2018. február 13

Azok akik kevesebb mint tíz évig fizettők a nyugdíj-hozzájárulást, az államilag garantált minimál-nyugdíjat fogják kapni.

Ezt Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter nyilatkozta ma a sajtónak. A szaktárca vezetője elmondta, hogy a szóban forgó szermélyek egy sajátos kategóriát képeznek, akiknek állami támogatást fognak biztostani, amely az államilag garantált minimál-nyugdíj néven ismert. Azoknak akik 10 évnél több ideig fizették a hozzájárulást a közeljövőben megjelenő és közvitára bocsátandó nyugdíjtörvény rendelkezik a járandóságáról – mondta a miniszter. (Rador Hírügynökség)

Fontos törvénytervezetek a Szenátus napirendjén

A törvényhozás szakbizottságainak mai napirendjén egyebek mellett olyan törvénytervezetek szerepelnek, mint Románia Királyi Háza jogállásának a szabályozása és a Független Fejlesztési és Beruházási Alap (FSDI) létrehozása. Ez utóbbi a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezése, amelynek vitáját ma kezdik meg a Szenátus gazdasági és költségvetési szakbizottságainak együttes ülésén. A tervezett jogszabály cálja az, hogy biztosítsa a kórházak és az autópályák építésének pénzügyi fedezetét. A kezdeményezők szerint a szóban forgó alap az állam tulajdonát képezné és létrejöttével több mint 40.000 jól fizetett munkahelyet teremtenének. Az alap létrehozása egyébként szerepel a kormányprogramban.

A Szenátus oktatásügyi szakbizottságának napirendjén a tankönyv-törvény tervezete szerepel. A honvédelmi szakbizottság pedig ma véglegesíti a meghallgatások menetrendjét a kormányőrség tevékenységével kapcsolatban kirobbant botrány kivizsgálásának ügyében. Hasonlóképpen ügyrendi jellegű vita zajlik ma a Román Hírszerző Szolgálatot felügyelő parlamenti bizottságban, miután a testület volt operatív főnöke, Florian Coldea bejelentette, hogy hajlandó megjelenni a képviselők és szenátorok előtt. (Rador Hírügynökség)

Az Alkotmánybíróság ma tárgyalja a közszolgálatban álló vállalatok korporációs vezetéséről szóló törvény ellen benyújtott alkotmányossági óvást.

A taláros testületet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 64 képviselője kereste meg – tájékoztatta a közszolgálati rádiót Mădălin Verman riporter. A honatyák azt sérelmezik, hogy a törvényhozás – véleményük szerint – vétett a jogalkotási szabályok ellen és túllépte a hatáskörét. Radio Rămânia Actualităţi)

Rimszkij-Korszákov Seherezádája a Rádió Szimfónikus Zenekarának műsorán

Február 16-án pénteken 19.00 órakor a Rádió Szimfónikus Zenekara a mesés hangzások és hangulatok világába invitálja a fővárosi zenekedvelő közönséget. Rimszkij-Korszákov Seherezádé című alkotása a Rádió koncerttermében a koncert második részében hangzik fel. Az első részben: Dvorzsák Szi minor koncert gordonkára és zenekarra (közőjegyzék szám 104). Vezényel Justus Franz német karmester. Az első rész szólistája Răzvan Suma, gordonkaművész, a második rész szólistája pedig Adrian Florescu hegedűművész, koncermester. A koncertet a Radio România Muzical és a Radio România Cultural is közvetíti, valamint az interneten is meghallgathatók a www.radioromaniacultural.ro és a www.romania-muzical.ro honlapokon.

Edwin Szekely