2017. November 24

A jövő évben elkészülhet az új nyugdíjtörvény

Ezt a miniszterelnök jelentette be tegnap este egy televíziós interjúban. Mihai Tudose elmondta, hogy a Munkaügyi Minisztérium már dolgozik a tervezeten, jelenleg modellezik a különböző besorolású nyugdíjak alakulását, a folyamat azonban nehezen halad, mert több millió iratcsomót kell megvizsgálni. Szerinte a nyugdíjtörvény a legnehezebb jogszabály, amelyiket ki kell dolgozni Romániában, de 2018-tól a nyugdíjpont értéke 10 százalékkal emelkedni fog. A miniszterelnök ugyanakkor bírálta a Nemzeti Bankot, amiért az nem lépett közbe annak érdekében, hogy megállítsa a lej elértéktelenedését. Mint mondta „nagyon komoly és tartalmas” megbeszéléseket kell folytatnia a jegybankkal. Mint ismeretes, ebben a hónapban az euró árfolyama történelmi csúcspontot ért el: egy eurót jelenleg 4,65 lejért, míg egy amerikai dollárt 3,93 lejért váltanak. (Rador Hírügynökség)

Elhunyt Stela Popescu

A színművésznőt tegnap, november 23-án, 81 éves korában érte a halál. Stela Popescu a ma Moldova Köztársaságbeli Orhei településen született 1935 december 21-én. A háború után édesanyjával Brassóba menekült. 1960-ban elvégezte a Bukaresti Film- és Színházművészeti főiskolát. Brassóban, majd 1963-tól a fővárosi Constantin Tănase Revüszínházban és a Vígszinházban (Teatru de Comedie) dolgozott. Hosszú ideig volt állandó partnere a színpadon Ştefan Bănică-nak, majd Alexandru Arşinel-nek. Számos film- és televíziós szerepet kapott. (Rador  Hírügynökség)

Ma is folytatja munkáját az igazságügyi törvények módosításának törvénytervezetét vizsgáló parlamenti különbizottság.

A testület tegnapi ülésén elfogadták azt a módosítást, miszerint Románia elnöke nem utasíthatja vissza a bírák és ügyészek kinevezését. A különbizottság elnöke, Florin Iordache képviselő elmondta, hogy az új szabályozást a Magisztrátusok Országos Egyesületének a javaslatára fogadták el, akik azzal érveltek, hogy azon bíráknak és ügyészeknek a kinevezését, akik minden szakmai vizsgán sikeresen átmentek nem lehet szakmai érvekkel elutasítani. A mai ülésen a legfőbb ügyész kinevezésére és leváltására, valamint a magisztrátusok anyagi felelősségére vonatkozó javasolt szabályozásokról kell dönteniük a honatyáknak. (Radio România Actualităţi)

A Versenytanács az év első hat hónapjában kilenc vizsgálatot indított a piaci verseny tisztességességének megsértése gyanújával

Erről a testület tegnap bemutatott jelentése tájékoztatta a sajtót. Az elmúlt évben a Versenytanács rekordnak számító 25 eljárást kezdeményezett, ami 19%-al magasabb mint az azt megelőző évben és 56%-al meghaladja a 2014 évit. A vizsgálatok mintegy 60%-a esetében a Versenytanács a gyártók összehangolt és tudatos árpolitikáját vélelmezi, amely mögött háttér-megegyezések létét feltételezik.

Az országosan körözött Ioan Neculaiet ma éjszaka elfogták a Giurgiu-i Határállomáson, ahol el akarta hagyni az országot

A határrendőrség tájékoztatása szerint az üzletember iratainak ellenőrzése során megállapították, hogy annak nevére érvényes elfogatóparancsot adtak ki, miután a Brassói Táblabíróság jogerősen börtönbüntetésre ítélte a fegyverekre és lőszerekre vonatkozó törvényes rendelkezések megsértése miatt. Ioan Neculeiet a Bűncselekményeket Kivizsgáló Szolgálat Girgiu-i kirendeltsége letartóztatta és rövidesen az ország egyik büntetés-végrehajtó intézetébe szállítja. (Rador Hírügynökség)

Ervin Székely