezte le Şerban Nicolae, aki a PSD vezetőségének múlt heti döntése értelmében nem tölti be a jövőben a szenátus jogi bizottságának elnöki tisztségét. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.15)

Spontán sztrájkba lépett az adóhivatalok több ezer alkalmazottja

Az adóhivatalok több ezer alkalmazottjának hétfői spontán sztrájka átfogta az ország egyrészét, nevezetesen Bihar, Szatmár, Hunyad és Kolozs megyéket. A spontán sztrájkon részt vevő 22 ezer alkalamzott a román parlament asztalán levő egységes bértörvénytervezet ellen tiltakozik, azt kifogásolva, hogy a jogszabálytervezet következtében béreik nemhogy növekedni, de csökkeni fognak. Az új törvény és bértábla szerint a központi apparátus és a regionális főigazgatóságok közti külünbség 27% és 57% között ingadozik. Konkrétan: az adóhivatal főtanácsadójának a fizetése 200 lejjel nagyobb, mint a regionális vezérigazgató fizetése, szögezte le Ilie Rostogol, kolozsvári szakszervezeti vezető.Bukarestben, a tiltakozók küldöttségét, élén Vasile Marica, a Sed-Lex szakszervezeti szövetség elnökével, megbeszélésekre, a pénzügyminisztérium képviselői fogadták. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.15)

A Román Hirszerző Szolgálat országos kiberbiztonsági gyakorlatot szervez

A Román Hirszerző Szolgálat (SRI) első izben szervez országos kiberbiztonsági gyakorlatot, amelyet még a múlt heti, világméretű számítógépes zsarolóvírus okozta támadássorozat előtt napirendre tűzött. A WannaCry zsarolóvírus támadásának áldozatául eset több romániai intézmény és magánvállalat is. A SRI által szervezett tesztet a Cyberint Országos Központban kialakitott helységben végzik. A gyakorlat célja: felmérni, hogyan biztositják az intézmények és a vállalatok az informatikai rendszerek biztonságát. A gyakorlaton több mint 60 köz- és magánszervezet biztonsági csapatai vesznek részt. A SRI képviselői szerint a közeljövőben arra lehet számítani, hogy fejlődik a támadók technikai felszerelése, ezért mielőbb új törvénykezést kell gyakorlatba ültetni, amely országos szinten konkrétan meghatározza a hatásköröket és a felelősséget e téren.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.15)

Végrehajtották ez év első szivátültetését Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi Szív-érrendszeri és Transzplantációs Intézetben végrehajtották ez év első szivátültetését. A páciens egy 49 éves bukaresti férfi volt, aki egy 19 éves fiatalember szívét kapta meg. A szervátültetést végző Horaţiu Suciu tájékoztatása szerint a férfit több mint egy évvel ezelőtt vették fel a várólistára, a transzplantációra azonban azért nem kerülhetett sor korábban, mert jelentősen megcsappant a szervdonorok száma. A neves marosvásárhelyi szívsebész elmondta, hogy tavaly 11 szívátültetést végeztek a marosvásárhelyi klinikán.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.15)/rganciu