2018. február 9

  • Eugen Teodorocivi: A kormánynak védelmeznie kell a részmunkaidőben dolgozókat is
    A kormánynak meg kell hoznia a szükséges intézkedéseket, hogy a kisjövedelmű, az ún. part-time módon dolgozók ne kerüljenek abba a helyzetbe, hogy otthonról kelljen pénzt hozzanak a szociális hozzájárulások kifizetéséért, nyilatkozta Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén.A sürgösségi kormányrendeletbe foglalt, a tanács által is látomozott, négy kategória közül a részmunkaidős dolgozók a szociális hozzájárulási adót csak a kapott fizetésre kell fizetniük, mig a többi, az országos minimálbérre számitott adó az alkalmazót terheli. E kérdés a kormányülés napirendjén szerepel, hiszen megakarja oldani az IT alkalmazottakkal, a rokkant személyekkel, szezonmunkásokkal és kutatókkal kötött szerződésekben felmerült problémákat. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.08)
    Pozsonyban együttműködési megállapodást irt alá a Román Rádió és a Szlovák Rádió és Televízió 
    Csütörtökön, Pozsonyban együttműködési megállapodást irt alá a Román Rádió és a Szlovák Rádió és Televízió. A román közszolgálati rádió részéről Georgică Severin vezérigazgató, mig a szlovák fél részéről Jaroslav Rezník vezérigazgató parafálta a megállapodást.A dokumentum előirányozza a szerkesztők közötti tapasztalatcserét, a műsorprogramokban való együttműködést, valamint a romániai szlovák kisebbségnek szóló, a Román Rádió Temesvári Területi Studiója által sugárzott műsorok támogatását. A két intézmény között az első kétoldalú megállapodást 1997-ben, Temesváron irták alá. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.08)
    A börtönszakszervezetek Tudorel Toader igazságügyi miniszterrel tárgyaltak
    A börtönszakszervezetek Tudorel Toader igazságügyi miniszterrel pénteken megvitatták a munkakörülményeket és a börtönök személyzetének hiányát. A találkozó végén Sorin Dumitrascu, az Országos börtönigazgatóság alkalmazottait tömöritő szakszervezet elnöke elmondta, hogy a miniszter biztositotta őket afelöl, hogy a jövő héten megvitatják a versenyvizsa meghirdetését az üresen maradt helyek betöltésére, valamint a pótmunka díjának elszámolási módját. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.09)
    Az Állandó Választási Hatóság közölte  a politikai pártoknak kiutalt állami támogatásokat
    Az Állandó Választási Hatóság (AEP) pénteki közleményében ismertette a politikai pártoknak ez év februárjában kiutalt szubvenciókat. A politikai pártok tevékenységének és a választási kampányok finanszirozására vonatkozó törvény  gyakorlatba ültetésére hivatott metodológiai normák által előirányzott algoritmus szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint két millió lejbe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) valamivel több mint egymillióba, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) mintegy 300 ezer lejbe, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 219 millióba, mig a Népi Párt Mozgalom (PMP) csaknem 143 ezer lejbe részesült. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.09)
    Romániában csökkent a kokainfogyasztás
    Romániában a 16 és 64 életkor közötti lakosság 7,6%-a legalább egyszer fogyasztott valamilyen kábitószert, mutat rá egy nemrég készitett tanulmány. Az etnobotanikus szerek fogyasztása csökkent ugyan a liceumi tanulók körében, de a kanabisz a leginkább fogyasztott kábitószer maradt továbbra is úgy a felnöttek, mind a fiatalok sorában. Sorin Oprea, az Országos Drogellenes Ügynökség igazgatója közölte, hogy kampányt inditottak a 14-20 éves fiatalok tájékoztatásáért a kanabisz káros hatásairól a szervezetre nézve. Országos viszonylatban a legtöbb kokainfogyasztó Bukarestben, valamint Konstanca, Galac, Kolozs és Brassó megyében él, fűzte hozzá Sorin Oprea. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.08)