2017. június 20

Klaus Iohannis államfő berlini látogatása
„A romániai politikai válság nincs hatással az Európai Unióval és a NATO-val fenntartott kapcsolatokra és Románia külpolitikai orientációjára”, nyilatkozta Klaus Iohannis államfő Angela Merkel német kancelárral tartott berlini sajtóértekezletén. A találkozón a felek elemezték a transzatlanti kapcsolatokat, Nagy-Britannia EU-ból való kilépésével kacsolatos tárgyalásokat, valamint a román-német kétoldalú viszonyt. A transzatlanti kapcsolatra utalva, Klaus Iohannis elmondta: „E kapcsolat fenntartása nem politikai vagy diplomáciai opció, hanem a demokrácia alapját képezi. Csaknem valamennyi európai vezető megértette, hogy a transzatlanti kapcsolat meggyengülése nagy hiba lenne, hiszen Európának szüksége van az Egyesült Államokra és forditva, mig a NATO-nak és az EU-nak fenn kell tartania az együttműködést a közös akciókban a mindannyiunk számára fontos eredmények elérése érdekében”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.20)
A PSD visszonta a napirendről az RMDSZ által sürgetetett törvenytervezeteket
Az RMDSZ által sürgetett valamennyi törvénytervezet lekerült a szenátus és a képviselőház napirendjéről, és kevés annak az esélye, hogy a magyar kisebbség parlamenti tagjai szerdán megszavazzák a Grindeanu-kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági inditványt. E döntést azt követően hozták meg, hogy a PSD-ALDE kormánykoalició vezetői és az RMDSZ parlamenti képviselői között zajlott tárgyalások zsákutcába jutottak. Liviu Dragnea szociáldemokrata vezető az RMDSZ kéréseit túlzottnak minősitette, amelyek végül lekerültek a napirendről, azt követően, hogy egy nappal korábban a szakbizottságok, sürgösségi eljárással, megvitatták ezeket, közölte Cseke Attila RMDSZ-szenátor. ”Ami Március 15-vel kapcsolatos törvényjavaslatot illeti, amelyet a szenátus szakbizottságai ellenszavazat nélkül hagyták jóvá, e dokumentum napirendről való visszavonását kérték”, fűzte hozzá Cseke Attila. Ugyanakkor nem tartotta meg ülését a képviselőházban az a három szakbizottság, amely az anyanyelvhasználható jogokra vonatkozó küszöbérték csökkentését kellett volna megvitatnia. Az RMDSZ-képviselőket SMS-ben Eugen Nicolicea, a jogi bizottság elnöke értesitette az emlitett ülés annulálásáról. Másrészt az RMDSZ parlamenti képviselői a bizalmatlansági inditvánnyal kapcsolatos állásfoglalásukat elemzik. Az ülés előtt Cseke Attila szenátor kijelentette, hogy az RMDSZ által nem kivánt és érthetetlen helyzet alakult ki. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.20)

Az RMDSZ nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, amelyet a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök ellen terjesztett a parlament elé a szociálliberális koalíció, s az RMDSZ törvényhozói egyáltalán nem vesznek részt a szavazáson – jelentette be kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Erről az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciójának együttes ülésén született döntés, miután eredménytelenül zárultak a PSD-ALDE koalícióval hétfőn kezdődött tárgyalások. Hétfő délután és kedd délelőtt napirendre került a parlamentben az RMDSZ több törvénytervezete, de miután a román ellenzéki pártok vezetői, valamint a román média nacionalista hangot megütve tiltakozott a törvénytervezetek elfogadása ellen, levették azokat a napirendről. Az RMDSZ elnöke szerint a frakció egyhangúlag hozott döntése két elvet vett figyelembe: a parlamenti többségnek joga és eszköze kell legyen a miniszterek vagy akár a kormányfő leváltásához, de az RMDSZ nem része a koalíciónak. Másfelől az RMDSZ nem akar beavatkozni egy másik párt belügyeibe. Kelemen Hunor szerint a PSD-ALDE koalíciónak külső segítség nélkül is többsége van a parlamentben, nem szorul az RMDSZ segítségére. Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ nem „veszett össze” a koalíciós pártokkal, a tavaly decemberben kötött parlamenti együttműködési megállapodásuk érvényben marad, annak eredményeit a tavaszi ülésszak végén értékeli ki az RMDSZ. A szövetség „tárgyalt, nem pedig alkudozott” a PSD-ALDE koalícióval, illetve a pártjával szembekerült Sorin Grindeanu miniszterelnökkel, de „nem áll egyetlen tábor mellé sem” – szögezte le a szövetségi elnök. Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor leszögezte: a magyar közösség érdekeit nem a bizalmatlansági indítvány, hanem a „nacionalisták ostobasága” sérti. A politikus nem lát értelmes magyarázatot arra, hogyan lehet ma is két-három óra alatt nacionalista „őrületet” kelteni az országban, pillanatok alatt aktivizálódnak a „szolgálatos nacionalisták és szélsőségesek”. A parlamentben a tervek szerint szerdán szavaznak a Grindeanu-kabinet ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról. A szociálliberális koalíciónak elvileg 11-gyel több törvényhozója van, mint az a 233, amennyi Grindeanu megbuktatáshoz szükséges, de nem biztos, hogy valamennyiükre számíthat. Az RMDSZ-nek 30 képviselője és szenátora van. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.20)
Elhalasztották a kormányülést
A Grindeanu-kabinet minisztereinek lemondását követő első, keddre beütemezett kormányülést csütörtökre halasztották, tájékoztatott a román rádió tudósitója, kormányforrásokra hivatkozva. A keddi ülésen a minisztereknek az országút-hálózat használati dijára vonatkozó kormányrendelet-tervezetet kellet volna megvitatniuk. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.20)
A szenátus elfogadta a közszolgálati rádió és televizió működésére vonatkozó törvénytervezetet
A szenátus – mint döntő fórum – elfogadta a közszolgálati rádió ée televizió megszervezését és működését szabályozó törvénytervezetet. E jogszabály-tervezet értelmében külön választják az emlitett két közszolgálati intézet vezérigazgatói és igazgatótanács-elnöki tisztségeit. Lucian Romaşcanu szociáldemokrata szenátor, a kulturális bizottság elnöke kijelentette: „Ez az első törvénykezdeményezés, amely alapvetően módositja a 41/1994  számú törvényt, összhangban a két közintézmény költségvetésből való finanszirozására vonatkozó új törvénnyel. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.20)
Demeny Andrei