2017. November 23

Nem ment át a parlamenten a bizalmatlansági inditvány
A Tudose-kormány ellen benyújtott ellenzéki inditványt 159 parlamenti képviselő szavazta meg, 3-an ellene szavazatak, mig 23-an tartózkodtak. Ez volt az első, ellenzék által benyújtott bizalmatlansági inditvány, amellyel a Tudose-kormány szembesült, melynek kapcsán a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy „az ellenzék által használt demokratikus eszköz tulajdonképpen lehetőséget nyújt arra, hogy ismertessék mit tett mostanig az általa vezetett kormány”. Az ellenzéknek 148 aláirást sikerült összegyűjteni és még több mint 85-re lett volna szüksége ahhoz, hogy a PNL által kezdeményezett bizalmatlansági inditvány a kormány megbukásához vezessen. Az inditvány felleltározta a PSD-ALDE kormánykoalició átal az utóbbi tiz hónaphan – hatalomra kerülése óta – meghozott intézkedéseket, amelyek az ellenzék szerint destabilizálták a román gazdaságot. A bizalmatlansági inditvány megvitatása és szavazat alá bocsátása alatt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) valamennyi helyi szervezeteinek tagjai és szimpatizánsai a parlament székházánál tiltakoztak elégedetlenségüknek adva hangot a kormány intézkedései és a parlamenti többség tevékenysége miatt. Ludovic Orban liberális vezető kezdeményezésére a tiltakozók élőláncot alkottak a Parlament épülete körül a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági inditvány megvitatása alatt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.23)
A kormány kiegészitette a helyi költségvetéseket
A kormány 240 millió lejjel egészitette ki a költségvetéseket a helyi hatóságok kérésére, amelyet a szociális védelmi rendszer működésére forditanak. Ugyanakkor Marius Nica európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter közölte, hogy az év végéig két miliárd euró áll Románia rendelkezésére több projekt gyakorlatba ültetésére és finanszirozására. Mint hozzáfűzte, a jövő héten benyújtja a kormányhoz a finanszirozási folyamatot leegyszerűsitő és egyben felgyorsitó tervet. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.23)
Alkotmánybíróság: a DNA vizsgálódhat két volt kormánytag ügyében
Vizsgálódhat két volt kormánytag ellen a korrupcióellenes ügyészség (DNA), miután a alkotmánybíróság csütörtökön megállapította: nem áll fenn alkotmányos természetű jogi konfliktus a vádhatóság és a kabinet között. Az ügyészséget Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök jelentette fel. Szerinte a DNA túllépte hatáskörét azáltal, hogy megkérdőjelezte két, 2013-ban elfogadott kormányhatározat törvényességét, és bűnvádi eljárást indított az azóta lemondott Sevil Shhaideh volt miniszterelnök-helyettes és Rovana Plumb európai alapokért felelős volt tárca nélküli miniszter ellen. A DNA szerint a két volt kormánytag törvénytelenül játszotta át önkormányzati tulajdonba a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea által gyakran látogatott Duna Belina-szigetet, amelyet azóta egy, gyaníthatóan a PSD-elnök befolyása alatt álló magáncég bérel. Az alkotmánybíróság érvelése szerint a Belina horgászparadicsomról rendelkező két kormányhatározat nem általános jellegű, hanem egyedi esetet szabályoz, ilyenkor pedig a vádhatóság illetékes vizsgálódni. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.23)
Demeny Andrei – RADOR