2017. október 3

Horvátország támogatja Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez
Horvátország támogatja Románia és Bulgária felvételét a schengeni övezetbe illetve azt is, hogy Európai Bizottság (EB) lezárja az úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (MCV), amellyel a romániai és bulgáriai igazságszolgáltatás reformját, a jogállamiság megerősítését követi figyelemmel – hangsúlyozta hétfőn Bukarestben Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök. A háromnapos állami látogatásra Romániába érkező horvát államfőt Klaus Iohannis elnök ünnepélyes külsőségek közepette fogadta a román elnöki hivatalban és – a demokrácia, valamint a térség biztonsága erősítésében, a két ország baráti kapcsolatának fejlesztésében játszott szerepéért – a Románia Csillaga érdemrenddel tüntette ki. Grabar-Kitarovic a hivatalos megbeszéléseket követő közös sajtóértekezletükön beszélt arról, hogy Románia és Bulgária már teljesíti a schengeni tagság technikai követelményeit és a tőlük megkövetelt igazságügyi reformokat is végrehajtották, így az Európai Uniónak nem kellene többletfeltételeket támasztania az igazságszolgáltatási monitoring lezárása érdekében. Vendéglátója Románia és Horvátország gazdasági kapcsolatainak javítását szorgalmazta. Klaus Iohannis a Három Tenger Kezdeményezés láthatóbbá és hatékonyabbá tétele mellett szállt síkra, rámutatva, hogy az Adriai-, Balti- és Fekete-tenger között fekvő 12 ország együttműködése nem Brüsszel ellen irányul, hanem egy „nagyon is európai” lehetőség a térség infrastrukturális és gazdasági fejlesztésére. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.03)
Román-bolgár együttes kormányülést tartottak Várnán
Magas szintű román-bolgár kormányzati találkozóra került sor kedden a bulgariai Várnán. A román kormány közleménye értelmében a két kabinet együttes ülésének napirendjén többek között a gazdasági együttműködéssel, a szállítási és energetikai infrastruktúrával, belügyekkel, regionális fejlesztéssel és a határon átnyúló együttműködéssel kapcsolatos témák szerepeltek. Várnai tartózkodása alatt Mihai Tudose kormányfő négyszemközti megbeszélést folytatott bolgár hivatali kollégájával, Bojko Boriszovval, majd Carmen Dan belügyminiszterrel, illetve a bolgár kormányfővel és belügyminiszterrel együtt részt vettek a Lipniţa – Kajnargea határátkelő felavatásán. Ugyancsak kedden Mihai Tudose részt vett a Románia, Bulgária, Szerbia és Görögország közötti, magas szintű négyoldalú találkozón. A keddi alkalmat megelőzően négy együttes ülést tartott a román és a bolgár kormány: 2011-ben, 2014-ben és 2015-ben, Bukarestben, Ruszéban, illetve Craiován. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.03)
Együttműködési nyilatkozatot írt alá a román és a bolgár munkaügyi miniszter
Közös nyilatkozatot írt alá kedden Bulgária munkaügyi minisztere, Biszer Petkov és a román munkaügyi és társadalmi igazságosságért felelős miniszter, Lia-Olguţa Vasilescu. A dokumentum értelmében a két állam a kapcsolatok elmélyítésére, az információ- és tapasztalatcsere megszilárdítására kötelezi magát a munkaügy és társadalmi egyenlőség terén – közölte kedden a román szaktárca. A közlemény értelmében a nyilatkozat a következő területekre vonatkozik: fiatalok munkavállalása és a munkaerő szabad mozgása, nemek közti egyenlőség, családon belüli erőszak visszaszorítása, gyermekjogvédelem, munkahelyi biztonság és egészség, a roma kisebbség társadalmi integrálása, társadalombiztonsági modellek, jó gyakorlatok a társadalmi integráció terén, a feketemunka felszámolása, a munkaerő-elhelyező intézmények közti együttműködés. A szerződés aláírására a negyedik román-bolgár együttes kormányülés keretében került sor, amelyet kedden tartanak Várnán. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.03)
Ezer bíró és ügyész kéri az igazságügyi reform tervezetének visszahívását
Az ország ezer bírája és ügyésze írta eddig alá azt a beadványt, amelyben az igazságügyi törvényeket módosító tervezet visszavonását kérik Mihai Tudose kormányfőtől, illetve Tudorel Toader igazságügyi minisztertől. A Romániai Bírák Fóruma által megfogalmazott dokumentumot hétfőig 700-an látták el kézjegyükkel, kedd reggelre ezerre nőtt az aláírók száma. A beadvány szerint a bírák és ügyészek azt kifogásolják, hogy az igazságügyi törvényeket módosító tervezetet a szakmai szervezetekkel és a civil társadalom képviselőivel való előzetes egyeztetés, illetve bármiféle hatástanulmány készítése nélkül terjesztette elő a szakminiszter. A dokumentum aláírói követelik a kormánytól, vonja vissza a tervezetet, az igazságügyi minisztertől pedig kérik, kezdeményezzen párbeszédet a CSM-vel, illetve a bírák és ügyészek szakmai szervezeteivel a törvényi keret megfelelő módosítása érdekében. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.03)
Az alkotmánybíróság szerint a korrupcióellenes főügyésznek a parlament különbizottsága elé kell járulnia
Alkotmányos természetű jogi konfliktus állt elő a román parlament és a legfőbb ügyészség között amiatt, hogy Laura Codruţa Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője nem volt hajlandó a 2009-es elnökválasztás ügyében vizsgálódó parlamenti különbizottság elé járulni – állapította meg kedden az alkotmánybíróság. Az alkotmányossági óvást a kétkamarás parlament házelnökei – Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és Calin Popescu Tăriceanu, a liberális ALDE elnöke – nyújtották be. Az alkotmánybíróság szavazattöbbséggel hozott határozata szerint a konfliktus feloldásához Kövesinek meg kell jelennie a parlamenti vizsgálóbizottság előtt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.03)
Demeny Andrei