2018. január 5

Ma új elnökséget választ a Bírák Tanácsa

A testület plenáris ülésén részt vesz Claus Iohannis államfő és Tudorel Toader igazságügy-miniszter is. A Bírák Tanácsának egyik legfontosabb feladata a bírók és ügyészek munkájának az ellenőrzése. A közszolgálati rádió riporterének, Mădălina Vermannak az értesülése szerint a testület elnöki tisztségének a betöltésére a legesélyesebb jelölt Simona Camelia Marcu, az alelnöki tisztséget pedig várhatóan Codruţ Olaru fogja megszerezni. A jelöltek pályázatainak tartalmazniuk kell elképzeléseiket arról, hogy Bírák Tanácsa miként töltse be hatáskörét, hogyan gazdálkodjon az igazságügyi rendszer humán erőforrásaival és miként valósítsa meg a folyamatban lévő projektjeit. Az alkotmány értelmében a Bírák Tanácsának a vezetőségét egy évre választják meg és mandátumuk nem hosszabbítható meg. (Radio România Actualităţi)

A megyei egészségügyi igazgatóságok ellenőrzik az oltásellenes üzeneteket tartalmazó utcai plakátokat

Florian Bodog szakminiszter szerint erre azért van szükség, mert az elmúlt héten az ország több városában is olyan plakátok jelentek meg, amelyek félrevethetik a lakosságot. Brassóban már intézkedtek is ez ügyben. „Az oltások nem biztonságosak” plakátfeliratokat fekete szalaggal ragasztották le. A Brassó megyei prefektus szerint sikerült azonosítani, azt az alapítványt, amelyik kihelyeztette a szóban forgó plakátokat. Florian Bodog szerint „ezek a plakátok merényletek gyermekeink egészsége ellen. Az újonnan megjelent kanyarójárvány jól példázza ezt” – magyarázta a miniszter. (Rador Hírügynökség)

Rekord mennyiségű Dacia gépkocsit adtak el Franciaországban

Az elmúlt évben mintegy 120000 személygépkocsit és haszonjárművet adtak el Franciaországban, s ezzel a Mioveni-i gyár megdöntötte minden eddigi rekordját. A Renault Group-hoz tartozó romániai gyártó azt is közölte, hogy a legtöbb gépkocsit a Sendero modellből adták el. Ezzel a Sandero a nyolcadik helyet foglalja el a Franciaországban legnagyobb mennyiségben forgalmazott autók toplistáján. A Duster iránti kereslet is megnőtt, ami azzal magyarázható, hogy ebből a modellből egy új generációs termék jelent meg a piacon. (Radio România Actualităţi)

Január 1-től új bankjegyeket és pénzérméket hozott forgalomba a Román Nemzeti Bank

Az intézkedést az tette szükségessé, hogy megváltozott az ország címere és ezt a bankjegyeken, illetve a pénzérméken is fel kell tüntetni. A két típusú fizetőeszköz egy ideig párhuzamosan használható. Az új címeren a Románia acélkoronáját hordó sasfej is szerepel. 2018 december 31-ig a közintézmények kötelesek kicserélni a címereket valamennyi dokumentumon, pecséten és cégtáblán. (Rador Hírügynökség)

A Román Kereskedelmi Bank (BCR) 28 fiókjában a jövőben a banki műveleteket kizárólag elektronikus rendszerben, automaták révén lehet majd elvégezni

Az úgynevezett cashless típusú bankfiókokban a pénzbetételtől a számlák kifizetéséig minden műveletet az erre a célra kiképezett bankautomaták segítségével lehet majd elvégezni. A bank közlése szerint terveik között szerepel, hogy a cashless típusú bankfiókok számát a közeljövőben 41-re, majd az év végéig 125-re növeljék. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, Rador